2015. máj. 31.

Májusi szerzemények

A május havi könyvbeszerzésem hozta a papírformát abból a szempontból, hogy öt könyvnél ismét nem adtam alább, a statisztika szerint ez a minimum, amit egy hónapban zsákmányolni szoktam. Persze vannak időszakok, amikor ennél jóval több akad horogra, de ennél kevesebb az idei évben, ahogy elnéztem még nem volt. Ami újdonság számomra és gondolom a számotokra is, hogy a hozzám kevésbé közelálló műfajok felé is elkezdtem bátran nyitni, melynek eredménye meglepően pozitív, képzeljétek egyáltalán nem fájt.

Ebben a hónapban a beszerzéseim így alakultak:

- Josh Malerman: Madarak a dobozban - előrendelés volt a Líránál, amit már el is olvastam, műfajügyileg kevésbé... mit kevésbé, egyáltalán nem áll közel hozzám, de mint előbb írtam pozitív élmény volt, még akkor is, ha halálra paráztam esténként tőle magam.

- Iselin C. Hermann: Dominó - előrendelés. A könyvfesztivál óta gerjedtem erre a könyvre, ott voltam a könyv bemutatóján, ami nagyon tetszett és az írónő is irtó szimpatikus volt a számomra, úgyhogy muszáj volt ezt a könyvét is beszereznem.

- Rolf Lappert: Pampa Blues - előrendelés. Erre is már régóta fentem a fogam, érzésem szerintem egy nagyon különleges hangulatú olvasmányban lesz majd részem, ha sorra kerül, bízom benne, hogy nem fog csalódást okozni.

- Rene Denfeld: Az elvarázsoltak - szintén előrendelés, és szintén komfortzónán kívüli, ami már a második ebben a hónapban. Bevallom, ettől már kicsit jobban félek, mint a madarastól, de majd meglátjuk mi sül ki belőle.

- Beatriz Williams: Perzselő nyár - ez egy csere volt, ami régóta csücsült már a kívánságlistámon. Elég zsákbamacskának tűnik, mert még sehol nem olvastam róla értékelést és a molyon sem túl népszerű, de a fülszövege alapján izgalmasnak tűnik és romantikusnak is, úgyhogy naná, hogy kíváncsi vagyok rá.
És bár nem minden gyerekkönyvről szoktam említést tenni ebben a posztban, A kis szellemmel most mégis kivételt teszek. Egy könyvesbolti látogatásunk alkalmával került a kosarunkba - az Egy Zizi naplójával egyetemben - és igaz, hogy még csak a könyv felénél járunk a gyerekekkel, de annyira édes és bájos történetről van szó, szép kerek és érthető mondatokkal, hogy már most tudjuk, hogy kedvenc lesz belőle. 

És, hogy milyen lesz a június? Szerintem ennél durvább biztos nem, hiába is közeleg a Könyvhét - és vele együtt a számos új megjelenés -, mivel meglepő mód most nem sok olyan újdonságot találtam, melyek után leküzdhetetlen vágyat éreznék, de persze bármi megtörténhet.

 A többiek beszámolója a májusi szerzeményeikről:
NikkincsTheodora, Pupilla, Nita

2015. máj. 30.

Nick Bruel: Rossz Cica

Már régóta kinéztük magunknak a gyerekekkel ezt a könyvet, mivelhogy minden olyan kiadvány - legyen az újság, mesekönyv, képeslap.... anyámkínja - amely macskával kapcsolatos jó eséllyel indul nálunk arra, hogy pénzt költsünk rá. De mivel mostanság igen sok csalódás ért bennünket e témában, így ettől a könyvtől is kissé ódzkodtam, és ezen a fekete-fehér illusztrációk sem sokat segítettek, sőt! Végül is Andiamo bejegyzésének hatására adtam be a derekam és milyen jól tettem. Bárcsak minden könyvben ilyen kellemesen csalódnék.

A Rossz Cica sorozat elő része a Rossz Cica fürdik egy hihetetlenül vidám és szórakoztató olvasmány volt, rengeteget nevettek rajta a gyerekeim és bevallom én is nagyon élveztem. A történet roppant egyszerű, arról szól, hogy Cicus gazdája úgy dönt, hogy eljött az ideje annak, hogy kedvencét kicsit vízbe mártogassa. Persze mindezt úgy próbálja megtenni, hogy senkinek ne essen bántódása, ami igen nehéz feladat, tekintve, hogy a macskák irtóra utálnak fürödni, és hősies harc nélkül ezt nem is igen teszik meg. (Persze, amikor teszem azt például egy akváriumból próbálják kipecázni a halat nem bánják, ha kicsit vizesek lesznek, melyből az következik, hogy csak akkor és úgy szeretnek vizezni, amikor és ahogy nekik megfelel, de nyilván erre már minden cicatulajdonos maga is rájött, aki pedig nem, az meg nem is igazi cicatulajdonos.) Szóval Cicus nehezen áll kötélnek, pedig a gazdija tényleg mindent megtesz annak érdekében, hogy rávegye kis kedvencét a tisztálkodásra. És bár kezdetben számomra amolyan veszett fejsze nyele kinézete volt a dolognak a végére azért láss csodát, mégiscsak siker koronázta e bátor tettet, de hogy mindez hogy s miként történt, azt nem árulhatom el.

A könyv rövid fejezetekből és vicces karikatúrákból áll, melyek tökéletesen együttműködnek a szöveggel és egyben ki is egészítik azt. Ráadásul a szórakozáson kívül még olyan érdekes tényeket is tanulhatunk belőle, mint például miért nyalogatják a macskák folyton magukat, milyen a nyelvük közelről, tudnak-e úszni, és hogy egyáltalán miért is utálnak fürödni. A könyvben volt egy-két szerkesztői levél, melyek olvasása közben - kis túlzással - szinte dőltem a röhögéstől, a gyerekeim pedig az én röhögésemtől, szóval én mondom nektek, jó kis könyv volt ez, valóban vétek lett volna kihagyni, úgyhogy minden cicás - és nem cicás - gyereknek és felnőttnek csak melegen ajánlani tudom.

