2015. jan. 27.

Gail Carriger: Soulless – Lélektelen (Napernyő Protektorátus 1.)

Lassan három éve porosodik már a könyvespolcomon Gail Carriger Lélektelen című regénye, pedig amikor annak idején a 2012-es Nemzetközi Könyvfesztiválon volt szerencsém egy dedikált példányt szerezni belőle úgy éreztem, hogy madarat lehetne velem fogatni. De aztán gyorsan teltek a napok és a hónapok és valahogy elterelődött róla a figyelmem, felkerült a többi könyv közé a polcra és azóta sem vettem a kezembe, úgyhogy ezért is gondoltam, hogy jó ötlet lesz beválogatni a 2015-ös vcs könyvek közé.

Hogy őszinte legyek kicsit csalódott vagyok a könyvvel kapcsolatban, mert annak ellenére, hogy annyi szépet és jót olvastam róla és visszaemlékezve arra a hatalmas hájpra, ami a megjelenésekkor körülvette azt reméltem, hogy ez biztosan valami hihetetlen jó, fergeteges és mindenképp felejthetetlen könyv lesz majd a számomra. Ehelyett azonban egy amolyan egyszer olvasós, gyorsan felejtős, igaz hangulatában és humorában csillagos ötöst érdemelő könyvvel volt dolgom, de semmiképp sem egy, az általam remélt világmegváltó darabbal. Persze lehet, ha a megjelenéssel egy időben olvasom, akkor nálam is nagyot szólt volna, de időgép hiányában sajnos ezt már soha a büdös életbe nem fogom megtudni.

A történet egyébként a kedvenc korszakomban, a viktoriánus Angliában játszódik, ahol mint köztudott a vénkisasszonyoknak nem volt könnyű sorsuk. Ha pedig még lélek nélkül is születtek, mint ahogyan Tarabotti kisasszony, akkor meg aztán tényleg végtelenül bonyolulttá tudott válni minden körülöttük.
Történetünkben minden baj, akkor kezdődött, amikor egy kihalt könyvtárszobában egy ismeretlen kóbor vámpír az illemszabályokat semmibe véve, bárdolatlan módon lerohanta Alexia Tarabotti kisasszonyt táplálkozás céljából, aki természetesen mindezt a pimaszságot nem tűrvén kénytelen volt önvédelemből megölni a támadóját. Sajnos ez a vérszomjas vámpír nem volt tisztában azzal, hogy Tarabotti kisasszony lélektelensége minden esetben semlegesíti a természetfeletti képességeket, ellenkező esetben hótziher, hogy messzire kerülte volna a hölgyet.


A haláleset kapcsán természetesen rögtön a helyszínen terem a város rendőrkapitánya a nagyhangú, lompos öltözetű, de jóvágású farkasember Lord Maccon, hogy fényt derítsen a haláleset körülményeire. Sajnos a helyzetet csak tovább bonyolítja, hogy míg bizonyos vámpírok váratlanul felbukkannak, más vámpíroknak és kóbor farkasoknak ugyanilyen váratlanul nyoma vész, és közben mindenki Alexiára mutogat. A feladat tehát nem egyszerű, Alexiának és Lord Macconnak meg kell találniuk, hogy ki vagy mi tizedeli a természetfeletti társadalom magányos tagjait.

Miss Tarabotti és Lord Maccon között kezdetben kissé paprikás volt a hangulat, ami nagy örömömre a későbbiekben is megmaradt, sziporkázó szócsatákkal és forró érzéki pillanatokkal kiegészülve. Alexia, küllemét tekintve semmiképp sem volt gyönyörűnek mondható, a legjobb esetben is inkább csak az egzotikus jelzővel lehetett illetni a hölgyet, kinek teltkarcsú alakja, sötét haja és markáns orrszerkezete - amit a néhai talján atyjának köszönhetett, csakúgy mint a természeten túli mivoltát is - teljesen elvarázsolta Lord Maccont. Bár az igazsághoz az is hozzá tartozik, hogy vonzereje gyakran még a gróf szemében is rögvest semmivé vált, mihelyt kinyitotta a száját. 

"– Mondja, miért olyan nehéz magával mindig? – kérdezte Lord Maccon elkeseredve, mire Alexia elvigyorodott.
– Talán mert nincs lelkem? – vetette fel.
– Józan esze, az nincs – javította ki a gróf."

A történetet egyébként nagyon összeszedetnek, a cselekményt pedig izgalmasnak találtam, Carriger mesterien szőtte össze a romantikát és az austeni nyelvezetet a paranormális világgal és a steampunk elemekkel. Az írása roppant humoros és elragadóan stílusos, a karakterei pedig tökéletesen kidolgozottak és meglehetősen változatosak voltak, ennek ellenére mégsem tudtam száz százalékig elveszni a történetben. Az én szememben Tarabotti kisasszony túlontúl gyakorlatias volt, melyet mi sem bizonyított jobban, minthogy kezdetben nem is igazán a szenvedély, mindinkább a tudományos kíváncsiság vonzotta őt Lord Macconhoz, melynek köszönhetően a gróffal való izzással teli érzéki pillanatok a legtöbb esetben elvesztették számomra a varázsukat.

Gail Carriger

Természetesen ismét egy sorozatról van szó, mely első három része már nálunk is megjelent, illetve érdekességként említem, hogy már képregény is készült Tarabotti kisasszony kalandjairól.


A sorozat részei:
1. Soulless ~ Léletketelen
2. Changeless ~ Változatlan
3. Blameless ~ Szégyentelen
4. Heartless
5. Timless

Kiadó:Könyvmolyképző
Eredeti cím: Soulless
Sorozat: Napernyő Protektorátus
Fordította:Miks-Rédai Viktória

Oldalszám: 374

2015. jan. 21.

