John O'Farrell: A férj, aki elfelejtette a feleségét

Azt hiszem, hogy a könyv címe volt az, ami legelőször megfogott; A férj, aki elfelejtette a feleségét. Milyen izgalmasan hangzik, nem igaz? Aztán a fülszöveget is elolvasva csak még tovább nőtt bennem a kíváncsiság a történet iránt, úgyhogy miután John O'Farrell regénye már premier plánban is a radaromon villogott, nem az volt a kérdés, hogy megveszem-e a könyvet, hanem az, hogy mikor tudok majd sort keríteni az elolvasására.

A történet nagyon érdekesen kezdődött. Voughan egy londoni metrón utazva eszmél rá arra, hogy nem tudja, hogy kicsoda, hogy miért van ott, hogy hova megy, és hogy honnan jön. Nem tudja, hogy vajon van-e felesége, gyermeke, barátja és állása. Semmi olyan irat nincs nála, amivel azonosítani tudná magát, így a neve a kora és a címe is mind-mind ismeretlenek számára. Sajnos a legrosszabb az egészben, hogy a kórházba kerülése után - ahol egy ritka amnéziás betegséggel diagnosztizálták -, még egy hét elteltével sem jelentette senki az eltűnését, melyből - megjegyzem jogosan - arra a következtetésre jutott, hogy a kutyának sem hiányzik. Aztán egy nap mégiscsak eszébe jut valami, a legjobb barátja telefonszáma. Gray egy meglehetősen faragatlan pasi, de Voughan megbízik benne, mert legbelül érzi, hogy rá mindig számíthat. A történetben Voughan újra felfedezi az élete elemeit, beleértve a gyönyörű feleségét és két csodás gyermekét, akiket az előző énje elutasított magától. Megtudja, hogy egy középiskolában történelem tanárként dolgozik, aki nem mellékesen a diákok szúrós beszólásainak állandó céltáblája, és hogy tulajdonképpen az egész élete félrecsúszott, mondhatni romokba hever. Voughanban elindul egy folyamat, melyben csatlakozik a régi életéhez, de azt nem úgy folytatja tovább, ahogy azt korábban tette, hanem megpróbál,sőt meg is tanul jobb apa, férj, tanár és ember lenni. Időközben ugyan eszébe jut néhány emlékkép, amik meglehetősen karcosak, de ezeket csak mint külső szemlélő és nem mint szereplő éli át újra. Röviden tehát Voughan egy teljesen új életbe kezd, azokkal az emberekkel, akik mindig is az élete részei voltak.

Igazság szerint van már vagy két hete, hogy befejeztem a könyvet, de sem akkor, sem most nem tudok többet írni róla annál, mint hogy annyira jó ugyan nem volt, mint vártam, de egynek mindenképp elment. Elszórakoztatott sőt mi több, többször meg is mosolyogtatott az író szuper humora és a mindig jó helyen és időben elsütött poénjai, de semmi több. Számomra hiányzott a regényből valami, valami plusz, amitől azt mondom, hogy ez a könyv nemcsak humoros volt, de tartalmas is. Sajnos a karaktereknek nem volt mélysége, a történetnek pedig mondanivalója, úgyhogy őszintén szólva én elég üresnek éreztem az egészet. O'Farrel írása tulajdonképpen egy vidám történet lenne, amely amellett, hogy könnyed volt és gyorsan is olvastatta magát, néhol megrendítő és szomorú is tudott lenni, de hiába, mert mindezek ellenére is számomra a vége unalmassá vált, mondhatni teljes érdektelenségbe fulladt.

John O’Farrell neve egyébként ismerős lehet a magyar olvasók számára, mivel már jelent meg korábban regénye Férfiasan tökéletes címmel az Athenaeum kiadó jóvoltából, de én ennek ellenére mégis csak ezzel a könyvével ismertem meg a nevét. És ha még nem említettem volna jó ha tudjátok, hogy O’Farrell igen komoly stand-upos múlttal rendelkezik, melyre kezdetben erényként, majd miután a stílusa és humora kellően lezsibbasztott már csak hátrányként tudtam tekinteni.

A külföldi borítók közül a legelső tetszik a legjobban, az nagyon ott van. A második is jó, de az összhatás valahogy mégsem nyerő. A többi meg szóra sem érdemes.

John O'Farrell

Kiadó:Cartaphilus
Eredeti cím: The Man Who Forgot His Wife
Fordította: Bárány Ferenc
Sorozat:-
Oldalszám: 336