Kiadó: Könyvmolyképző
Eredeti cím: Bad Kitty Gets a Bath
Illusztrálta: Nick Bruel
Fordította: Goitein Veronika
Oldalszám: 126

A sorozat második része a Boldog szülinapot! szintén nagyon kellemes perceket szerzett a számunkra, bár be kell valljam az elő részt nem tudta felülmúlni. A történetről röviden annyit, hogy Rossz Cicának születésnapja van, és egy olyan különleges ajándékra vágyik - nevezetesen egy katalógusból kiválasztott szuper kaparófára -, amit ha nem kaphat meg, akkor bizony jaj lesz mindenkinek! És hát mit is mondhatnék... hiába halmozták el a környékbeli macskák minden széppel jóval Cicót, egyik ajándék sem az volt, amire ő igazán vágyott, mely csalódás később aztán naná, hogy a szülinapi zsúr hangulatán is mély nyomot hagyott.

Én úgy gondolom, hogy a kisebb, olvasni tanuló gyermekek számára különösen jó választás lehet ez a könyv, hiszen a nagy betűkkel szedett egyszerű mondatok könnyen olvashatóak a számukra, és a sok illusztrációval tűzdelt gyors iramú történettel is könnyen meg tudnak birkózni. Persze nyilván szülői közreműködéssel - már ha a szülő szeret belemenni a játékba és hozzáadni az élményhez egy kis hangsúllyal vagy hangszín változással - sokkal élvezetesebb tud lenni az olvasás, de biztos vagyok benne, hogy egy ilyen könyvet bármely gyerek örömmel lapozgat és olvasgat önállóan is.

A Rossz Cica sorozatból eddig a kiadó három részt jelentetett meg (a harmadik rész épp beszerzés alatt áll nálunk) külföldön talán a 17-nél tart - de erre azért nem mernék mérget vennék - a lényeg, hogy van elég utánpótlás Rossz Cica sztoriból, úgyhogy nem izgulunk, türelmesen várnunk, hogy a kiadó malmai tovább őröljenek.
Nick Bruel
Kiadó: Könyvmolyképző
Illusztrálta: Nick Bruel
Eredeti cím: Happy Birthday, Bad Kitty
Fordította: Goitein Veronika
Oldalszám: 168
Beleolvasó


2015. máj. 24.

Josh Malerman: Madarak a dobozban

Az előző thrilleremhez hasonlóan most is a könyv fülszövege volt az, ami felkeltette az érdeklődésemet és most, hogy pár nap alatt már a végére is értem, azt kell mondja, hogy  egy cseppet sem bántam meg, hogy elolvastam és áldoztam rá sőt, határozottan tetszett a történet, még akkor is, ha esténként rendesen beparáztam tőle.

A könyvről röviden annyit, hogy a világ, amiben a történet játszódik a végét járja, ugyanis egy olyan ismeretlen és rémisztő dolog garázdálkodik odakint, amire nem szabad ránézni, mert ha ezt bárki megteszi, akkor egyetlen pillantás elég ahhoz, hogy őrjöngő gyilkossá váljon. Eleinte még csak szétszórt pletykák és tudósítások voltak hallhatok olyan hajmeresztő dolgokról, melyekben emberek láttak valamit, mely után megőrültek és kegyetlen módon megölték társaikat, majd utána végeztek magukkal is. Aztán hamarosan ezek a hírek egyre gyakoribbá váltak, míg végül a tévé elsötétült, a rádió elhallgatott az internet pedig összeomlott. A hisztéria és a rettegés az egész világot bejárta.

Egy ilyen világban él Malorie, két 4 éves gyermekével együtt egy elsötétített lakásban. A gyerekek születésük óta nem látták a külvilágot, csakis a biztonságosan elsötétített lakásban nyithatták ki a szemüket. Malorie jól tudta, hogy nem élhetnek így tovább és egy nap, el kell majd hagyniuk a menedéket adó házat, és ez a nap, most érkezett el.

A történet két idősíkon játszódik, az egyik a jelen, melyben Melorie szemfedőt kötve a saját és a gyermekei szemére a folyópartra botorkálva beülnek egy üres csónakba és elindulnak egy másik helyre, ahol azt remélik, hogy biztonságban lehetnek. A másik pedig a majdnem öt évvel ezelőtti múlt, melyben megismerhetjük, hogy hogyan tört ki ez az egész hisztéria, hogyan került Malorie ebbe a menedékházba, kik voltak a társai, akikkel együtt próbálta átvészelni ezt a veszélyekkel teli hihetetlen időszakot, és ki volt az a furcsa ember, akinek a felbukkanása aztán mindent megváltoztatott.

A könyv erőssége a hangulatában rejlik, mely abból az egyszerű megállapításból fakad, hogy a legijesztőbb fenyegetés az ember számára mindig az, amit nem láthat. Gondoljatok csak bele, senki nem tudja, hogy hogy nézhetnek ki azok a teremtmények, amik megpillantása ilyen borzalmas hatással van az emberre. Akik látták, azok mind meghaltak, akik pedig nem, azok négy fal között, zárt ajtók és ablakok mellett élik napjait. De azoknak is ki kell menniük a túléléshez szükséges dolgok beszerzése miatt, és Malorie is ezt teszi, ha vízre vagy élelemre van szüksége. Próbáljátok csak a helyébe képzelni magatokat; csakis lekötött szemmel léphettek ki a házból, és ha kint vagytok, nagy valószínűséggel találkozni fogtok egy szörnyeteggel, aki lehet, hogy követni fog, vagy csak egyszerűen ott van melletted és figyel. Hallod a lába alatt megroppanó száraz faleveleket, és ahogy feléd közeledve odaér hozzád, érzed a teste melegét a meztelen karodon, de bárhogy is pánikolsz, nem nyithatod ki a szemed, mert ha ezt megteszed azonnal véged van.
Ebből a szituációból fakad az a kiszolgáltatott érzés és rettegés, ami végig átjárja a könyvet és mely miatt olyan nyomasztóvá és sötét hangulatúvá válik az egész, hogy az szinte agyonnyomja az olvasót. De ennek ellenére mégsem bírod ki, hogy ne olvasd tovább, még akkor sem, ha érzed, hogy ezzel még több szörnyűség zúdul majd rád, mert a kíváncsiságod nagyobb a félelmednél. Vajon mi lehet az a valami amitől megőrülnek az emberek, és vajon mi lesz a sorsa Malorie-nek és két gyermekének ebben az elcseszett ismeretlen teremtményekkel teli világban.