Lindsey Kelk: Aki mer, az nyer ~ A Girl#1

Bevallom tanácstalan vagyok, hogy hol és hogyan is kezdjem lelkes kis ajánlóm, mert úgy érzem, hogy azt az élményt, amit a könyvtől kaptam úgysem fogom tudni úgy átadni, mint ahogyan azt szeretném. Igazság szerint az lenne a legegyszerűbb, ha mindenki saját maga győződne meg arról, hogy milyen remek romantikus kis könyvről van szó – mely úgy hathat e műfaj kedvelőire, akár egy rózsaszín agybizsergető vattacukor –, de míg ez megtörténik, addig is megpróbálom szavakba önteni rajongásom okát.

Tess Brookes az a fajta ember, aki a legelsőként érkezik a munkahelyére és a legutolsóként hagyja el azt. Állandóan túlórázik és töri magát a karrierje érdekében. Így amikor eljön a várva várt és megérdemelt előléptetés ideje, Tesst villámcsapásként éri a hír, hogy mégsem nevezik ki kreatív igazgatónak sőt, megszüntetik a munkakörét, és elbocsátják a reklámügynökségtől. Tess érthető módon teljesen összetör, és ez még csak a kezdet. Miután a barátnője családi összejövetelén sikerül összevesznie az édesanyjával, majd utána egy alkohol mámoros pillanatában a legjobb barátjával összeszűrnie a levet -  akibe évek óta menthetetlenül szerelmes és, aki mint később kiderül, egyáltalán nem szerelmes belé -, úgy érzi az élete romokban hever. Nem meglepő hát, ha  ez a rengeteg csapás és pofon Tesst arra sarkalja, hogy életében először egy teljesen váratlan és impulzív dolgot tegyen, nevezetesen, hogy elfogadjon egy olyan Hawaii fotózásra szóló felkérést, amit nem is neki, hanem az undok lakótársának Vanessának címeztek. Így történt, hogy Tess a legelső géppel profi fotósnak kiadva magát Hawaiira utazik. Mert ugye miért is ne? Végül is régebben készített már néhány jó amatőr képet. Azonban azt már álmában sem gondolta volna, hogy ezen a mesés szigeten egy észbontóan szexi, megrögzött nőcsábász hírében álló újságíróval hozza össze majd a sors, aki szintén munkaügyben van a szigeten. Ó, hogy mekkora meglepetés volt a vele való legelső találkozás, annyira észbontóan és egyben bosszantóan szexi, hogy Tesshez hasonlóan én is csak pislogni tudtam a meglepetéstől, miközben természetesen lázas izgalommal faltam tovább a róluk szóló sorokat.

Először is szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy e forró szerelmi történet helyszíne Hawaii, mely sziget gyönyörűségében és hangulatában az író leírásai által tökéletesen el tudtam merülni. Tessel együtt én is ott érezhettem magam a meleg tengerparton, miközben éreztem a finom homok simogatását a talpam alatt, a nap meleg sugarait a bőrömön, és az elmaradhatatlan napolaj édes illatát, amik szó szerint teljesen megbolondítottak. És akkor még egy szót sem szóltam Nick Millerről, aki egy olyan bosszantóan arrogáns és durva stílusú, ellenben elképesztően szexi, amolyan félisten kinézetű álompasi, aki a gorombaságával és az arroganciájával igyekszik palástolni megsebzett szívét.

Tess és Nick első találkozása fergeteges volt, csak úgy izzott közöttük a levegő, ami a későbbiekben is kitartott. Imádtam a szikrázó szócsatáikat és a közöttük feszülő heves és végtelen vágyat, a forró erotikus pillanatokról már nem is beszélve, melyek nem voltak túlzottan erőteljesek, épp csak annyi volt belőlük, amennyi az én ízlésemnek is megfelelt.

Számomra a könyv sikere egyértelműen a szereplőkben és a könyv humorában rejlett, a mesés helyszín pedig csak hab volt a képzeletbeli tortán, tökéletes aláfestést adott a történetnek. Mindegyik szereplőt a szívembe zártam - nem is emlékszem, hogy mikor történt velem ilyen utoljára -, kivéve azt az utálatos Vanessát nem sikerült megkedvelnem, akinél nagyobb ribancot még nem hordott a föld a hátán. Tess számomra egy nagyon szerethető és pezsgő karaktere volt a történetnek, roppant szimpatikusnak találtam őt, annak ellenére, hogy néha olyan kis elveszettnek tűnt, mint aki csak sodródik az árral. Nickről pedig *sóhaj* könyveket lehetne írni – én mondom nektek, mindet elolvasnám – annyira szexi, erős és ugyancsak meghatározó szereplője volt a regénynek. 

Lindsey zseniális módon bánik a szavakkal, a stílusa vicces és könnyed, és az a rengeteg humoros és szarkasztikus párbeszéd Tess és Nick, valamit Tess és a barátnője között, nemcsak izgalmas és szórakoztató volt, hanem egyszerűen imádni való. Ráadásul a romantika mellett a barátság is fontos jellemzője volt a történetnek, ami miatt az én részemről hatalmas plusz pont jár az írónőnek.
Külföldi borítók

Igazából nem voltak magas elvárásaim a könyvvel kapcsolatban, azt gondoltam, hogy ez is csak egy lesz a sok tingli-tangli romantikus közül, de tévedtem. Egyetlen dolog volt csupán, ami levont egy csipetet a kötet tökéletességéből és az Tess túlzott alkohol fogyasztása volt, de ettől eltekintve még mindig azt mondom, hogy az eddigi évek egyik legjobb olvasmányi élményében volt részem, melynek imádtam minden sorát, úgyhogy a műfaj kedvelőinek erősen ajánlott! :)
Lindsey Kelk

Sajnos vagy sem - részemről inkább az előbbi, mint az utóbbi - egy sorozatról van szó, melynek a 2. része idén júliusban jelent meg külföldön, de hogy a folytatás idehaza mikor kerül a könyvesboltok polcaira, sajnos arról még semmit nem lehet tudni.

