2014. márc. 29.

Az olvasás valóban szexi?

Szerintetek szükség van az olvasás népszerűsítésére? És attól eltekintve, hogy a képeken látható vonzó férfiak kellemesek a szemnek, valóban intelligens, művelt és érdekes egyéniségek látszatát keltik, csak azért, mert könyvvel vannak lefényképezve? Szerintetek az olvasás valóban szexi? És ezek a képek vajon tényleg elérik a céljukat vagy csak a nyálcsorgatás fázisába juttatják el a gyanútlan nézelődőt?

Nekem két dolog jut az eszembe, ha egy félmeztelen szexi férfit látok könyvvel a kezében. A szex és az olvasás. És bár e két dolog roppant mód ösztönző és élvezetes tevékenység, ettől eltekintve szerintem mégsem lehet egy kalap alá venni őket. Mindenesetre tény, hogy ezt a kis fotógyűjteményt az olvasó hírességekről és a kevésbé híres, de határozottan szexi félpucér pasikról kellemes nézegetni, sőt! De nem hiszem, hogy bárkiben is az olvasás utáni leküzdhetetlen vágyat indítanák el legelőször. Bár az is lehet, hogy tévedek.

Kakukktojások mindig vannak.



2014. márc. 20.

Könyvek, amiket várok #22

Elindult a tavaszi könyvdömping. Ahova csak nézek jobbnál jobb, és szebbnél szebb újdonságokba botlok, ami egyrészt marha jó, mert öröm a szívnek és a szemnek, másrészt viszont rettentően tud idegesíteni, hogy már most tudom, hogy úgysem lesz időm mindegyiket elolvasni, ezért kétszer is - ha nem többször - át kell gondolnom, hogy melyiket válasszam majd közülük. Itt van például Joanna Trollope-től egy Jane Austen átdolgozás, amiről már most biztosan tudom, hogy be fogom szerezni, mert annyira kíváncsi vagyok rá. És mert Austen műveit átdolgozva, kifordítva, feketén vagy fehéren, egyszóval bárhol és bármikor képes vagyok olvasni. Trollope egyébként csak az egyike azon hat szerzőnek, akiket felkértek az Austen Project elnevezésű közösség tagságára, melynek célja, hogy a modern közönség számára is élvezhetővé tegyék Austen régi klasszikusait. Szerintem ez egy nagyon jó ötlet, ugyanis határozottan szüksége van a fiataloknak a rengeteg fantasy regény mellé az ilyen - földhöz ragadtabb - műfajú könyvekre is.

Joanna Trollope: Értelem és érzelem
Két testvér nem is lehetne ennyire más természet. Elinor Dashwood építésznek tanul, erénye a türelem és a megbízhatóság. Lobbanékony húga, Marianne viszont édesanyjukra ütött, ugyanolyan szenvedélyes és kreatív, megtölti a házat drámával, gitárzenével, miközben a zeneművészeti főiskoláról álmodozik. Ám amikor édesapjuk, Henry Dashwood hirtelen meghal, az egész családnak el kell költöznie Norlandból, amely húsz éven át volt szeretett otthonuk. A társadalmi rang biztonsága nélkül értékeiknek komoly próbát kell kiállniuk. Vajon képes lesz Elinor higgadtan, józanul nézni, hogy egy másik lány kivetette a hálóját a férfira, akit ő szeret? Vajon meginog majd Marianne hite az egyetlen igazi szerelemben, amikor megismerkedik a vidék leghelyesebb fiújával, John Willoughbyval? És egy olyan világban, amelyben a közösségi média és az ott hangoztatott vélemények formálják az eseményeket, vajon győzhet a szerelem a konvenciók és a rosszallás fölött? Joanna Trollope szellemesen, a társadalmi témák iránti érzékenységgel új megvilágításba helyezi az Értelem és érzelem cselekményét, és újra elmesél egy csodálatos történetet a felnőtté válásról, a fiatalkori szerelemről és csalódásról, és arról, hogy bizonyos dolgok sosem változnak, különösen akkor, ha pénzről van szó…
Kiadó: Kossuth,  Oldalszám: 300,  Várható megjelenés: 2013.04.30.

