2014. márc. 5.

Februári beszerzések

Meg kell mondjam, hogy ez a február irtó rövid hónap volt, főleg ha az embert határidők szorítják, úgyhogy ez a mínusz két nap most nagy érvágás volt nekem.... meg valahogy egyébként is olyan gyorsan eltelt ez a hónap, vagy csak én éreztem így? Mindenesetre a lényeg, hogy most sem maradtam könyv nélkül - mert ha ez így lenne, akkor bizony az azt jelentené, hogy itt a vég.

Az első három könyv vásárlás volt, melyek közül a Szerepcsere szerelem volt első látásra. Imádom azokat a történeteket, amikben a rosszfiúk egy váratlan élethelyzetnek köszönhetően megszelídülnek és felhagyva korábbi buja életvitelükkel igazi kezes báránnyá válnak, miközben persze az igaz szerelemet is megtalálják. Nos, nekem ennek a könyvnek a fülszövege totál ezt sugallta, azonban azóta már volt időm elolvasni és bevallom, kicsit csalódtam benne, de majd írok erről is bővebben. A Hounded után egyértelmű volt, hogy a sorozat 2. részének is a polcomon a helye, így a Hexed is a kosaramban landolt, csakúgy mint a Hétpecsétes titok, amire már a megjelenése előtt felfigyeltem.

A második Jill Mansell könyvet ajándékba kaptam, és bár ez idáig még egyetlen könyvét sem olvastam az írónőnek, most egy hónap alatt rögtön kettőre is szert tettem (szépen bevonzották egymást). Az utolsó kettő pedig csere volt, melyek közül A virágok nyelve különösen birizgálja  a fantáziámat.


Jill Mansell: Szerepcsere
Kevin Hearne: Hexed – Megátkozva
Emma Donoghue: Hétpecsétes titok
Jill Marsell: Vegyespáros
Vanessa Diffenbaugh: A virágok nyelve
Robin Hobb: Az orgyilkos tanítványa


1 megjegyzés:

  1. A február nálam is csak úgy elszaladt. Azt sem tudtam, és már március lett. Ráadásul én még mindig február végét írok a számlákra, papírokra. Hová tűnt el az előző hét? Jill Manselltől én az Újrakezdést olvastam, de nagyon tetszett. Tervben van hogy az összes könyvét összegyűjtsem :) Biztos, hogy azok is jók! De majd te írsz róluk, remélem :)

    VálaszTörlés