"Az a pillanat, amikor már eldöntötted, hogy kinyitod a szemed, de még épp nem tetted meg, az egyik legijesztőbb ezen az új világon."

A könyvnek több szereplője is van, de Malorie volt mind közül a legerősebb. Őt egy baromi kemény nőnek tartottam olyannak, akit a rengeteg fájdalom, szörnyűség és veszteség edzett ilyennek. Kevesen lennének képesek egy ilyen sarkaiból kifordult világban úgy talpon maradni, mint ahogyan azt ő tette. Malorie elfogadta, hogy itt a világ vége, és nem siránkozott vagy esett kétségbe, hanem úgy nevelte a gyerekeit – mely módszereket igen kegyetlennek tartottam -, hogy segítsék őt a túlélésben.

"Olyan életet nyújtasz nekik, amelyet nincs értelme megélni."

Eleinte nagyon zavart, hogy egyszerűen csak Lánynak és Fiúnak nevezte őket, de aztán ahogy jobban belegondoltam és próbáltam beleélni magam az ő helyzetébe rájöttem, hogy talán azért nem adott a gyerekinek nevet, mert az közelebb hozta volna őket hozzá, ami elterelte volna a figyelmét a túlélés szabályairól és az igazi céljáról; a menekülésük megvalósításáról.

A könyvet éjszakánként olvastam, de ugye mondanom sem kell, hogy nem sokáig bírtam, mert olyan hamar át tudtam venni a történet sötét és nyomasztó, rettegéssel és félelemmel teli hangulatát, hogy totál beijedtem és úgy gondoltam, hogy a nyugodt alvás érdekében inkább majd nappal folytatom tovább - persze nappal soha nem volt rá időm, így maradtak az éjszakák és a felkapcsolt villanyok. Meg kell hagyni, nagyon tetszett az író stílusa és az elbeszélés módja, melyekkel roppant erős atmoszférát tudott teremteni a könyvben, őszintén szólva magam sem gondoltam volna, hogy ez nekem ennyire be fog majd jönni.
Josh Malerman
A könyv végére érve elégedetten csettintettem egyet, hogy ejha, ez aztán egy nagyon erős és ütős nyitó, amolyan felvezető kötetre sikerült, mely véleményemmel csak az volt a baj, hogy sehol nem találtam információt arra vonatkozólag, hogy ez egy sorozat első része lenne. Remélem csak én bénáztam és lesz folytatás, mert ellenkező esetben a végével kapcsolatban igen erős hiányérzet maradt bennem.  

A könyv hátulján olvasható, hogy a filmjogok már elkeltek. És valóban, olvasás közben nekem is többször megfordult a fejemben, hogy ez a könyv tényleg filmvászonra kívánkozik, de hogy én azt a büdös életbe nem fogom megnézni az is biztos. Elég volt olvasnom a történetet, ha még látnom is kéne azt a sok vérengzést és borzalmat, ami Malorie életét végigkísérte, az már tuti kiverné nálam a biztosítékot.


Kiadó: Fumax
Sorozat:-
Eredeti cím: Bird Box
Fordította: Rusznyák Csaba
Oldalszám: 256

2015. máj. 19.

Sue Monk Kidd: Szárnyak nélkül szabadon

Én teljes tévedésben voltam ezzel a könyvvel kapcsolatban, ugyanis azt hittem, hogy ez egy rabszolgalány és egy fehér nő szoros és mindent elsöprő barátságáról szól majd, dinamikus történetvezetéssel és szívbemarkoló, igazi körömlerágós izgalmas részekkel, de tévedtem. Mert e két nő között ugyan volt barátság, de közel sem olyan mély, mint amire számítottam, és a történetvezetés sem volt dinamikus, inkább meglehetősen lassú sodrású, mondhatni csendes. De ami a legnagyobb meglepetés volt számomra, hogy a történet szereplői valós személyek voltak, akik előtt a szerző ezzel a könyvével szeretett volna tisztelegni, úgyhogy tulajdonképpen teljesen mást kaptam, mint amit vártam, de nem bántam, mert egy olyan erőteljes és gyönyörű írással volt dolgom, amit vétek lett volna kihagyni.

A történet 1803-ban kezdődik, amikor a 11 éves Sarah Grimké születésnapjára egy körülbelül vele egykorú rabszolgát kap szobalányként ajándékba. Sarah családja jómódú dél-karolinai ültetvényesek voltak, akik a nagy hatalmú és tekintélyes charlestoni arisztokrácia köreibe tartoztak. Tíz gyermekük közül csak Sarah és Angelina volt az, akik a rabszolgatartást bűnnek tartották és ezen véleményüknek később hangot is adtak. Sarah már kiskorában elítélte a rabszolgaságot, így amikor megkapta Hetty-t ajándékba, rögtön fel is akarta szabadítani, de a szülei hallani sem akartak erről. Sarah életének egyik döntő pillanata akkor érkezett el, amikor elhatározta, hogy ha Hetty-t nem szabadíthatja fel, akkor megtanítja olvasni, ami akkor Dél-Karolinában igen komoly bűncselekménynek számított.

„-  Azt hiszed, hogy nincs semmi rossz abban, ha egy rabszolga olvasni tud? Léteznek ebben a világban szomorú igazságok, s az egyik az, hogy az olvasni tudó rabszolga veszedelmes.”

Sarah szülei nem örültek, amikor mindez kiderült, büntetésből el is tiltották őt kedvenc időtöltésétől; az édesapja könyvtárszobájában való látogatásaitól sőt, elkobozták tőle az összes könyvét és meghagyták, hogy kizárólag csakis a nőknek való tevékenységekkel foglalhatja el magát. Sarah nagyon okos és intelligens nő volt, távoli céljai között szerepelt a jogi pálya meghódítása, de ebben az időben, amikor úgy vélték, hogy rendellenes dolog, ha egy nő könyvek után sóvárog és más tervei is vannak azon kívül, hogy férjhez menjen és gyerekeket szüljön, semmi esélye nem volt arra, hogy ügyvéd legyen.

