M. R. Carey: Kiéhezettek

A könyv főhős Melanie, egy látszólag normális és intelligens, 10 év körüli kislány, aki a többi társával együtt egy földalatti bunkerben él, ahol soha nem mehetnek ki a szabadba és a hét öt napján minden reggel leszíjazva és fegyveres kísérettel egy osztályba viszik őket, ahol mindenféle érdekes dolgokról (többek között a görög mitológiáról, mondákról és mítoszokról) tanulnak. Melanie Justineau tanárnő óráit szereti a legjobban, akiért szó szerint rajong, bár akkor még maga sem tudja, hogy ő jelenti számára a legnagyobb veszélyt. Hogy miért? Mert a távoli jövőben a világ összedől és egy csomó beteg ember rohangál benne, akiket egy gyorsan terjedő gombafertőzés betegített meg, amely a szervezetbe jutva átveszi az irányítást a gazdatest idegrendszere fölött, és az így fertőzöttek (más néven a kiéhezettek), gyorsan elveszítik személyiségüket, emberi mivoltukat, és egészséges emberek húsával kezdenek el táplálkozni. Melanie és a többi gyerek is megkapta ezt a fertőzést, azonban ők mégis képesek a tanulásra, a gondolkodásra és a kommunikációra, és még talán az emberek iránt érzett esztelen vágyuk kordába tartására is, mely reményt ad az orvosoknak a gyógymód felfedezésére. A bunker tudósa Caldwell doktornő abban reménykedik, hogy a gyerekek felhasználásával (pontosabban az agyuk felszeletelésével) sikerül megtalálnia az ellenszert, ám egy napon a kiéhezettek megtámadják a bázist, ahonnan mindenkinek menekülnie kell. A támadást egy öt fős csapatnak sikerül csak túlélnie, akikre ezek után még nagyobb megpróbáltatás vár; el kell jutniuk egy biztonságot jelentő védett területre, mely útjuk során rengeteg kiéhezettet sodor eléjük a sors.

Szerintem kifejezetten nehéz manapság olyan könyvet írni, ami egyszerre szórakoztatja, megdöbbenti és elgondolkodtatja az olvasót és most nem a paranormális, vámpíros (bár ez az állatfaj már erősen kihalóban van) és a BDSM témájú - ha az erotikus műfajt is figyelembe vesszük, és miért ne vennénk - könyvekre gondolok, hanem mondjuk a zombis, poszt-apokaliptikus, horror, thriller egyvelegekre. Mellyel kapcsolatban (csakis a zombik miatt) biztos sokaknak vaskos előítéleteik vannak – higgyétek el nekem sem lételemem a zombulás -, de ha például az adott könyv története nem agyatlan (hahaha) vagy pofátlanul egyszerű és hihetetlenül ostoba - ami persze még nem zárja ki azt a lehetőséget, hogy szórakoztató is legyen -, hanem mondjuk uram bocsá valamilyen drámáról, erkölcsi dilemmáról vagy társadalmi mondanivalóról szól, akkor semmi kifogásom ellene sőt, felettébb felpiszkálja a fantáziámat. És M. R. Carey könyve ebbe a kategóriába tartozik.

A történet öt karakterre – két nőre, két férfira és egy fiatal lányra - épül, akiket az útjuk során különböző célok hajtanak és más-más szemszögből nézik az eseményeket, más-más múlttal rendelkeznek, ami aztán hatással lesz a döntéseikre, de ami a legfontosabb - és amit a könyv elején még nem tudhatunk -, hogy az ő kezükben van az egész emberiség sorsa.

Carey szerintem fantasztikus munkát végzett a karakterek felépítése és kidolgozása terén. Melanie-t, aki bár egy szörnyeteg, közel sem egy gonosz és vérszomjas lényként ábrázolja a történetben, hanem egy nagyon tehetséges és szimpatikus, a világ dolgai iránt nyitott és kíváncsi, mély érzésekkel teli kislányként, akit végül is az tesz igazán egyedivé, hogy tisztában van azzal, hogy az ami, és ennek ellenére mégis mindvégig ember tud maradni. Míg Dr. Caldewlltet, aki a tudományt képviseli a regényben egy etikátlan és szörnyen szívtelen, lelkiismeret-furdalás nélküli borzalmas nőszemélynek festeti le, akit szerintem biztos, hogy senki nem fog a szívébe zárni, ugyanakkor mindenki tisztában van azzal, hogy a munkájára szükség van, annak fontossága megkérdőjelezhetetlen. Az ő személyén keresztül vetődik fel a könyv súlyos erkölcsi dilemmája - elfogadható-e az, hogy a bunkerben lévő gyerekeket az orvosok kísérleti nyulakként kezeljék? -, melynek ellentétes nézőpontját Justineau tanárnő képviseli, aki miután idővel rájön, hogy Melanie mennyire szereti és imádja őt, a kislány elkötelezettjévé válik. Kettőjük között egy őszinte szeretetre és bizalomra épülő mély kapcsolat jön létre, melyben mindketten a legjobbat akarják egymásnak, és melyben mindketten feltétel nélkül szeretik egymást.
És itt van még nekünk Parks őrmester karaktere, akiről  csak annyit tudok mondani, hogy ha netalán egy reggel, a könyvhöz hasonló elcseszett zombis apokalipszisben találnám magam, akkor csakis egy olyan férfit szeretnék magam mellett tudni, mint amilyen ő volt. Imádtam érte.

Érdekes volt a könyv felépítése; az első fele Melanie-ról szólt, az ő álmairól, vágyairóll és a végtelen szeretetéről Justineau tanárnő iránt, majd hirtelen helyszínt váltottunk és egy sokkal akciódúsabb és zombikkal telibb menekülős részt kaptunk, ami mind stílusában és dinamikájában egészen más volt, mint az előző, mintha két külön könyvet olvastam volna, de mindezt mégsem éreztem zavarónak, érdekesnek találtam és maximálisan lekötötte a figyelmemet. 

Szóval tetszett a könyv, főleg a történet egyedisége miatt, ami rögtön megragadta a képzeletem, de legfőképp a szereplők miatt, akik annyira valódiak, igazi hús-vér emberek voltak, hogy mindegyikükkel, kivétel nélkül mindig együtt tudtam érezni. Talán a könyv végével voltak problémáim, túl gyorsnak éreztem a lezárást és nem minden kérdésemre kaptam kielégítő választ, de ettől függetlenül mindenképp ajánlom olvasásra, még azoknak is, akiknek nem ez a legjobban bejáratott műfaja.  

A könyv megfilmesítéséről itt írtam korábban.

M. R. Carey

Kiadó: Kossuth

Eredeti cím: The Girl With All the Gifts

Sorozat: NEM Jepp

Fordította: Kisantal Tamás

Oldalszám: 456