Dorothy Koomson: Az utolsó csepp

Ezt a könyvet már nagyon régen olvastam, mégis csak most jutottam el addig, hogy a vázlataimat kicsit gatyába rázva veletek is megosszam a véleményemet róla eme röpke kis posztban.

A történet két tizenéves lányról szól, akiket azzal vádoltak, hogy megöltek egy tanárt, aki a szeretőjük volt. Ám csak egyikük került börtönbe a gyilkosság miatt, a másikuk szabadon élhetett tovább.

A 15 éves Poppy és Serena egyazon férfiba szerettek bele, aki egyébként Serena tanárja is volt egyben és aki koránál fogva, akár a lányok apja is lehetett volna. Marcus kedves volt és jó megjelenésű férfi, rögtön sikerült elhitetnie a lányokkal, hogy szereti őket és a lányok is elhitték, hogy viszont szeretik őt. De a férfinak volt egy sötét és szadista oldala, ami csak később került a felszínre.
Poppy és Serena nem voltak barátnők, valójában soha nem is ismerték egymást Markus volt az, aki bemutatta őket egymásnak. Csak annyi volt a közös bennük, hogy fülig szerelmesek voltak a férfiba, aki nemcsak lelkileg, de fizikailag is terrorizálta és manipulálta őket... Míg egy éjjel betelt a pohár.

A tragikus esemény után természetesen a lányok voltak az elsődleges gyanúsítottak, akiket a sajtó kíméletlenül meghurcolt és megrágalmazott. A média fagyis lányoknak nevezte el őket, mert a tárgyalás során előkerült róluk egy olyan közös fotó, amin épp együtt fagyiznak. Számomra furcsa mód a tárgyalást követően csak az egyiküket ítélték el, Poppy volt az, aki Marcus megölése miatt börtönbe került, míg Serena szabadon élhette tovább az életét. Sok évvel később, amikor Poppy kiszabadul a börtönből felkeresi Serenát, azzal a céllal, hogy kicsikarja belőle az igazságot, hogy mi is történt valójában azon az éjszakán, de Serena - aki azóta családot alapított és aki még a férje előtt sem fedte fel bűnös múltját - nem emlékszik pontosan a történtekre ennek ellenére magabiztosan állítja, hogy nem ő volt a tettes.

A történet, amit a két lány szemszögéből ismerhetünk meg előre-hátra siklik az időben, így a múlt és jelen történéseit egyszerre követhetjük nyomon, mely írói megoldást én mindig is nagyon szerettem, mert szerintem ez egy tökéletes eszköz arra, hogy az olvasót folyamatos feszültség alatt tartsa. A események többsége főleg a jelenben játszódik, de a két nő visszaemlékezéseiből az olvasó is részletesem nyomon követheti a Marcusszal való találkozásuk folyamatát, hogy hogyan lettek belé szerelmesek, hogyan csábította el majd később hogyan tartotta fizikai és lelki terrorban őket a férfi, aminek a vége tragédia lett.

Sajnos a könyv olvasása közben végig úgy éreztem, hogy az írónőnek nem sikerült maradéktalanul kidolgoznia a sztorit, mivelhogy volt néhány hézag az elbeszélésben. Például elég nehéz volt elhinnem, hogy egy 15 éves lánynál a szülei nem veszik észre, ha eltörött egy-két bordája, vagy épp zúzódásokkal és kék-zöld foltokkal tér haza. Aztán az is furcsa volt számomra, hogy Marcus korábbi áldozatai miért nem voltak jelen a tárgyaláson csakúgy, mint az exfelesége sem, akit számomra érthetetlen mód a bíróság nem is idézett be meghallgatásra. Tulajdonképpen az egész tárgyalásról alig tudtunk meg valamit, csak a végeredményt, hogy Poppyt bűnösnek ítélték és több évre börtönbe zárták. Persze tudom, hogy ebben a könyvben nem ezen volt a hangsúly, ettől függetlenül mégis úgy érzem, hogy mivel igen felszínesen érintette az író ezt a témát meglehetősen sok megválaszolatlan kérdés maradt a végére.

Mindezektől függetlenül élveztem a könyv olvasását, annál is inkább, mivel ez egy nagyon erős hangulatú és letaglózó történet volt, melyben az író egy rendkívül izgalmas és hátborzongató képet festett a szereplők elveszett gyermekkoráról és ártatlanságáról, a manipulálásukról és a szűnni nem akaró bűntudatukról.

Őszintén szólva nagy hatással volt rám ahogyan Koomson megjelenítette a történtek utóhatásait a két nő gondolatain és érzésein keresztül, ahogyan bemutatta, hogy hogyan hatott az életükre és a családjaikra mindaz, ami a múltban történt velük. És hiába is éreztem mindezek miatt lelkileg kissé fullasztónak és megrázónak a történetet egyszerűen nem tudtam letenni és muszáj volt tovább olvasnom, hogy megtudjam mi lesz a vége.

Úgyhogy összességében a hibái ellenére is jó kis izgalmas regény volt ez, melynek egészen a légvégéig magam sem tudtam, hogy a két lány közül, melyikük volt a hunyó, tényleg csak találgatni mertem, de mint később kiderült teljesen feleslegesen, mert az utolsó oldalakon sikerült szépen pofára hullanom.

Dorothy Koomson

Kiadó: Kulinária
Eredeti cím: The Ice Cream Girls
Fordította: Komáromy Rudolf
Oldalszám: 300