Sarah Grimké
Mindeközben Hetty élete is szép lassan csordogált tovább. Az anyjától tökéletesen megtanult varrni és a legjobb varrónő lett Charlestonban, melynek köszönhetően értékes rabszolgának számított. Hetty anyjának fontos szerepe volt a könyvben, ő egy igen erős jellemű asszony volt, aki rabszolgának született, de a lelke mélyén mindig szabad embernek érezte magát és a lányát is mindig erre nevelte. Mivel nem tudott írni és olvasni egy mesélőtakaron keresztül - amit foltvarrással készített - örökítette meg élete emlékeit és a népe hagyományait, mely végigkísérte az életét, és majd később a lányáét is.

Sarah és Hetty lazán egymásba fonódó életútját váltott szemszögből követhettük nyomon, mely írói eszközt én rendkívül szeretek. Mint azt már az elején írtam, a két nő között nem volt szoros barátság, szerették egymást ugyan, de ez a szeretet Sarah részéről inkább bűntudatból fakadt, míg Hetty részéről, hát nem is tudom… szerintem ő nem is szerette Sarah-t igazán, inkább valamiféle szövetségesként tekintett rá. Mindenesetre én mindkét nőt csodálatra méltó szereplőnek tartottam, és bár Sarah-t kezdetben gyengének éreztem, idővel mégis olyan jellemfejlődésen esett át, mely után már nem félt szót emelni a rabszolgaság ellen és a női egyenjogúság mellett, bátran követte a szíve hangját, még akkor is, ha tudta, hogy ez a részéről igen sok lemondással és áldozatvállalással jár majd. Szóval Sarah hosszú utat járt be és rengeteget utazott, míg rátalált önmagára, ezzel szemben Hetty mindvégig egy helyben volt, és mégis, oly sok éven át végig úgy éreztem, hogy Hetty - a rabszolgasága ellenére is - lelkileg mégis szabadabban élte napjait, mint Sarah.
A külföldi borítók nagyon szépek, de a leggyönyörűbb szerintem mégis a miénk :)
Katt a képre a nagyításért. 
A szárnyak nélkül szabadon az a regény, amit mindenki figyelmébe ajánlok, mert bár úgy érzem, hogy engem nem érintett meg oly mélyen, mint azt vártam és reméltem, de akiket érdekel a történelem eme apró szegmense vagy egyszerűen csak egy olyan mély és megindító történetre vágynak, amely a remény és a szabadság kereséséről szól és mely megalkotásában a szerzőt valós személyek élete inspirált, nos azoknak bátran ajánlom ezt a könyvet.
Sue Monk Kidd

Kiadó: Alexandra
Eredeti cím: The Invention of Wings
Fordította: Csonka Ágnes
Oldalszám: 408



2015. máj. 10.

Paula Hawkins: A lány a vonaton

Köztudott, hogy nem nagyon rajongok a thrillerekért, de időről időre megtalálnak maguknak és van, hogy egy-kettő annyira felkelti az érdeklődésemet, hogy nem sokat tökölök azon, hogy megvegyem-e vagy sem, már repül is a kosaramba. Így volt ez Paula Hawkins könyvével is, aminek a fülszövege egyébként meg kell hagyni, rendkívül jóra sikerült, tényleg nem árul el túl sokat a történetből, ennek ellenére mégis, mire a végére értem annyira felcsigázott, hogy rögtön horogra is akadtam.

A könyv történetét három nő szemszögéből ismerhetjük meg, akik meglehetősen különbözőek egymástól, csak egyvalami közös bennük, de ha azt elárulnám, akkor én lennék a világ legnagyobb spoilre-gyilkosa. A három nő közül Rachelé a főszerep, úgyhogy csak róla fogok részletesebben írni, a többiek megismerésében nem kívánok segédkezni, az élvezet kedvéért e felfedezés örömét inkább meghagyom nektek.

Rachel ingázó, aki minden nap felszáll ugyanarra a vonatra, amiről már kívülről tudja, hogy hol és mennyi ideig vesztegel. Részletesen ismeri a vonatablak előtt elsuhanó tájakat és házak hátsó udvarát, melyek közül az egyik különösen kedves a számára. Ennek a háznak már-már úgy érzi, hogy ismeri a lakóit, akiknek az élete abból a pár másodpercből ítélve, amit a vonatablakból szokott látni, határozottan boldognak tűnik. De egy nap Rachel lát valami megdöbbentőt - csak egyetlen pillanatra, de az is elég ahhoz, hogy minden megváltozzon.
Emlékszem, hogy anno, amikor még én is sokat ingáztam milyen kíváncsian lestem mindig a vonat ablakából a mellettem elsuhanó házakat, de be kell valljam, hogy Rachellel ellentétben én soha nem láttam semmi érdekeset, mindig ugyanolyan unalmas volt mindegyik utam.

"Naponta egyszer-kétszer alkalmam nyílik betekinteni az életükbe, csak egy pillanatra. Van valami megnyugtató az otthon biztonságát élvező emberek látványában."

Rachel karaktere sajnos nem nőtt közel a szívemhez - tulajdonképpen egyik szereplőé sem -, melynek oka, hogy már 4 éve gondjai voltak az alkohollal, ami olyan súlyos méreteket öltött nála, hogy arra már ráment a házassága, az állása és amilyen gyors ütemben haladt előre nyilvánvalóan az egészsége is. A hozzá való viszonyom az alkoholizmusa miatt elég különös, mondhatni meglehetősen távolságtartó volt, mivelhogy utálom a részeg emberek. Utálom, ha valaki az alkohol hatására kifordul önmagából, és másnap arra sem emlékszik, hogy miket mondott vagy tett bódult pillanataiban, és ez sajnos Rachellel is gyakran előfordult. Volt, hogy olyan sokat ivott, hogy arra sem emlékezett utána, hogy hol volt és hogy mit csinált. Fájdalmas volt olvasnom ennek a nőnek a kicsapongásairól és az ebből adódó emlékezetkieséseiről. Eleinte undorodtam tőle és határozottan taszítónak éreztem a személyét, aztán ahogy jobban megismertem és beleláttam a fejébe elkezdtem szánni, és a könyv végére - a fene se gondolta volna - de már együtt is éreztem vele, amit az első oldalak olvasása közben kizárt dolognak tartottam. Rachel emlékezetkiesései a történet szempontjából igen nagy jelentőséggel bírtak, úgyhogy szerintem a feszültség fokozása érdekében igen jó húzás volt az író részéről az, hogy a történet egyik narrátorát egy ilyen labilis, megbízhatatlan és irányvesztett női karakternek ábrázolta.