A sorozat kötetei:

1. About a Girl - Aki mer, az nyer
2. What A Girl Wants (Ebben a részben Tess és kis csapata Milánóba utazik)



Kiadó: Kulinária
Eredeti cím: About a Girt
Sorozat: A Girl
Fordította: Molnár Júlia Dóra
Oldalszám: 364


2015. jan. 17.

Jeannette Walls: Az Ezüst csillag

Különös hangulatú könyv volt ez - kicsit szomorú, de legfőképp nyugtalanító és indulatkeltő, néhol pedig igencsak szívszorító -, de azt hiszem, hogy épp ez miatt lett emlékezetes a számomra. Természetesen az író stílusa és a gyönyörű fogalmazása is sokat nyomott a latban, melynek köszönhetően a cselekmény alakulása miatt érzett minden félelmem és aggodalmam ellenére is sikerült elvesznem a könyvben. Az Ezüst csillag szinte az első oldalaktól kezdve a fotelhez szegezett, nem sok idő kellett ahhoz, hogy teljesen átadjam magam a történet vészjósló hangulatának és sodrásának. 

A könyv két kislány történetét meséli el az 1970-es évek Amerikájában. Ben és Liz testvérek, Ben 12 éves, Liz pedig három évvel idősebb a húgánál. Nemcsak irigylésre méltó, de megbonthatatlan testvéri kötelék fűzi őket össze, kimondhatatlanul szeretik egymást és soha nem hagynák el a másikat. Nem úgy, mint az édesanyjuk, aki bizony gyakran magukra hagyta a lányait. Charlotte-ot a legnagyobb jóindulattal sem tudnám gondos szülőnek nevezni, sőt! Én totál alkalmatlannak ítélem őt erre a feladatra, ugyanis amellett, hogy komoly bipoláris zavarokkal küzdött, személyiségi problémái is voltak. Amikor egy nap Charlotte egy-két hónapra elegendő költőpénzt hátrahagyva elindul, hogy "megtalálja önmagát", a lányok ismét egyedül maradnak, és hogy mindez sem a rendőrségnek, sem a gyámhivatalnak ne szúrjon szemet a Virginiában élő nagybátyjukhoz utaznak. Tinsley bácsit kezdetben nem tudtam hova tenni, sztoikus nyugalma a veszteségei iránt egy idő után irtó bosszantóvá vált a számomra, és hogy őszinte legyen nem sokkal éreztem nagyobb biztonságban a lányokat vele, mint a saját idegbeteg édesanyjukkal. És e megérzésem hamar be is igazolódott. Ugyanis miután a lányokat Tinsley bácsi befogadta, Liz és Ben a bácsikájuk tudta nélkül vállalnak irodai munkát és gyermekfelügyeletet Jerry Maddoxnál, a helyi gyár tagbaszakadt munkafelügyelőjénél, akiről hamar kiderül, hogy egy agresszív és hatalommániás állat. Egy olyan ember, akitől az alkalmazottai rettegnek, és senki nem mer szembeszállni vele.

A könyv narrátora egy koraérett 12 éves kislány Ben, aki egy roppant figyelemre méltó és szerethető karakter volt. Kora ellenére dicséretes volt a kitartása és az éleslátása, bár amikor bemagyarázta magának, hogy ha egy felnőtt férfi gusztustalan módon közeledve felé a hóna alá nyúlva azt mondja neki, hogy nicsak "már pelyhesedsz is” abban semmi kivetnivaló nincs, akkor bizony sikítani tudtam volna.

Kezdetben nekem úgy tűnt, hogy a két lány közül Liz az erősebb és ennek köszönhetően övé az irányítás, de ezt a szerepet a történet előrehaladtával Ben vette át tőle, akinek a bátorságát, az őszinteségét és az ösztönös igazságérzetét - amibe természetesen egy nagy adag naivitás is vegyült – nagyon nagyra becsültem.

A történet elején végig olyan érzésem volt, mintha az események egy gyorsvonat sebességével rohannának valami nagyon rossz dolog felé, amiben végül nem is tévedtem olyan nagyon sokat. Hiszen képzeljétek csak el mi várhat két ártatlan és naiv lányra, egy olyan kicsi és zárt közösségben, ahol a hatalommal és a pénzzel való visszaélés mindennapi dolognak számít. Ahol az emberek félnek nyíltan kimondani a véleményüket, mert ha ezt megteszik, az állásukkal fizetnek érte.  Ahol inkább mindenki becsukja a szemét és elfordul a mocskos dolgoktól, csakhogy elkerüljék a hatalommal való konfrontációt. Ahol épp elkezdődött a feketék és a fehérek integrálása az iskolákban. Ahol a családok Vietnámban harcoló fiait még dicsőség övezi. Ahol az emberek foggal-körömmel harcolnak a hagyományaik mellett.

Egy ilyen helyen, vajon milyen esélye lehet két védtelen lánynak?