Az Athenaeum kiadó is megdobogtatta a szívemet ezzel a könyvével, amire szintén igen erősen pályázok.

Viven Shotwell: Mozart múzsája
London az 1700-as évek végén. Egy fiatal lány titokban énekórákat vesz egy híres kasztrálttól. Miután felvértezte magát tudással, hátrahagyja a biztonságot jelentő otthont, hogy Velence és Nápoly színpadain versenyre keljen a kor legjobbjaival. Tizenhat évesen részegítő világba csöppen; nemesek és méregkeverők közé, ahol a hírnév és gazdagság együtt jár, de nagy árat kell fizetni érte. Anna a szerelmi csalódásba is hamar belekóstol.
Pár év múlva a zseniális szoprán híre eljut Bécsig, a császár udvarába. Itt találkozik az egykori csodagyerek Mozarttal, akiben intelligenciában és tehetségben is párjára lel. Minthogy a konvenciók és friss házasságaik mindkettőjüket kötik, nyíltan nem közeledhetnek egymás felé. Ahogy magánéletük fokozatosan megromlik, Anna és Mozart egyre inkább egymásban találják meg a fényt, az inspirációt, a boldogságot…de vajon meddig mehet el egy nő abban a világban, amelyet férfiak kottáznak?
Elsöprő szerelmem és pontos korrajz az operaszínpadok kevéssé ismert világáról. A Mozart múzsája két különleges csillag találkozását és rövid együttállását örökíti meg. A világ legnagyobb zeneszerzője és a fiatal szoprán története időtlen, felkavaró és megható egyszerre, akár Mozart zenéje.
Kiadó: Athenaeum,  Oldalszám: 336,  Várható megjelenés: 2014.04.03.

A legutóbbi krimis könyvemen felbuzdulva úgy gondoltam, hogy lehet, hogy nem is áll olyan messze tőlem ez a műfaj, mint ahogyan azt korábban gondoltam, úgyhogy ahogy megláttam Saskia Sargison könyvét, ami nem csak krimi, hanem szerelmi történet is egyben azonnal szemet vetettem rá. Egyébként az írónőt a könyv megírására ikerlányai inspirálták.

Saskia Sarginson: Ikrek 
Isolte és Viola ikrek. Gyermekkorukban elválaszthatatlanok voltak, felnőttként mégis nagyon különböznek egymástól: Isolte sikeres újságíró egy divatmagazinnál, Londonban él, a barátja fotós; Viola pedig eltökélt boldogtalanságában az egész életét beárnyékoló táplálkozási zavarral küzd.
Mi történt oly sok évvel ezelőtt, ami ilyen messze ágazó ösvényekre terelte az ikrek életét? Miközben mindketten elkezdik felfejteni annak a réges-régi, félig elfeledett nyárnak a tovagyűrűző tragédiáit, a múlt rémisztő titkai visszatérnek és azzal fenyegetnek, hogy ellehetetlenítik az életüket…

Mágikus tájak, vadregényes gyermekkori kalandok és egy szörnyűség, amely fokozatosan lopózik elő a múlt árnyai közül. Az Ikrek részben szerelmi történet, részben lélektani feszültséggel teli krimi.

Vajon lehetséges-e szétszakítani az ikrek közötti köteléket? Hogy lehet, hogy két kislány, akik szétválaszthatatlan egységként kezdik az életüket, a húszas éveikre teljesen különálló életet élnek, szinte alig beszélnek egymással, sőt,
kínosan érzik magukat egymás társaságában? A regény többek között ezekre a kérdésekre is keresi a választ.
Kiadó: Alexandra, Oldalszám: 344, Megjelent

És utolsónak hagytam azt a könyvet, amire egy könyvjelzőn bukkantam a Kulinária kiadó egy könyvében. Igazából semmi információt nem tudok róla azon kívül, hogy egy új, úgynevezett Lettero-könyvsorozat keretein belül jelenik majd meg. (Ebben a könyvsorozatban jelent meg Sabine Durrant A hátam mögött című könyve is. A sorozat kötetei egyébként krimik, thrillerek, elgondolkodtató, izgalmas regények.) Szóval erre a könyvre is nagyon, de nagyon kíváncsi vagyok.

