2014. ápr. 10.

Márciusi beszerzések

Először is, gyönyörű idő van. A kertemben az összes fám virágba borult és az illatuk.... hmmm. Öröm kint lenni, tenni-venni, ültetgetni és gyönyörködni a tavasz szépségében. Ez miatt az olvasás is kicsit lassabban megy, hiszen kinek van kedve a lakásban kuksolni, amikor odakint ezerrel süt a nap, minden vidámabb és színesebb, no és persze munka is van odakinn bőven. A hétvégén például előkerültek a virágládáim, amik csak arra várnak, hogy beültessem őket. De a tavalyi nyárból okulva most nem ám piros muskátlival díszítem az ablakaimat - mert azoknak a szirmait nem győztem csak söprögetni, miközben a járdámat is befogták -, hanem valami hasonlóan széppel. Hogy mivel, azt még nem tudom, de ha meglátom valamelyik kertészetben, akkor azonnal tudni fogom.

De visszatérek a bejezésem valódi céljához, ebben a hónapban nyolc darab könyvvel lettem gazdagabb. Ebből csak kettő volt vásárlás; Az aviátor felesége és A válás ünnepe, melyeket a kiadó 40 %-os akciójában sikerült beszereznem. Régóta vártam már rájuk, csakúgy, mint Az Éden leányaira és a Virágok házára, amiket egy nagyon kedves ismerősömtől kaptam ajándékba (rettentő boldog voltam miatta :)). Az utolsó négy könyv pedig csere volt.

Szóval, olvasnivalóm az van bőven, igazából abból soha nem is volt hiány, mindig is az idő volt az, ami gátló tényezőként keresztülhúzta a számításaimat.


Melanie Benjamin: Az aviátor felesége
Laura Dave: A válás ünnepe
Mia March: Meryl Streep filmklub
Charlotte Bingham: Az Éden leányai
Charlotte Bingham: Virágok háza
Charles Martin: Ahol a folyó véget ér
Allison Winn Scotch: Talált vágyak osztálya
Sabine Durrant: A hátam mögött

2 megjegyzés:

  1. De irigykedem a kertre, csodaszép lehet ilyenkor tavasszal!
    A könyveid meg megint szép kupacot alkotnak :) Az aviátor feleségére nagyon kíváncsi leszek!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. ó, a kertem egyszerűen csodálatos, lehet inkább azokról kellett volna képeket feltennem.:)

      Törlés