„Teljesen össze voltam zavarodva, úgy éreztem, mintha a feje tetejére állt volna a világ. Fogalmam sem volt, mit csináljak. Hogy kell viselkedni egy olyan világban, ahol ártatlan a bűnös, és bűnös az ártatlan.”

Az első oldaltól kezdve az utolsóig rettentő aggodalommal és félelemmel teli izgalommal követtem az eseményeket és azt kívántam - amit a lányok is mindennél jobban szerettek volna -, hogy bárcsak eljönne értük az édesanyjuk és minden jóra fordulna... 
Külföldi borítók
A könyv borítóját szerintem nagyon eltalálta a kiadó, igaz Ben nem szőke, hanem barna, de kit érdekel, amikor ez az ölelkező testvérpár tökéletesen kifejezi azt az összetartozást és szeretetet, ami a két lány között volt, és nem utolsósorban hangulatában is nagyszerűen illik a történethez.

Jeannette Walls

Kiadó: Maxim 
Eredeti cím: The Silver Star
Fordította: Marcali Ferenc
Sorozat:-
Oldalszám: 300


2015. jan. 14.

Mark Frost: Szövetség ~ A Paladin-prófécia #2

Több mint egy éve találkoztam először Willel és az ő különleges kis csapatával, akik akkor - hihetetlen izgalmak és kalandok útján – buktatták le a Nagy Károly lovagjai néven működő sötét, titkos társaságot és fedezték fel különleges képességeiket, melyekről azelőtt még nem is nagyon tudtak. Tisztán emlékszem, hogy az a feszített tempójú történetvezetés - ami egy adrenalin bombával is felért akár - és az a különleges és fantáziadús világ, amit Frost ebben a regényben teremtett, totál levett a lábamról. Nem meglepő hát, ha azt mondom, hogy az első találkozásom a könyvvel tökéletesre sikeredett, melynek köszönhetően már tűkön ülve vártam a folytatást, ami ugyan már nem szólt akkorát, mint az elődje, de mégis méltó folytatása lett A Paladin- próféciának.

A könyv főhőse továbbra is Will West, aki ebben a részben is egy roppant szerethető és hihető szereplőt alakított, többek között ezért is vélem úgy, hogy nagy részben az ő humoros és bámulatos személyisége az, ami hajtja előre a történetet és emeli az olvasás élményét. Will a különleges képességeivel – gyors tanulás, magas intelligencia, hihetetlen fizikai erőnlét és teljesítőképesség – még mindig magasan kitűnik a társai közül, melyeket az indián edzőjének hála, nemcsak szinte tudott tartani, de sikerült tovább is fejlesztenie.  A történet folytatásában Will, a szülei halála utáni gyászból felébredve úgy dönt, hogy most ő veszi magához az irányítást és bosszút áll azokon, akik az életükre törtek.

Az előző könyvben viszonylag sok mindent megtudhattunk a mellékszereplőkről; Will tanárairól, edzőjéről és a tornai szertárosról, de higgyétek el, hogy közel sem annyit, mint ami majd ebben a részben fog napvilágra kerülni. A történet most is elég összetett és nyakatekert, de a könyv végére - a Lovagokkal, a fekete kalaposokkal és azzal a gonosz hatalommal kapcsolatban, ami minden jel szerint világuralomra akar törni - rengeteg titok megállapítást nyer. Az író most a Központ melletti sziget gyomrába navigál bennünket, ahol a szereplők ismét tanúbizonyosságot tesznek kivételes képességeikről, miközben nemcsak egy eltűnt város romjait fedezik fel, hanem egy kihalt ősi faj nyomára is bukkannak egyben. A történetre továbbra sem lehet – még a legnagyobb jóindulattal sem - azt mondani, hogy kiszámítható lett volna. Will barátai: Ajay, Nick, Brook és Elise továbbra is a fiú mellett állnak és segítik minden lépését, és Will továbbra is a legjózanabb és a legintelligensebb főhős, akit valaha láttam. Ő egy nagyon kiforrott és tökéletes karakter, aminek - ha jobban belegondolok - tulajdonképpen bosszantónak kéne lennie, merthogy tökéletes emberek ugye nem léteznek, és mert egy „normális” könyvben a rossz dolgok egy része általában a főhős hibájából szokott bekövetkezni, de itt Will soha nem hibázott, a problémák rajta kívül álló okok miatt alakultak úgy ahogy. Amit egyáltalán nem hibaként rovok ám fel, csupán csak érdekesnek találtam, és semmiképp sem zavarónak sőt! A történetben van egy kis szerelmi háromszög, amit igazából nem nagyon tudtam hova tenni, bevallom, kissé érdekesnek is találtam az egészet, de mivel mindez annyira diszkréten és visszafogottan jelent meg, így nem is tulajdonítottam neki nagy jelentőséget.

Frost zseniális írásának hála a könyv második felét habzsolta szívtam magamba, és az események is filmként peregtek a szemeim előtt, úgyhogy olvasás közben én totál úgy éreztem, mintha magam is ott lettem volna a szereplőkkel a történet kellős közepén, és ez félelmetesen izgalmas volt. Természetesen a könyv végén maradtak sötét foltok és elvarratlan szálak, de csak hogy minél jobban várjam a folytatást, úgyhogy én nem is tépem tovább a szám, mert e röpke kis beszámolóm alapján szerintem már mindenki számára világossá vált, hogy nekem ez a könyv (és sorozat) a "legjobbak" kategóriájába tartozik. Egyetlen fájdalmam van csupán csak vele kapcsolatban, hogy a jóég se tudja, hogy mikorra várható a befejező rész.

