Ismét elérkezett az idő, egy újabb K
önyvek, amiket várok poszt megírásához. Nem mintha nem lett volna az eltelt időben jó néhány olyan új kötet, mely megjelenésének a hírét veletek is meg szerettem volna osztani és együtt örömködni, de vagy olyan könyvekről volt szó amikről már minden blogger írt - Dunára vizet vinni, meg aztán ugye minek -, vagy egyszerűen csak azért az egy-két darabért igazán kár lett volna billentyűzetet ragadnom. Most azonban annyi újdonságra akadtam, hogy nem győzőm csak kapkodni a fejem, mert bizony mindre roppant kíváncsi vagyok és igen erős késztetést érzek arra, hogy a polcomon tudhassam őket. Nézzétek csak, hogy milyen gyönyörűségeket találtam!
Elsőként itt van Lulu Taylor könyve, amire háááát tuti nem a borítója miatt vetettem szemet. Műfaját tekintve chick-litről van szó, amit én nagyon szeretek, bízom benne, hogy egy szórakoztató és humoros írással lesz majd dolgom.
Lulu Taylor: Titokzatos szerencse
Két lány, két sors, egy a végzetük.
Daisy Dangerfield egy dúsgazdag család szeme fénye.
Édesapjának nemzetközi szállodalánca van, és a lány megszokta a felső tízezer
fényűzését, az elegáns bálokat, a csillogó gyémántokat, a luxusautókat.
Chanelle Hughes csak a nélkülözést ismeri. Lerobbant,
külvárosi nyomortanyán született, és alkoholista anyja sosem törődött vele. Még
gyerekként elhatározta, bármit megtesz, hogy kitörjön a szegénységből.
A két lány élete hirtelen fordulatot vesz. A gazdag
Dangerfield családban kiderül egy titok, és Daisyt kitagadják. Ettől kezdve
csak az a cél vezérli, hogy bebizonyítsa, önállóan is képes elérni az apjához
hasonló sikereket. Közben a szegénységben született Chanelle táncosnői
karrierje magasan szárnyal, és bejut a gazdagok körébe. Amikor Daisy és
Chanelle útjai keresztezik egymást, rájönnek, jóval több a közös vonás bennük,
mint gondolták volna.
Kiadó: Kulinária Várható megjelenés: 2015.06.26
Aztán itt van a kiadó másik újdonsága, ami szintén rögtön beindította a fantáziám, és melyből A fagyis lányok címmel 2013-ban angol tévésorozat is készült, aminek mindenképp utána kell majd néznem, csak el ne felejtsem. Egyébként biztos vagyok benne, hogy felkavaró élményben lesz majd részem ha elolvasom, de szerintem ez már a fülszövegből is erősen kitűnik.
Dorothy Koomson: Az utolsó csepp
Egy ártatlan rajongás örökre megpecsételte a sorsukat.
Két tizenéves lány, akiket azzal vádoltak, hogy megöltek egy
tanárt. De csak egyikük került börtönbe a gyilkosságért, a másik szabadon
élhetett.
Két tizenéves lány, akik akár barátnők is lehettek volna. De
ugyanazért a férfiért rajongtak, és emiatt örökre megváltozott az életük.
Húsz év elteltével kiszabadul a gyilkosságért elítélt Poppy.
Még mindig állítja, hogy ártatlanul került börtönbe, és feltett szándéka, hogy
megkeresi Serenát. Szembe kell nézniük egymással és a közös, sötét múlttal. Mi
történt valójában? Jól ítélt-e a bíró? Melyik lány volt a gyilkos? És mit tett
a tanár a két tapasztalatlan tinédzserrel, amiért az életével fizetett?
Kiadó: Kulinária Várható megjelenés: 2015.06.19.
A következő könyvről elöljáróban mit is mondhatnék... történelmi és romantikus. Kell ennél több?
Julianne Donaldson: Edenbrooke
Marianne Daventry bármit megtenne, hogy elszökhessen az
unalmas Bathból és egyre terhesebbé váló udvarlója ostromai elől. Nem csoda
hát, hogy amikor ikertestvére, Cecily, meghívja őt Edenbrooke-ba, a pazar
vidéki birtokra, kapva kap az ajánlaton. Marianne arra számít, hogy végre
kipihenheti magát és kedvére gyönyörködhet a szeretett angol tájban, miközben
testvére Edenbrooke jóképű örökösét igyekszik becserkészni, ám idővel rájön,
hiába a leggondosabb tervezés, bármikor porszem csúszhat a gépezetbe.
Marianne, aki először egy útonállóval keveredik félelmetes
összetűzésbe, majd látszólag ártalmatlan flörtbe bonyolódik, képtelen kalandok
egész sorát éli át, míg a gyengéd érzelmek és az intrikák végleg átveszik az
uralmat az élete fölött. Vajon sikerül megzaboláznia csalfa szívét, vagy
hagyja, hogy egy titokzatos idegen levegye a lábáról? Annyi bizonyos, hogy a
sors nem egy kellemes nyári vakáció reményében vezeti Marianne-t Edenbrooke-ba.
Kiadó: Könyvmolyképző Várható megjelenés: 2015.07.17.
Végezetül pedig Elin Hilderbrand - aki
A sziget című könyvével lopta be magát a szívembe és akinek a Mezítláb c. kötete épp folyamatban van nálam - újabb regényével szeretném zárni a sort, melynek megmondom őszintén a borítója elég különös, ugyanis a fülszöveget olvasva a történet mellé én abszolút nem egy ilyen trambulinon ugrálós vidám párocskát képzelek el. Persze lehet, hogy csak én vonok le téves következtetéseket szövegből és ez a könyv valóban egy rendkívül vidám és romantikus történet lesz.... de bevallom efelől azért vannak fenntartásaim.
Elin Hilderbrand: Hajótöröttek
A MacAvoy házaspár titka az összes barátjuk lába alól
kirántja a talajt…
A nantucketi házaspár, Greg és Tess MacAvoy fontos szerepet
tölt be barátaik és a sziget életében, ahol élnek, ám a házasságukat próbára
teszik a hűtlenségről szóló pletykák. Mielőtt elkezdődhetne az újabb gondtalan
tengerparti nyár, a pár a házassági évfordulójukat ünnepelve kihajózik a
tengerre. A vitorlás azonban felborul, és ők vízbe fulladnak. A barátok mélyen
gyászolnak, és semmi nem készítheti fel őket mindazokra a titkokra, melyekre
fény derül. Rengeteg elfojtott érzés tör felszínre, miközben valamennyien arra
a kérdésre keresik a választ: Mi történt Greggel és Tess-szel?
A Hajótöröttek a barátság és megbocsátás határait feszegeti,
miközben izgalmasan mesél a szenvedélyről, árulásról és kétségekről,
teletűzdelve a sziget nyarának tökéletes részleteivel, mely Elin Hilderbrand
regényeit széles körben kedvelt bestsellerekké tette.
Kiadó: I.P.C. Várható megjelenés: már megjelent