Nagyon nehéz erről a könyvről spoiler nélkül bármit is mondanom, úgyhogy nem is nagyon feszítem tovább a húrt a lényeg, hogy a regény tele van titkokkal, Rachel memóriája pedig sötét foltokkal, melynek eredményeképp egy igen izgalmas és hátborzongató történetet kaptunk. Bevallom a bűnös kilétét illetően kicsit becsapva érzem magam, ugyanis több gyanúsítottam is volt, de ezt a kérdést az írónő egy olyan csavarral oldotta meg a végén, aminek szerintem semmi háttere vagy alapja addig nem volt, mintha csak egy varázskalapból húzta volna elő a megoldást, de igazából nincs okom panaszra, mert a könyvet két nap alatt kiolvastam, szóval jól szórakoztam rajta. És bár a szereplőket nem sikerült megszeretnem, ettől függetlenül ők is, és maga a történet is heves érzelmeket váltott ki belőlem, ami miatt tulajdonképpen emlékezetes olvasmány marad a számomra.
Paula Hawkins


Kiadó: XXI. Század
Eredeti cím: The Girl on the Train
Fordította: Tomori Gábor
Oldalszám: 320

2015. máj. 8.

Romantika dögivel...

A Gabo Kiadó mindig is a szívem csücske volt, elsősorban a romantikus regényei miatt - gondolok itt Julia Quinn, Fiona Paul, Dani Atkins, María Dueñas könyveire - és azért is, mert más, általam megnevezni nem kívánt kiadóktól eltérően nem aprózzák el 1-1 sorozat vagy trilógia megjelentetését. Nem kell hónapokat, sőt mi több éveket várni a kedvenc sorozataink következő részére. Arról már nem is beszélve, hogy gyakran új szerzőkkel lepik meg hol a történelmi, hol pedig a jelenkori románc kedvelőit. Most például Kristen Ashley Álomférfi sorozatának első két kötetét hozzák el hamarosan nekünk, mely annak ellenére, hogy jelenkori románc - az FBI-os és nyomozós beütése miatt - mégis felkeltette az érdeklődésemet, úgyhogy az első résszel tuti megpróbálkozom.

Kristen Ashley: A titokzatos Ő

Miközben Gwendolyn Kidd Cosmopolitan koktélt iszik, találkozik álmai férfijával. És a találkozásból furcsa kapcsolat lesz a titokzatos férfival, aki éjszakáról éjszakára megjelenik a szobájában, mindig többet akarva.
Gwen már éppen azon tanakodik, hogy véget kellene vetnie ennek az őrült kapcsolatnak, amikor megjelenik pokolfajzat húga, Ginger legjobb barátnője, és figyelmezteti Gwent, ha neki meg a húgának nem jön meg az esze, „mindketten megdöglenek". Gwen úgy dönt, a problémát rátestálja húga motoros barátjára.
Ezzel azonban felhívja magára a denveri alvilág figyelmét, ezért Cabe „Hawk" Delgadónak – aki nem más, mint a titokzatos férfi – kell vigyáznia Gwen testi épségére.
Így kezdődik a kommandós és a Cosmo-lány ember ember elleni küzdelme, és miközben Hawk a maga egyéni módján teszi a szépet Gwennek, a lány túlél egy bombatámadást, egy lövöldözést, egy-két emberrablást, dögös motorosok és szívdöglesztő rendőrnyomozók heves ostromát, és megismeri a szívszorító okot, amiért Hawk igyekezett távolságot tartani tőle.
S miközben mindez történik, Gwen megtudja azt is, hogy a húga komoly bajban van, és el kell döntenie, kinek az életét kívánja megmenteni: pokolfajzat húgáét vagy álmai férfijáét.
Várható megjelenés: 2015. május 15.


Kristen Ashley:A vadember

Miközben Tessa O'Hara cukrászda kirakatának kosarait tölti fel, megszólal az ajtó feletti csengő, és Tessa álmai férfiját pillantja meg. Fél perc sem kell, hogy a férfi meghívja egy sörre. Újabb fél perccel később Tessa elfogadja a meghívást. De négy szerelmes hónap múlva Tessa rájön, hogy a férfi fedett DEA-ügynök, aki azt akarja kideríteni, Tessa benne van-e volt férje drogügyeiben.

Nyilvánvaló, hogy Tessa ezek után úgy dönt, köztük vége mindennek.
De Brock Lucas, a DEA-ügynök nem így gondolja. A küldetéstudattól fűtött férfi valóban elkötelezettje a hivatásának, és éveket töltött Denver alvilágában, a társadalom alja közt. A lánnyal töltött négy hónapot azonban igazán élvezte, hiszen Tess legalább olyan édes volt, mint a süteményei. De a nyomozás közben Brock Tess szörnyű titkáról is tudomást szerez, és szilárdan eltökéli, ő lesz az a férfi, aki meggyógyítja a lányt, és egyben vissza is hozza énjének vad, szövevényes világából.
Ahogy a vad és az édes keveredik, kihívások egész sora vár rájuk, családi tragédiák és halálos betegség. Nem beszélve Tess drogbáró ex-férjéről és Brock volt feleségéről, aki minden eszközt bevet, hogy szétválassza a párt.
De Brock Lucasnak is megvan a maga vad oldala, de a múltban, a bosszú ösvényén járva egyszer már szabadon engedte magában ezt a vadságot, nem is sejtve, hogy olyan hibát követ el, amelyért évek múlva az ő édes Tessének kell fizetnie.
Várható megjelenés: 2015. május 31.

A sorozat a gr szerint négy részes és a borítókkal kapcsolatban az a ritka eset áll fenn, hogy bár a külföldiek sem rosszak, de a magyar nekem most jobban bejön.