Mark Frost
Véleményem szerint Frost ezen írása egy ritka csemege, melyben nemcsak lélegzetelállító akciójelenetek és szellemes karakterek vannak, hanem érzelmi töltete is van az egésznek. És bár a sorozatnak nem én vagyok a célközönsége, ennek ellenére mégis maximálisan elnyerte a tetszésemet. Úgyhogy mindenképp olvasásra ajánlom!


Kiadó: Gabo
Eredeti cím: Alliance
Sorozat: The Paladin Prophecy
Fordította: Szabó Luca
Oldalszám: 308


A sorozat eddig megjelent részei:
1. Paladin-prófécia
2. Szövetség



Interjú az íróval
Ez az interjú nem a legfrissebbek közül való, de úgy gondolom, hogy akik hozzám hasonlóan szintén rajonganak a sorozatért, azoknak minden információ aranyat ér. ;)

1. A Paladin-prófécia volt az első kitérőd a young adult műfajban, amivel rendkívüli sikereket ért el! Mi inspirált, hogy tizenéveseknek írj könyveket, és miben volt ez más, mint amikor felnőtteknek szóló regényeket írtál?

Hiszed vagy sem, de a Paladin ötlete azután jött, hogy a 8 éves fiam azt kérdezte tőlem: Apa, miért nem írsz olyan könyveket, amiket én is el akarok olvasni? A folyamat ugyanaz volt, igyekeztem visszagondolni azokra az időkre, amikor én voltam tizenéves és így írtam…

2. Milyen történetek – könyvek, vagy filmek – befolyásolják leginkább az írásaidat?
Kamasz koromban kezdtek Tolkien művei bekerülni a köztudatba, és én imádtam ezeket a könyveket. Olvasd csak el őket öt éven keresztül minden évben!

3. Milyen kihívásokkal néztél szembe a történet írásakor?
Tényleg ugyanazokkal, mint a többi történet esetében: olyan karaktereket kellett létrehozni, akikkel törődnek az emberek, és akik felkeltik az olvasóközönség kíváncsiságát annyira, hogy tovább lapozzanak a könyvben. A többi már az olvasón múlik…

4. Will egy hihetetlenül szellemes karakter, és ahogy mesél az egyszerűen fantasztikus! Szerettem az intelligenciáját és az elképesztő személyiségét. Kihívásként tekintettél rá, hogy egy tizenéves szemszögéből írj?

Én úgy hiszem, hogy fiatal énünk valahol ott lakozik sértetlenül lelkünk legmélyén; ha megtaláljuk ezt a részt önmagunkban, akkor már meg is vagyunk…

5. A Szövetséget könnyebb vagy nehezebb volt megírni, mint a sorozat első részét, a Paladin-próféciát?

Mivel az első rész jelentős részét tette ki maga a világ létrehozása és a karakterek megalkotása, így a Szövetség valamilyen módon könnyebb volt. De ez igazából sose könnyű. Ha olyan egyszerű lenne, bárki meg tudná csinálni!

6. Mikor fog megjelenni a sorozat következő kötete? Megtudhatunk valamit arról, hogy mi fog történni a harmadik könyvben?
2015-ben! Sose beszélek arról, hogy mi lesz a következőkben, de az biztos, hogy megtudjátok milyen az élet a túloldalon…

Interjú forrása

2015. jan. 11.

Boldog szü-li-na-pot!

Ebben a hónapban 4 éves lett a blogom, amit - hogy őszinte legyek - soha nem gondoltam volna, hogy megérem. Amikor elkezdtem írogatni, akkor meg sem fordult a fejemben, hogy én 4 év után is még itt leszek, és többé kevésbé megszokott rendszerességgel és kitartással vezetni fogom ezt a szívemnek oly kedves, és bizony lassan az életem részévé is váló virtuális kis kuckómat. Mi tagadás, a tavalyi évben voltak nehéz pillanataim, olyan alkalmak, amikor azt mondtam, hogy "na kész, én itt befejeztem"... de, mint már oly sokszor, akkor is egy idő után elkezdett hiányozni az írás, és mielőtt még észbe kaphattam volna, már ott is ültem a gép előtt, hogy szigorúan csak 4-5 mondatot írjak az akkor épp aktuális olvasmányomról, ami aztán menet közben persze kissé felduzzadt. De elég legyen a szentimentalizmusból, jöjjenek inkább a statisztikák...

Amivel, mint mindig, most sem készültem (ha-ha-ha), bár bevallom megfordult a fejemben, hogy az idén én is írok egy kis összegzést, de annyi évzárós és különböző számadatokkal tűzdelt év végi posztot olvastam az utóbbi hetekben, hogy az csírájában fojtotta el bennem az ez irányú összes vágyamat. Természetesen azokat a könyveket, amik a tavalyi évemet emlékezetessé tették és mély benyomást keltettek bennem nekem is muszáj megemlítenem. Úgyhogy ebből a szempontból két könyvet is szeretnék nektek kiemelni: Az afrikai akácot és Az asszonyok városát, melyekre a mai napig meleg szívvel gondolok vissza, és amiket egy jó ideg biztos, hogy nem felejtek el.


Aztán a tavalyi évben két kedvenc sorozatot is avattam, melyek a Chicagoland vámpírjai és az Örök Rózsa titkai voltak. Az előbbi egy 11 részes sorozat, amit nagy bánatomra a szóbeszédek alapján nem kíván folytatni a kiadó, az utóbbi pedig egy trilógia, aminek a befejező kötete az idén várható.

    

A 2014-es év legrosszabb olvasmánya számomra a Végtelen napok volt... no komment.