Madeleine Reiss: Valaki vigyáz rám?
Egy emlékezetes és magával ragadó bemutatkozó regény, ami garantáltan érdekli majd azokat az olvasókat, akik szerették a Drága Tess-t Rosamund Luptontól és a Mielőtt elalszom című regényt S.J. Watsontól. 
A nő lehunyta a szemét, a fiú pedig eltűnt – most vajon ki vigyáz rá?

Amikor Carrie ötéves fia, Charlie eltűnik egy norfolki strandon, a világa összeomlik. Most, három évvel később, miután házasságát összetörte a gyász és a bizonytalanság Charlie sorsát illetően, Carrie egy helyi ajándékbolt vezetésével próbálja lefoglalni magát. Bár az anyja meggyőzi, hogy menjen el egy médiumhoz, Carrie eleinte szkeptikus a dolgot illetően. De amikor kiderül, hogy a médium tud valami olyat Charlie eltűnéséről, amit rajta kívül senki más nem tudhat, minden megváltozik.

Az egyedülálló anya, Molly is aggódik a saját fiáért, Maxért. Természetéből fakadóan érzékeny gyerek, és egyre többször fordulnak elő kis „balesetek” az iskolában, újabban pedig megint beszélni kezdett a kitalált barátjához.

Nem akarja elmondani az igazságot a tanárainak, mivel Molly tudja, hogy Max problémái a nagyon is valóságos szorongásból fakadnak, amit az apja – egy erőszakos és instabil férfi – miatt érez, aki elől bujkálnak.

Carrie kétségbeesetten kutatja az igazságot Charlie eltűnésével kapcsolatban, Molly pedig bármit hajlandó megtenni, hogy megóvja Maxot a veszélytől. Semmit sem sejtenek abból, hogy a világuk hamarosan összetalálkozik – és mindkettejüknek szembe kell néznie azzal, amitől a legjobban félnek. De vajon az igazság elpusztítja őket vagy a szeretet lesz a megváltójuk?
(a fülszöveget Deszy fordította)
Kiadó: Kulinária, Oldalszám: (418)?,  Várható megjelenés:?


2014. márc. 19.

Tiina Nopola - Mervi Lindman: Sári és a három Ottó

A kiadó közösségi oldalán láttam meg először ezt a könyvet, igaz csak pár képet tettek közé belőle, de már az alapján szerelem volt első látásra. Maga a grafika és a színek még monitoron keresztül is úgy levettek a lábamról, hogy annak ellenére, hogy inkább a kisebb korosztálynak (három éves kortól) ajánlják - és az én gyermekeim ezt a kort már jócskán túllépték – én mégis ragaszkodtam ahhoz, hogy ennek a könyvnek a könyvespolcunkon a helye. És amikor aztán már ténylegesen is a kezembe vehettem megnyugodtam, hogy milyen jól döntöttem.

A könyv hőse Sári, aki egy teljesen hétköznapi kislány, csakúgy, mint a problémája, mert ugye – és most itt mindenki tegye a szívére a kezét - ki ne szeretett volna gyermekkorában egy kutyát vagy egy macskát magának. És ki ne kergette volna a szüleit az őrületbe ebbéli könyörgésével? Nos, miután Sárinak világossá vált, hogy sem kishúga sem kisöccse nem érkezik mostanában, úgy gondolta, hogy valamit sürgősen ki kell találnia az ellen, hogy ne érezze továbbra is magát olyan rettentően egyedül. És mi volt a legelső dolog, ami az eszébe jutott (a kistestvér után természetesen)? Hát persze, hogy egy kiskutya, aki az ő hűséges játszótársa lehetne. Mivel azonban a szülei a bokros teendőik mellett (anyuka tornázik, apuka telefonál) nem tudtak időt szakítani arra, hogy meghallgassák a lányukat, így az maga veszi kezébe az irányítást, és elindul egy amolyan „kutyaszerző” körútra. Először a szomszédokat járja körbe, hogy esetleg neki adnák-e a kutyájukat, de mivel mindenki ragaszkodik az ölebéhez így Sári a játszótéren köt ki. Ott találkozik a kicsi, a középső és a nagy Ottóval, akik megígérik neki, hogy kerítenek számára egy kutyát, de ennek az egész keresgélésnek az lesz a vége, hogy Sári nem kutyára, hanem sokkal fontosabbra, igazi barátokra talál. Olyanokra akikkel alig várja, hogy másnap ismét együtt lehessen és jó nagyokat játszhasson. 