A következő könyvet a kiadó új romantikus blogján találtam, ami ugyan még előkészületben van, úgyhogy a megjelenéssel kapcsolatban nincs információm, de a tartalmából ítélve úgy érzem, hogy ez is erősen olvasós lesz.

Daniela Sacerdoti: Vigyázz rám

Eilidh Lawson élete válságban van. A többéves sikertelen, meddőség elleni kezelések, egy hűtlen férj és egy nyomasztóan rátelepedő család a tűrőképessége határára sodorja. Összeomlik, és elmenekül az egyetlen helyre, amelyről úgy gondolja, hogy ott vigaszt lelhet – gyermekkora helyszínére, a Felföldre. Miközben összetört élete darabjait próbálja ismét egymás mellé illeszteni, találkozik gyerekkori barátjával, Jamie McAnenával, aki egyedül neveli a kislányát, Maisiet. Miután Maisie anyja Londonba ment, hogy karriert csináljon, és Jamie édesanyja, Elizabeth jobblétre szenderült, Jamie belenyugodott, hogy kéttagú család lesznek.
De néha nem olyan egyszerű a dolog, mint amilyennek látszik. A sors különös útjai minden vonakodásuk ellenére újra meg újra összehozzák Eilidh-t és Jamiet. Mert amikor minden elveszni látszik, a segítség a legváratlanabb helyekről jöhet.



2015. máj. 7.

Jessie Burton: A babaház úrnője

A babaház úrnőjét már akkor kinéztem magamnak, amikor még csak a kiadó honlapján volt látható, úgyhogy ahogy előrendelhetővé vált rögtön le is csaptam rá. Bevallom azért kicsit féltem, hogy nem éri majd meg a pénzét, de kár volt az aggodalomért, mert amellett, hogy a külcsín rendkívül kellemes a belbecs sem marad el mögötte.

Időben 1686-ban járunk, főhősünk pedig egy tizennyolc éves fiatal lány, Petronella Oortman, aki azért érkezik Amszterdamba, hogy elfoglalja helyét a dúsgazdag és jóképű kereskedő férje Johannes mellett. Petronella fiatal, kezdetben kicsit félénk, de lelkes feleségnek bizonyul, aki nemcsak akar, de szeretne is eleget tenni házastársi kötelezettségeinek, amire azonban a férje, valami oknál fogva nem tart igényt. Petronella nem tudja mindezt mire vélni, nem érti a férje tartózkodását csakúgy, mint a férfi barátságtalan nővérének viselkedését sem, aki minden jel szerint nem nagyon örül az ő jelenlétének. Miközben Petronella kétségbeesetten igyekszik eligazodni a bonyolult viszonyok között különös dolgok veszik kezdetét egy bizonyos babaház körül, amit a férjétől kapott eljegyzési ajándék gyanánt, és ami nem mellesleg az ő házuk pontos kicsinyített mása. Nella, hogy elterelje figyelmét a mellőzöttségéről beleveti magát a babaház csinosításába és néhány apró dísztárgyat rendel levélben egy miniatűrkészítőtől, melyek kézbesítése után rejtélyes módon még több, a ház belső bútoraira és az ott lakókra a megtévesztésig hasonlító kiegészítők és babafigurák érkeznek. Mindebben a legérdekesebb és egyben a legfélelmetesebb, hogy ezek a bábuk olyan eltitkolt igazságokat mutatnak meg Nellának, amik előbb vagy utóbb valóra válnak. És mindez elég rémisztő tud lenni, főleg akkor, ha az ember nem tudja eldönteni, hogy a miniatűrkészítő figurái jelzik, vagy épp okozzák a házban történt tragédiákat.

Az utóbbi olvasmányaim annyira pörgősek és könnyen fogyaszthatóak voltak, hogy azokat szinte egyhuzamban tudtam elolvasni, melynek köszönhetően hangulatügyileg egyikük sem telepedett rám és tett mély benyomást, de ez… ez a könyv, ez más volt. Itt a történet a kötet első két harmadában olyan szépen, mondhatni kínzó lassúsággal hömpölygött, hogy azt öröm volt olvasni. Gyönyörűen építette fel az írónő a regényt, melynek az eleje meglepő mód nekem jobban tetszett (a lassúsága ellenére is vagy épp az miatt), mint a vége, ahol már az események alakulása gyorsabb tempóra váltott.
Ahogy a könyv elején Nella belép a Brandt-házba, vele együtt én is egy kívülálló szemén keresztül kezdtem el vizsgálni a családot és csak lassan, fejezetről fejezetre haladva vált nyilvánvalóvá számomra, hogy milyen bonyolult érzelmi viszonyok is kötik össze a ház lakóit. A könyv atmoszférája annyira erős és annyira átható, hogy ha akartam volna sem tudtam volna szabadulni tőle. Ez a kissé nyomasztó és borzongató, semmi jót nem ígérő hangulat már a legelső oldalaktól kezdve fogva tartott és nem eresztett. Biztosan ismeritek azt az érzést, amikor olvasás közben a zsigereitekben érzitek, hogy itt valami készül, valami rossz közeleg... Nos, valahogy én is így éreztem ezzel a történettel kapcsolatban, de az a fránya kíváncsiság és a szereplőkkel kapcsolatos rengeteg kérdés kíméletlenül a könyv mellett marasztalt.

Petronella Oortman babaháza (Rijksmuseum, 1686-1710 körül)
A regény központi szereplője Nella, maga a történet pedig tulajdonképpen egy dráma, Nella felnőtté válásának a drámája, amit Jessie Burton véleményem szerint eszméletlenül jól írt meg. Rendkívül ügyesen rajzolta meg azt a rejtélyt, ami az egész házat és az ott lakók életét körüllengte. Szinte kézzel fogható volt az a sötét és mindent átfogó titok, ami a könyvben végig felettünk lebegett, és ami a végén aztán kíméletlenül ránk omlott.
Muszáj említést tennem arról is, hogy milyen élethűen ábrázolta a szerző a 17. századi amszterdami életet, ahol nemcsak a nők szerepe volt problematikus, hanem a másságot is teljes mértékben elítélte a társadalom és az emberek pénzhez való viszonya is sokszor már kicsit sem volt egészségesnek mondható.