Az év legjobb chick-litje pedig Az aki mer, az nyer, amit az év utolsó napjain olvastam, és ami hihetetlenül tetszett, melynek köszönhetően egy nagyon lelkes posztot is olvashattok majd róla hamarosan.


Végezetül, összességében és mindet összevetve (azt hiszem mindegyik kifejezés benne volt) úgy gondolom, hogy jó évet zártam olvasási élmények tekintetében. Majd mindig sikerült olyan könyvet választanom, ami elnyerte a tetszésemet és szintén jó döntéseknek bizonyultak azok az esetek is, amikor csupán csak a női megérzéseimre hagyatkoztam.

Köszönöm Nektek, hogy itt vagytok, hogy olvastok és hogy kommenteltek. Bízom benne, hogy az idei évben is velem tartotok!


2015. jan. 8.

Janette Oke: Ha szólít a szív

Emlékszem, hogy annak idején mennyire imádtam a Váratlan utazás, a Christy (őt különösen) és az Anne Shirley sorozatokat. Teljesen odavoltam értük. Igazság szerint a mai napig is tart ez a rajongás, ezért is figyeltem fel rögtön erre a könyvre, amitől szintén valami hasonlóan kellemes, amolyan visszafogottan romantikus, a vidéki élet oly csodás érzést vártam, mint amit ezeknek a filmeknek a nézése közben éreztem. Nem véletlen hát, hogy nagy lelkesedéssel vetettem bele magam az olvasásba, és hogy az élvezeteket tovább fokozzam, gyakran hátra is lapoztam, hogy minél jobban magamba szívhassam a könyvből készült film forgatásán elkapott néhány pillanatkép hangulatát, melyből bónuszként párat a kötet végére fűztek. Mert bizony Elizabeth és Wynn történetéből egy egész estés film is készült, amit nálunk sajnos még egyik tévéadó sem tűzött műsorára, de én bízom benne, hogy ami késik az nem múlik.

A történet 1910-ben játszódik, amikor is a fiatal és kedves Elizabeth Thacher, Kanada keleti részéről nyugatra utazik, elfogadva bátyja meghívását és vele együtt azt a lehetőséget, hogy Calgary egy iskolájában tanítóként dolgozhasson. Azonban az élet kiszámíthatatlanságának köszönhetően nem akármilyen kihívások várnak ám erre az ifjú hölgyre. Calgary helyett egy aprócska, a külvilágtól teljesen elzárt helyen kap csak munkát, a kanadai Sziklás-hegység lábánál, ahol miután sikerül beilleszkednie az ottani közösségbe és a gyerekek szívébe is belopnia magát, a szerelem is hamarosan rátalál egy északnyugati lovasrendőr személyében.

"...egy dolgot szeretnék tisztázni: azért jöttem nyugatra, hogy tanítsak és nem azért, hogy megházasodjak. Ha foglalkoztatott volna a házasság gondolata, keleten is maradhattam volna és találhattam volna egy elfogadható kérőt. Julie, aki egyébként a családban a téma szakértője, megesküdött rá, hogy a nyugati férfiak kalandorok - megbízhatatlanok, nyersek és semmirekellők. Nem tudom, hogy mennyire lehet hinni a szavának, de nem áll szándékomban kideríteni. Ha feleséget akarsz találni az egyik barátodnak, akkor Julie-t hívd ide. Több, mint lelkes lenne a hír hallatára. Én? Soha!"

Ez volt Ellizabeth reakciója, amikor a bátyja említést tett arról, hogy mennyi nőtlen férfi is van Calgary-ban, akik persze nagyon szívesen megismerkednének vele. Ugye mondanom sem kell, hogy ez a soha, kissé elhamarkodott kijelentés volt Elizabeth részéről. :)

Ez egy kedves és bájos történet volt, melynek minden sorát élveztem, ennek ellenére mégsem hívogatott - amikor egy szusszanásnyi időre le kellett tennem -, hogy újra kézbe vegyem. Bevallom kicsit meglepődtem az erős vallási töltetén, amit egyáltalán nem azért említek, mert zavaró lett volna a számomra, hanem csak mert egyszerűen nem számítottam rá. Örömömre szolgált, hogy a könyv tele volt szerethető karakterekkel, olyanokkal, akiket az írónak tökéletesen sikerült életre keltenie, melynek köszönhetően rögtön a szívembe is zártam valamennyit, kezdve Elizabeth-től és az ő családján át az aprócsak falu összes lakójáig. Mivel Oke mesemondó stílusa egyszerű és letisztult volt - számomra talán már kissé túl didaktikus is -, így az olvasással meglepően gyorsan lehetett haladni, és az események is gördülékenyen folytak át az egyik fejezetből a másikba. Sajnos a történet eleje kissé lassan indult, a vége pedig túl hirtelen zárult le, mely hagyott némi hiányérzetet maga után. Meglehetősen fájlaltam, hogy nem olvashattam többet - sokkal többet - Elizabeth és Wynn kapcsolatának elmélyülésérről és a szerelmük kibontakozásáról, vagy Elizabeth családjáról és a hozzájuk való viszonyáról, a kicsiny falu telepeseiről, no és persze a vidéki életről és annak minden velejárójáról.

Úgy gondolom, hogy Elizabeth története nem mondható kalandosnak – hacsaknem az egerekkel való meglehetősen hosszúra nyúlt ismeretségét nem veszem számításba - vagy akár a történetvezetést gyors tempójúnak, de azt hiszem, hogy ennél a műfajnál nincs is erre szükség. A könyv nem volt hibátlan, ennek ellenére mégis azt kell modjam, hogy egy nagyon aranyos és szívmelengető bájos történettel volt dolgom, aminek megvolt a maga varázsa és képessége arra, hogy mosolyt csaljon az arcomra.