A könyvet a kilenc éves kisfiam olvasta fel nekünk, és mivel nem egy vastag könyvről (csupán 40 oldalról) van szó, és a szövegtartalom is elenyésző a képekhez képest, így nem volt számára kihívás. De nem is ez a lényeg, hanem hogy milyen jókat rötyögtünk olvasás közben a képeken és a történeten, és mindezt úgy, hogy még az olvasást is játszva gyakoroltuk, aminek én bevallom rettenően örültem, mert egyébként olyan nehezen tudom bármilyen könyv elé is odakönyörögni őt. Egyszóval a Sári és a három Ottó egy édes és bájos történet, nem szájbarágós, mégis pontosan kiderül, hogy mi az üzenete. Az illusztrációk üdén eredetiek és nagyon kifejezőek. A könyv pedig gyönyörű és jólesik kézbe venni csakúgy, mint a kiadó összes eddig általam(unk) olvasott kötetét.  

A Sári és a három Ottó szerencsére egy sorozat első része, melynek a következő köte Sári gólt lő címmel fog majd hamarosan megjelenni. És naná, hogy arra is nagyon kíváncsiak vagyunk!
A finn írónő Tiina Nopola és testvére, Mervi Lindman

Hoztam két képet a könyvből, hogy ti is lássátok mennyire bájosak. 







Kiadó: Kolibri
Eredeti cím:Siiri ja kolme Ottoa
Fordította: Kovács Ottilia
Illusztrálta: Mervi Lindman
Oldalszám: 40

Monika Peetz: Keddi nők

A történet öt barátnőről szól, akik tizenöt évvel ezelőtt ismerkedtek meg egymással és azóta is tartják a kapcsolatot. Minden hónap első keddjén egy francia étteremben ülnek össze és osztják meg egymással az örömüket és bánatukat. Már hagyománnyá vált náluk, hogy nyaranta egyszer közös kirándulásra mennek, mely üdülések eddig mindig nagyon jól sikerültek, rengeteg élménnyel és tapasztalattal tértek haza, amiket aztán a közös találkákon jól ki is beszéltek. Miután azonban az egyikük, Judith, megözvegyül és a férje, Arne temetése után rábukkan a zarándoknaplójára, minden megváltozik. Judith úgy dönt, hogy az idén nem tart a lányokkal, hanem befejezi a férje által elkezdett Szent Jakab-utat, amit Arne a betegsége miatt már nem tehetett meg. Caroline, Eva, Kiki és Estella pedig semmiképp nem hagyják magára a barátnőjüket, inkább ők is vele tartanak a zarándokútra. Az utazáson azonban hamar rá kell jönniük, hogy Arne naplójával valami nagyon nem stimmel. Elárulom nektek, hogy a naplója egy időzített bomba, ami úgy a könyv kétharmadánál fog robbanni, és részben ennek köszönhetően a zarándoklatból hazaérve az öt nőből négy élete teljesen meg fog változni.

De még mielőtt bármi továbbit mesélnék a történetről, néhány szóban bemutatom nektek az ötös tagjait, akik annyira különbözőek voltak, hogy ennél jobban már nem is lehetnének. Elsőnek ott van a biztos fellépésű Caroline, aki az ügyvéd szakmában nagyon sikeres, és a magánéletével sincs komolyabb probléma, ha azt, hogy a férjével úgy élnek egymás mellett, mintha barátok lennének, nem számítjuk. Aztán itt van Eva, aki orvosnak tanult, de soha nem praktizált, mert jöttek a gyerekek, és utána már teljesen megfeledkezett a karrierjéről. Eva egyszerre volt anya, feleség és háziasszony, vagyis tulajdonképpen egész napos munkaidőben mindig a családja rendelkezésére állt. Én egyébként őt éreztem magamhoz a legközelebb, vele tudtam a legjobban azonosulni és sok tettében - mint például amikor a családjától távol egyszerűen képtelen volt kikapcsolódni és állandóan a telefonjával szemezgetett - totál magamra ismertem.