A szereplők közül a legkiismerhetetlenebb és az igazi rejtély számomra a szigorú és félelmetes Marin - Johannes testvére - volt, aki nemcsak az egész házat igazgatta és vitte a hátán, hanem Johannes üzleti ügyeiben is jelentős mértékben részt vett, ami ebben a korban a nőkre igazán nem volt jellemző. 

"Madame Marinban van valami különleges. Olyan, mint egy csomó, amit mindannyian ki akarunk bogozni."

Egy szó, mint száz, különleges könyv volt ez a számomra. Egyrészt, mert maradandó élményt nyújtott, másrészt mert arra késztetett, hogy minden idegszálammal odafigyeljek rá, mivelhogy egy meglehetősen izgalmas és érdekes történelmi korszakban játszódott, és mert az egészet átitatta a mágikus realizmus, melytől nemcsak izgalmasnak, de érzelmileg is felkavarónak éreztem. És bár tudom, hogy egy kerek és lezárt történettel volt dolgom, mégis maradt némi hiányérzet bennem a végén, ami csakis az én érzékeny lelkemnek volt köszönhető, mely minden könyvtől valami nagy és boldog befejezést vár remél.
Jessie Burton

Nem tudok szó nélkül elmenni a kötet csodás külleme mellett sem, ami szerintem mindenki számára szemet gyönyörködtető. Nagy örömömre keménytáblás, bevarrt könyvjelzővel - imádom – és bársonyos hatású külső fedőborítóval, ezen kívül a szöveg jó tagolású, nincsenek elírások és a betűmérettel sem volt semmi problémám, ráadásul a könyv lapjai is frankón egyben vannak, mely miatt nem törik és szakad az egész... egyszóval remek.

Kiadó: Libri
Eredeti cím: The Miniaturist
Fordította: Farkas Krisztina
Oldalszám: 504 


2015. máj. 3.

Áprilisi beszerzések

Beszerzések terén ez a hónap ismét nagyon bőséges és nagylelkű volt felém, mivelhogy újra csak csupa csupa szép és érdekes könyvek kerültek hozzám. A babaház úrnőjét és A lány a vonaton-t még az előző hónapban rendeltem elő, és egy kuponkód felhasználásával 33%-os kedvességért jutottam hozzájuk a Líránál. Egyébként most a könyveim 90%-át ott szoktam beszerezni, mert az előrendelésekre alapból 27%-ot adnak és gyakran vannak olyan kuponkódok, amik akár 33%-ig is felviszik ezt a kedvezményt.
Az alsó három könyv az molyos vásárlás volt, és bár Marina Fioratotól eddig még csak a Siena lányát olvastam A velencei szerződésre már régóta fájt a fogam, és ha már ott volt mellette A muránói üvegfúvó is, akkor arra is rátettem a kezem. Bízom benne, hogy nem fognak csalódást okozni.

Aztán jártam ám a Könyvfesztiválon is, ahol Nikkinccsel egy remek napot sikerült eltöltenünk, nagyon szép élményekkel tértem haza, remélem, hogy jövőre ugyanott és ugyanúgy.... :) A fesztiválos kalandozásom eredménye az Angyali győzelem és A tizennegyedik aranyhal lett, de igazából több könyvet is szívesen vásároltam volna, mert kinéztem ám én magamnak még itthon A kis szellemet és a Szörnyek Titkos Részlegét a gyerekeknek, de hiába tötyöltem-mötyöltem oly sokat a Kolibris stand előtt, az eladó srác nem figyelt rám - egy fiatal lánnyal volt elfoglalva -, így türelmetlen vásárló lévén hamar tovább is álltam és inkább a Gabonál vettem meg az aranyhalas könyvet.
A maradék kettő; az Érzékek tánca és a Szárnyak nélkül szabadon a kiadó jóvoltából került hozzám, mindkettőre rendkívül kíváncsi vagyok.

Összesen 9 könyvvel zártam a hónapot, melyekből még csak a babaházast sikerült elolvasnom. A felső sorban bőszen jelentkező két könyvet épp most olvasom, úgyhogy nagyon úgy tűnik, hogy ebben a hónapban sem maradok olvasnivaló nélkül... nem mintha álmatlan éjszakáim lettek volna ez miatt.

Jaaa, és majd elfelejtettem! A 12 darabos várólista projektemmel nagyon szépen haladok, már a 4. könyvet olvastam róla, májusra pedig Gaura Ágnestől a Vámpírok múzsáját tervezem, de belekukkantva a könyvbe a hangyaf***nyi betűktől kissé elment a kedvem az olvasástól - lehet, ha ezt korábban tudom be se válogatom a listába - ettől függetlenül nagyon kíváncsi vagyok rá, de ez az apróság kicsit visszavett a lelkesedésemből.


2015. máj. 2.

Elizabeth Richards: A sötétség városa (A sötétség városa 1.)

Az utóbbi olvasmányaimat elnézve nagyon úgy tűnik, hogy ismét rácuppantam az ifjúsági (YA) regényekre, ami szerintem nem baj, jó is az, (már aki szereti), a lényeg, hogy módjával fogyasszuk őket, mert tapasztalatom szerint hamar rájuk lehet ám unni - micsoda életbölcsességet osztottam meg most veletek - és sajnos most én is így jártam, úgyhogy egy kis időre felfüggesztem ezzel a műfajjal a kapcsolatom, és valami komolyabb és maradandóbb olvasmány után nézek, de jelenleg A sötétség városa van terítéken, úgyhogy most erről regélek nektek pár sort.

A történetről röviden annyit, hogy a cselekmény egy bizonyos Fekete Városban játszódik, ahol a háborút követően egy Határfalat emeltek, mely arra volt hívatott, hogy elszigetelje az emberi lényeket a sötétfajzatoktól, de ez nem mindig volt ám így. A háború előtt ez a két faj békében élt és szerelembe is esett egymással, utódokat nemzettek, akiket Kevertvérűeknek hívtak, szóval mondhatni idilli hangulat uralkodott a vidéken egészen addig, amíg egy csúnya vírus el nem szabadult, melytől a sötétfajzatok mutálódni nem kezdtek. Ettől aztán naná, hogy kitört a háború, melynek eredménye az lett, hogy az emberek a sötétfajzatokat a Fal túloldalára száműzték. És bár a háború már rég véget ért mégis máig lüktet a feszültség a Fal két oldalán élők között, akik ugrásra készen várják, hogy újra összecsaphassanak.