Külföldi borítók


A könyv végén Janett Oke-tól egy rövid levelet olvashatunk, melyben arról mesél, hogy a könyvből film is készült, melyből a borítón és a könyv hátulján is található néhány felvétel. Illetve egy kis keresgélés után rábukkantam, az ugyancsak Elizabeth történetéből készült filmsorozatra is, melybe belenézve igencsak megjött a kedvem hozzá. Én személy szerint mindkét feldolgozásra kíváncsi lennék, és örömmel vetném bele magam a fotelbe, hogy egy fergeteges mozimaraton keretében az összeset végignézzem, de szinkron és fordítás hiányában csak a nyálamat csorgatom utánuk. 
Janette Oke
Kiadó: Könyvmolyképző
Eredeti cím: When Calls the Heart
Sorozat: Canadian West
Fordította: Benedek Dorottya
Oldalszám: 280

Egyébként ismét egy sorozatról van szó, de ettől függetlenül ez a könyv önálló kötetként is megállja a helyét. 

A sorozat részei:

1. When Calls the Heart, 1983
2. When Comes the Spring, 1985
3. When Breaks the Dawn, 1985
4. When Hope Springs New, 1986
5. Beyond the Gathering Storm, 1999
6. When Tomorrow Comes, 2000


 
   film    &   sorozat

2015. jan. 5.

Új sorozat! Öltések közt az idő

Nemrég tudtam meg, hogy María Dueñas Öltések közt az idő bestselleréből filmsorozat készült, melynek főszereplője a gyönyörű Sira, akinek szerelmekkel és kémkedéssel teli kalandos életét követhetjük nyomon a spanyol polgárháború, majd a második világháború közepette. A szegénysorból származó madridi lányt varrónő édesanyja egyedül neveli. Tehetsége a ruhákhoz és a varráshoz már korán megmutatkozik, így munkába állhat abban a varrószalonban ahol anyja is dolgozik. Később megismerkedik Ignacióval, aki gyorsan levesz a lábáról a lány szépsége. A férfi köztisztviselő lesz és hamarosan már az esküvőt tervezik. Minden jól alakul egészen addig a pontig, amíg fel nem bukkan az addig soha nem látott apa és megjelenik egy másik férfi is Sira életében, a jóképű Ramiro."

A tévésorozat nyolc részes lesz, melyből az első részt január 9-én (pénteken) 20:30-kor lehet megnézni az M1-en.

Én ennek a filmnek rettentő mód örülök, ugyanis majd egy éve olvastam a könyvet, ami anno nagyon nagyon tetszett, úgyhogy én biztos ott leszek a képernyő előtt.
A magyar nyelvű előzetest itt tudjátok megnézni.  

A film adatai:
spanyol drámasorozat, 1. rész, 87 perc, 2013
rendező: Norberto López Amado, Ignacio Mercero
forgatókönyvíró: María Duenas, Carlos Montero
zeneszerző: Cesar Benito
operatőr: Juan Molina
vágó: Ángel Armada

szereplők:
Adriana Ugarte (Sira Quiroga)
Hannah New (Rosalinda Fox)
Mari Carmen Sánchez (Candelaria)
Peter Vives (Marcus Logan)
Francesc Garrido (Vázquez)
Tristán Ulloa (Beigbeder)
Filipe Duarte (Da Silva)

Most tuti csökkenteni fogok!

2011 óta küzdök a Csökkentsd a várólistád kihívással - melynek lényege, hogy a már évek óta a könyvespolcomon porosodó olvasatlan könyveim számát 12 darabbal csökkentsem -, mely igyekezetem ez idáig sajnos mindig kudarcba fulladt. 2011-ben és 2012-ben azonos listával indultam, az előbbinél a jelentkezésemet nyelte el az éter sötét mélysége, az utóbbit egyszerűen csak érdeklődés hiányában buktam el. A 2013-as évet - szintén ugyanazzal a listával - szintén sikerült bebuknom, így hát nem meglepő, hogy 2014-re az egész flancos várólista csökkentéstől elment a kedvem. De az idén - és most jön a lényeg, egy kis sátáni kacaj kiséretében - egy teljesen új, tuti biztos és izgalmas listát állítottam össze annak érdekében, hogy biztos célba érjek és végre kipipálhassam, hogy ez is megvolt.

Ihol vannak a drágaságok.


  1. Tom Harper: Lazarus kripta   
  2. Elizabeth Richards: A sötétség városa      
  3. Jo Baker: Longbourn
  4. Gaura Ágnes: Vámpírok múzsája  
  5. Gail Carriger: Soulless – Lélektelen   
  6. Robin Hobb: Az orgyilkos tanítványa
  7. Mark Seal: Vadvirág - Egy rendkívüli élet és megrázó gyilkosság igaz története Kenyában
  8. Katherine Webb: Homály
  9. Nora Roberts: A tanú
  10. Abigail Gibbs: Vacsora a vámpírral
  11. Kate Furnivall: Árnyak a Níluson   
  12. Brandon Sanderson: Ködszerzet – A Megdicsőülés Kútja
A játék háziasszonya Lobo, a játékszabályokról pedig itt olvashattok bővebb információt.

2015. jan. 3.

