2013. aug. 13.

Jennifer Probst: Érdekházasság - Milliárdosfeleségek #1

Ó, hogy nekem ez a könyv mennyire jól esett! Nem is tudom, hogy mikor olvastam utoljára ennyire üdítő kis romantikus történetet, ami annak ellenére, hogy az elejétől a végéig tökéletesen kiszámítható volt, mégis magával ragadt és kiszakított a hétköznapok nyomorúságából. Ezt a könyvet olvasva kicsit olyan érzésem volt, mintha visszarepültem volna az időben és ismét az iskolapadban ülve az asztal alatt Romanat vagy Júliat  olvasnék, azzal a különbséggel, hogy azokban még nem voltak erotikus jelenetek, de a történet cselekménye az itt olvasottakhoz hasonlóan ugyancsak nem okozott nagy meglepetést, mondhatni már-már elcsépelt is volt. De mindebből végül is csak azt akartam kihozni, hogy ezek a végletekig kiszámítható és kissé szirupos írások, ha nem is épp a magas irodalmat képviselik, mégis nagyon szórakoztatóak és néhány órás biztos kikapcsolódást tudnak nyújtani az olyan menthetetlenül romantikus lelkületű női olvasók számára, mint amilyen én is vagyok. 

Történetünk Alexaról és Nickről szól, akik már gyermekkoruk óta ismerték egymást. Alexa mindig is odavolt Nickért a legjobb barátnője bátyjáért, akivel egy tizenhárom évvel ezelőtti kis incidens miatt minden kapcsolatot kerülni próbált. Most azonban barátnőjének köszönhetően újra találkoznak, egy tisztán csak üzleti kaland erejéig, mivelhogy mindkettőjüknek szüksége van valamire. Alexának egy férfira, lehetőleg olyanra, akinek úgy 150 000 felesleges dollárja van. No, nem azért, mert szingli mivoltából adódóan férfi és pénz nélkül már nem bírna tovább élni egyedül, nem, ennél őt sokkal nemesebb célok vezérlik. Szeretné megmenteni a családi otthonát, ami anyagilag a csőd szélén áll.

És itt van nekünk Nicholas, akinek pedig egy feleségre lenne szüksége sürgősen, és nem azért, mert annyira hisz a házasság szent kötelékében, hogy azonnal családot szeretne alapítani és egy takaros fehér kerítéses kis házikóban megöregedni, hanem azért, mert a gazdag bácsikája csak ezzel a feltétellel hagyja rá a sokat érő építőipari vállalatát.

Nos, ez a két ember egy évre alkut köt egymással, melyben különböző szabályokat fektetnek le, miszerint a házasságuk kizárólag csak érdekházasság, vagyis minden érzelmet és szexet kizáró üzleti kapcsolat.... blablabla-blablabla…. egyszerűnek tűnik nem igaz? De természetesen, ahogy ez már lenni szokott ebben a műfajban, nem egészen úgy alakulnak a dolgok, ahogyan azt a szereplők eltervezték.
Imádom az ilyen történeteket, még akkor is, ha tudom, hogy mi lesz a végük.

Szerettem, ahogy incselkedtek egymással a szereplők és próbáltak ellenállni az egymás iránt érzet ellenállhatatlan vágyuknak.

Szerettem, hogy már gyermekkoruk óta ismerték egymást – ami egyébként nagyban megerősítette a közöttük lévő romantika hitelességét - és, hogy az évekkel ezelőtt váltott első gyermeteg csókjuk mélyen bevésődve az emlékezetükbe még mindig kísértette őket. Szerettem, hogy Nicholas kezdetben egy zárkózott, és az érzelmeit magába fojtó férfi volt, aki persze majd a történet végére megváltozik, igaz számomra kissé túl gyorsan, de kit érdekel, ha egyszer csak így végződhet happy enddel a történet.

Szerettem Alexat, mert nagylelkű volt, vonzó, és független. Minden cselekedetét önzetlenül tette. És nem szabad elfelejtenünk azt a tényt sem, hogy nem csak az állatok elkötelezett barátja volt, de egy könyvesbolt boldog tulajdonosa is, ami hihetetlen nagyot lendített a róla kialakult pozitív véleményemen. Nicholas már más tészta. Őt is szerettem, mert ugye hogy a fenébe ne szeretne az ember lánya egy ilyen jóképű és vonzó férfit, mint amilyen ő is volt. Pláne akkor, ha már a könyv elején tudható róla, hogy hiába gyötrődik és küzd az érzelmei ellen, végül úgyis rá fog jönni arra, hogy nem is olyan rossz dolog szerelemben és bizalomban együtt élni életünk párjával. 

Egyszóval ez a könyv, a szereplők és a cselekmény tényleg telitalálat volt nálam. Panaszom csupán annyi lenne rá, hogy a vége túl sziruposra sikeredett, és bár nem vagyok epilógus kedvelő, itt mégis nagyon jó húzásnak tartottam az írótól, hogy itt vezette fel a következő rész főszereplőit.

Jennifer Probst

A Házasságban egy milliárdossal című sorozat egyébként 4 részes, aminek a következő része Trükkös házasság címen fog megjelenni, remélhetőleg majd novemberben, a harmadik pedig Elhibázott házasság címen, sajnos majd csak 2014-ben. 


Még egy apróság.... a magyar borító szerintem gyönyörű lett, sokkal szebb, mint az eredeti. Remélhetőleg a további részek is hasonló stílusban fognak majd megjelenni.


Kiadó: Libri
Eredeti cím: The Marriage Bargain
Fordította: Németh Anikó Annamária
Oldalszám: 324

10 megjegyzés:

  1. Libri adja ki ? De meglepődtem.

    VálaszTörlés
  2. Én a S.E.C.R.E.T. könyvükön lepődtem meg, erre már a szempillám sem rebbent.:)
    Egyébként épp most olvastam a Maya Banks bejegyzésed, nagyon tetszett :D

    VálaszTörlés
  3. Nekem meg ez tetszett :D, ugye nem BDSM-eznek ők is? :DD

    VálaszTörlés
  4. ááááá nem, teljesen korrekt módon szexelnek. :))))

    VálaszTörlés
  5. :DD ( Csak annyira drága... ) Nem tudom, valaha megveszem-e, de majd egyszer. :)

    VálaszTörlés
  6. Szoktak a Librinek jó akciói lenni, csak sokat kell rá várni. És ja, év elején a 3000.- forintos könyvekért jajgattam most meg már majd 4000 forintba kerülnek. Nem tudom, hogy meddig lehet még emelni az árakat.

    VálaszTörlés
  7. Elolvastan sajnos. Nullánál is kevesebb cselekmény, de sok meredező mellbimbó, duzzadó szeméremdomb és keményedő férfiasság. Gagyi.

    VálaszTörlés
  8. Nézd a jó oldalát a dolognak, eggyel kevesebb sorozat, amit folytatnod kell.

    VálaszTörlés
  9. Hát, igen, már el is adtam:-))))

    VálaszTörlés
  10. Milyen jól járt, aki átvette :D

    VálaszTörlés