De visszatérve a történethez, a következő a sorban Kiki, aki a legfiatalabb a csapatban, ő egy nálánál jóval fiatalabb férfiba szerelmes, aki ráadásul a főnöke fia… Nos Kikit ez a kényes helyzet kicsit frusztrálja ugyan, de ettől eltekintve egy jó kedélyű és energikus nő. Igaz kissé elvarázsolt szegénykém, de ez egy cseppet sem baj, mert szerencséjére jól áll neki. Estelle az ötös negyedik tagja egy vérbeli nagyvilági dáma, akinek egyébként imádtam a humorát és az éles nyelvét, ő volt az, aki a legkomolyabb helyzetekből is gúnyt tudott űzni, és saját magán is képes volt nevetni, egyszóval nagyon bírtam a csajt. És utoljára hagytam a kissé önbizalomhiányos titkárnőt, Judith-ot, a csapat fekete bárányát, akiben a könyv végére én rettentőmód csalódtam.
A keddi nők: Eva, Kiki, Estelle, Judith és Caroline
Amikor még nem ismertem a sztori végét, bevallom kicsit irigykedtem ezekre a nőkre - még úgy is, hogy a barátságukba nem igazán nyerhettünk mélyebb betekintést. Irigykedtem, mert szerencsésnek tartottam őket, hogy így egymásra találtak és arra az időre, amíg kedd esténként együtt voltak fittyet hányva a világra csak egymásra figyeltek. De a könyv végére rá kellett jönnöm – mint ahogy az életben is már oly sokszor -, hogy ami túl szép, az nem is igaz. Nekem a barátság a segítőkészséget, az összetartozást, az őszinteséget, a bizalmat és a szeretetet jelenti és a keddi nőknél ezek közül az egyik hiányzott, ami miatt borult az egész hóbelevanc. 

A másik dolog, amit ki szeretnék emelni a könyvből az maga a zarándokút. Rettentően tetszett, ahogy szemtanúja lehettem a keddi nők gyaloglása során szerzett tapasztalatainak, a testükben és a fejükben végbemenő változásoknak, ami Eva esetében volt a legszembetűnőbb, hiszen neki nem csak a gondolkodását, de az életét is gyökeresen megváltoztatta. Ez a zarándoklat afféle gyújtólencsének bizonyult az öt nő számára, amely segítségével felszínre kerültek olyan konfliktusok és problémák az életükből, amik máskor elvesztek a hétköznapok intéznivalójában. És azt hiszem, hogy pont e miatt, hogy az írónő minderre rávilágított élveztem annyira ezt a könyvet, és bevallom kedvet kaptam én is egy ilyen zarándokútra. (Az már más kérdés, hogy a férjem mindehhez mit szólna.)

Ha pár szóval kellene jellemeznem a könyvet, akkor azt mondanám, hogy egy kellemesen könnyed, és humoros olvasmányban volt részem, amely komolyságtól sem volt mentes, egyszóval egy igazi jó kis csajos könyv volt. 



Ui: A könyvnek még további két része jelent meg külföldön, mely hazai megjelenésében én nagyon bízom, mindenesetre én biztos vevő lennék rájuk. Egyébként a könyvből 2011-ben film is készült, a képmozaikban látható alsó kép onnan származik.

A sorozat kötetei:

1. Keddi nők
2. Léböjt Hotel
3. Zöldségevők

Kiadó: Park
Eredeti cím: Die Dienstagsfrauen
Fordította: Lendvay Katalin
Oldalszám: 352

2014. márc. 14.

Michel Bussi: Emilie vagy Lyse-Rose?

Fú, hát ez a könyv, ez valami hihetetlen jó volt. Érdekes, feszültségekkel teli és fordulatokban gazdag. Egy olyan történet, amitől egyszerűen nem tudtam szabadulni, de minek is akartam volna, amikor annyira élveztem. Az ilyen könyvekre mondom én azt, hogy letehetetlen.