Jayne Ann Krentz: Ölelő karok

Ahogy megláttam ezt a könyvet, a borítója rögtön megbabonázott. Sehogy nem tudtam szabadulni tőle, pedig egyáltalán nem egy nagy durranás és mégis, muszáj volt megvennem. Persze ehhez a megmagyarázhatatlan erős birtoklási vágyhoz az is hozzájárult, hogy Jayne Ann Krentz nevével már kismilliószor találkoztam romantikus oldalakon, illetve rengeteg figyeltem kedvenc írója, ennek ellenére nekem eddig még egyetlen könyvével sem volt dolgom, illetve, ha pontos akarok lenni, akkor csak az írónő jelen kori románcai kerültek el messzire. Mert tudniillik Krentz, több írói álnév alatt is fut, melyek közül talán a legismertebb Amanda Quick, mely álnéven a történelmi romantikusait, Jayne Castle néven - ami egyébként a születési neve is egyben - a jövőben játszódó történeteit veti papírra.

Na de visszatérve a könyvre, azt kell mondjam, hogy kellemes meglepetést okozott számomra, sőt a végére egész megszerettem. Holott alapjában véve nem vagyok nagy rajongója a modern kori romantikának, de azt hiszem, hogy épp itt az ideje, hogy ebbe az irányba is bátrabban nyissak.

Hősnőnk, Molly Abberwick azért alkalmazta Harry Trevelyant a néhai apja tudományos alapítványának vagyonkezelőjeként, mert a férfinak különleges tehetsége van ahhoz, hogy az esetleges adócsalásokat kiszimatolja. Harry-nek az volt a feladata, hogy átnézze a beérkező pályázatokat és eldöntse, hogy azok érdemesek-e az alapítvány támogatására vagy sem. Egy hónapnyi ismeretség után Harry-ben egyre erősödött a vágy Molly iránt és egy üzleti vacsora alkalmával mindezt a tudtára is adta. Molly-t első hallásra mindez felháborította, de még mielőtt észbe kaphatott volna, máris Harry karjaiban találta magát. Pedig ez a két ember nem is különbözhetett volna jobban egymástól. Míg Harry amolyan tudós ember féle, addig Molly az üzleti világból való. Míg Harry természeténél fogva egy nagyon megfontol, elemző - sokak szerint halvérű - és logikus alkat, addig Molly az a bizonyos csípőből tüzelő típus. Az egyikük önfejű a másikuk impulzív…

Ráadásul a családi hátterük is meglehetősen zavaros; Harry apai ágon népes cirkuszi mutatványosokkal, anyai ágon pedig sikeres ingatlanforgalmazókkal büszkélkedhet, míg Molly neves feltalálók és tudósok leszármazottja volt.

És ha mindez még mindig nem lenne elég, íme néhány dolog, ami folyamatosan beárnyékolta kapcsolatuk fejlődését. Először is ott volt Harry családja, akiknek mindig volt valami nyűgjük, amivel állandóan zargathatták őt. Aztán ott volt Molly családja, akik rendületlenül próbálták lebeszélni őt a Harry-vel való kapcsolatról. Aztán nem szabad megfeledkezni Harry különleges képességéről sem, amit ugyan próbált elfojtani magában - megjegyzem nem sok sikerrel -, mely miatt nemhogy jobban, csak egyre rosszabbul érezte magát. És ott volt a legutolsó és egyben legsúlyosabb probléma: egy ismeretlen és veszélyes ember személyében, aki folyamatosan zaklatta Molly-t.

Bevallom, attól tartottam, hogy a szereplők csak nagy sokára és rengeteg kínlódás útján találnak majd egymásra, ehelyett azonban szinte rögtön megtalálták a közös hangot és felnőttek módjára kezelték a kapcsolatukat. Molly és Harry között a kezdetektől fogva ott volt a szikra, ami ha nem is mindent elsöprő módon, de lángra lobbant miközben közös erővel próbálták felkutatni az ismeretlen zaklató kilétét, aki a könyv végére elég drasztikus módszerre szánja el magát. Egyrészt örömömre szolgált, hogy nem egy nagy szerelem kibontakozásának lehettem szemtanúja, hanem azt a vonzalmat, amit a szereplők már a kezdetektől fogva éreztek egymás iránt nem titkolták el, hanem éltek a pillanat adta lehetőségekkel. Másrészt ugyancsak nagyon tetszett, hogy bár voltak forró pillanatok a könyvben az írónő mégsem esett túlzásokba az érzéki jelenetek leírásakor, ezzel is tökéletes egyensúlyban tartva a romantikát, a bűnügyi nyomozást és Harry "hatodik érzékének" jelentőségét.
Az már más kérdés, hogy maga a történet és azok a helyzetek, melyekben a főszereplők találták magukat nem mindig voltak igazán hihetőek, de kit érdekelt mindez, amikor Harry-t és Molly-t - akik egyébként tökéletes párost alkottak - igazán kedves és szerethető karaktereknek találtam. A családjuk iránt azonban már egész másféle érzésekkel viseltettem, mondhatni rendkívül visszataszítónak, önzőnek és roppant bosszantónak találtam őket.

Azt túlzás lenne állítanom, hogy a könyv tökéletes volt, mert ha őszinte akarok lenni, akkor bizony igen is el tudtam volna viselni egy kicsivel több temperamentumot a szereplőktől, és lendületesebb történetvezetést az írónőtől, de mindezek hiányában is még mindig egy nagyon szórakoztató és kellemes olvasmányban volt részem, melynek köszönhetően kíváncsi lettem a szerző ezen álnév alatt írt további könyveire is.
Jayne Ann Krentz



Kiadó: Európa
Eredeti cím: Absolutely, positively
Fordította: Palkó Katalin
Sorozat : -
Oldalszám: 432