Főhősünk Ash egy kevertvérű, pontosabban az egyetlen kevertvérű a városban - de hogy miért pont ő az egyetlen, és hogy a többiek hol vannak, és az az egy, aki előkerült a könyvben annak miért kellett bujkálni, azt máig nem értem, bár nem tartom kizártnak, hogy volt róla szó a sorok között, csak az én figyelmemet kerülte el, ki tudja, a lényeg, hogy nem ez volt az egyetlen olyan dolog a sztoriban, ami nem volt egészen kristálytiszta a számomra. De ez nem is csoda, mert a szerző a könyv első negyedében annyi új információt zúdít az olvasóra, hogy az szinte agyonnyomja őt - jelentem velem is ez történt.

De lépjünk tovább és nézzük a sötétfajzatokat, akik egyébként egy kis eltéréssel teljesen olyanok, mint a közönséges vámpírok, azaz ők is vérrel táplálkoznak, fehér bőrűek és nehezen viselik a tűző napfényt, ellenben a szokásostól eltérően két szív is dobog a mellkasukban, míg a kevertvérűeknél ez a két szív nem dobog. A sötétfajzatoknak és a kevertvérűeknek van egy másik különleges adottságuk is, ez a Köd nevű euforikus érzést okozó kábítószer, ami a foguk alatt lévő méregzacskókban termelődik, és akkor kerül az ember szervezetébe, ha megharapják őt. Ezzel a droggal kereskedik főhősünk a megélhetése érdekében, ezt árulja azoknak, akik a szerelem illúziójára vágynak ebben a sötét és reményvesztett világban.

"- Nem csókolózunk. Ez szigorúan üzlet, értetted?
Kissé csalódottnak látszik, de ne keverjük össze az üzletet az élvezettel. A lány félszegen kigombolja a kabátjagallérját, elém tárva karcsú, sápadt nyakát. Éhség mar a gyomromba erre a látványra(...)
(...)Agyaram mögött majd szétrepednek a méreggel teli zacskók, annyi gyűlt össze hirtelen.
Koncentrálj, Ash! Ne menj el idő előtt!
Ráhajolok a lányra, ajkam nyaka puha bőrére szorítom, közvetlenül a füle alatt."

Nos, ennek kapcsán az jutott az eszembe – nem, nem Ash másik zacskója hanem, hogy akkor béke idején, aki egy sötétfajzatba volt szerelmes és intim kapcsolatba lépett vele, az mindig be volt tépve? Mert nekem úgy jött le a történetből, hogy ez a Köd nevű mámor elég kemény és komoly függőséget okozó drog, és ha teszem azt a szerelem hevében véletlenül, vagy akár készakarva elcsattant egy-két harapás, akkor bizony volt ám ott repülés, ami, ha valóban így volt és a háború előtt mindez nemcsak természetes, de törvényes is volt, akkor szintén rengeteg kérdést von maga után a részemről.

Szóval a könyv iránti érzéseimet illetően több okból is óriási nagy kavalkád van bennem, egyrészt a fentebb említettek miatt, másrészt pedig mert az írónő a történet megalkotásában minden jel szerint szépen összekutyulta a Twilightot a Rómeó és Júliával valamint az Éhezők viadalával, majd mindezt az elegyet nyakon öntötte a fajüldözés és az etnikai tisztogatás súlyos témájával a keresztre feszítésről már nem is beszélve. Úgyhogy az a világ, amit a szerző teremtett és a szerelmi történet hátterének szánt, ha egyedinek nem is, de mindenképp érdekesnek és izgalmasnak találtam. (Na jó, "a lány, aki lángra lobbant" szlogen átültetése már nekem is sok volt.)  De tegyük félre a koppintások miatt érzett frusztrációmat, és nézzük a romantikát, ami szerintem mindent vitt ebben a könyvben. Hát igen. Mit is mondhatnék erre. Ez a vonal fekszik nekem a leginkább. Ez az én szívem csücske.

Ash kevertvérű volt, míg Natalie egy kormánytisztviselő mondhatni burokban felnőtt lánya, akinek az apját ráadásul egy vírussal fertőzött sötétfajzat ölte meg. Nekik kettőjüknek nem lett volna szabad egymásba szeretniük és nemcsak azét, mert mindezt a törvény tiltotta, sőt mi több, halállal bűntette, hanem mert egymás ellenségei voltak és a múltjukból adódóan egyértelműen gyűlölniük kellett volna a másikat. Ők azonban mindennek ellenére mégsem tudtak az érzéseiknek megálljt parancsolni...
A regény nyelvezete, mint azt már a legtöbb YA könyvnél megszokhattam elég egyszerű, csakis a cselekményre koncentrál, de mindezt ellensúlyozta számomra a könyv hangulata és a főszereplők közötti szerelmi románc, ami komolyan mondom, annyira szenvedélyes és annyira bizsergető volt - pedig csupán csak lopott csókokról és simogatásokról volt benne szó -, hogy attól aztán még én is rózsaszín pillangókat láttam.
Elizabeth Richards

A könyv egyébként olyan kérdésekkel van tele, amik úgy gondolom, hogy mindenkit megmozgatnak majd, talán ezért is voltam képtelen hosszabb időre letenni és egy két nap alatt kiolvasni. És bár a történetben sok hasonlóságot találtam más könyvek szereplőivel és cselekményeivel kapcsolatban mégis úgy gondolom, hogy egy igen dinamikus, csavarokkal és váratlan eseményekkel teli jó kis nyitó kötet volt ez. Úgyhogy a kíváncsiságtól hajtva - hogy vajon mi lesz a két faj közötti küzdelem kimenetele, és hogy mi történik majd Ash-el és Natalie-val ebben a lepusztul és erőszakkal teli világban - a sorozat folytatására is be fogok nevezni.


A sorozat részei:

1. Black City - A sötétség városa 
2. Főnix - Főnix 
3. Wings


Ui.: Ez immár a 4. várólista-csökkentős könyvem volt.

Kiadó: Maxim
Eredeti cím: Black City
Sorozat: BlackCity
Fordította:Béresi Csilla
Oldalszám: 392