1980-at írunk. Az Isztambul-párizsi járaton közlekedő repülőgép a francia-svájci határon lezuhant. A fedélzeten 169 ember utazott a legénységgel együtt, akik közül a becsapódáskor 168-an azonnal életüket vesztették, vagy a lángok között lelték halálukat. Az egyetlen túlélő egy három hónapos csecsemő volt, aki az ütközés közben kirepült a gépből, mielőtt az utastér tűzbe borult volna. De a gépen két azonos korú csecsemő utazott és mind a kettő lány volt. Vajon melyikük lehetett az egyetlen túlélő? A dús gazdag párizsi gyártulajdonos Carville vagy a Normandiában élő szegény Vitral család unokája? A két család minden tőlük telhetőt megtett, hogy bebizonyítsák, a gyermek hozzájuk tartozik. De ez a feladat igen nehéznek bizonyult, mivel  a csecsemő egy teljesen átlagos baba volt, nem volt rajta semmi ismertető jel (pl. anyajegy vagy sebhely…) és semmi olyat nem találtak nála ami alapján azonosítani tudták volna.Tudom, tudom, most biztosan azt mondjátok, hogy miért nem végeztek DNS tesztet, ami mindenre választ adhatott volna, de ne felejtsétek el, hogy ebben az időben a DNS tesztről még csak a sci-fikben hallottak az emberek.

Gondoljátok csak el, micsoda csapás volt ez a szerencsétlenség mindkét család számára. Először lezuhant a gyermekeiket szállító gép és hírül adták, hogy egyetlen túlélője sincs a katasztrófának, ami egy csapásra megfosztotta őket a fiaiktól és unokáitól. Aztán jött a következő hír, hogy egy túlélője mégiscsak van a balesetnek. És már épp kezdenének örülni annak, hogy az élet mégsem olyan kegyetlen, mint ahogyan azt ők gondolták, amikor jön az újabb csapás. Mi van, ha ez a gyermek mégsem az övék?

Ennek kiderítése céljából Carville-ék pénzt és időt nem sajnálva felbéreltek egy magánnyomozót, aki minden hónapban egy meghatározott összeget - ami nem volt csekély - kapott tőlük azért, hogy amíg a Szitakötő (mert így nevezte el a média a csecsemőt) be nem tölti a 18. életévét, derítse ki a valódi személyazonosságát. A 18 év eltelt, a lány felcseperedett (nem mondhatom el, hogy melyik család nevelte fel), de az ügy még mindig nem zárult le. Amikor a magánnyomozó a lány születésnapja előtt 3 nappal a nyomozása kudarca miatt épp golyót akar repíteni a fejébe, újra megnézi az asztalán heverő 1980-as katasztrófáról szóló régi újságot, és amit ott lát, az mindent megváltoztat. Mindvégig ott volt az orra előtt a megoldás, de csak most, 18 év elteltével vette észre az igazságot. És innentől kezdve az események mozgásba lendülnek.

A nyomozó a 18 évnyi nyomozás anyagát egy könyvben foglalta össze, amit a lány születésnapján el is küldött neki. A Emilie vagy Lyse-Rose (hogy melyikük pontosan, azt majd a könyv végéből megtudjátok), miután elolvasta ezt a könyvet, átadta a testvérének, Marcnak - ugyanis mindkét családnál volt egy-egy testvér, akik a szerencsétlenség ideje alatt a nagyszülőknél voltak - majd utána eltűnik. Marc gondolkodás nélkül veti bele magát a lány keresésébe, annál is inkább mivel fülig szerelmes belé, és ezzel egy rettenetesen izgalmas és veszélyes nyomozás veszi kezdetét.

A könyv erőssége a karakterek mellett szerintem a történet elbeszélésében és a felépítésében rejlett. Nagyon élvezem azokat a történeteket amiknél a múlt és a jelen történéseibe felváltva nyerhetünk betekintést, és ebben a regényben pont ez történt. Ugyanis miközben Marc őrült módon mindenféle veszélyes helyzetbe bonyolódva keresi a testvérét, folyamatosan olvassa a tőle kapott kiskönyvet is. Ily módon egyszerre lehetünk szemtanúi a jelennek és az elmúlt 18 év krimibe illő eseményeinek, mely utóbbihoz a nyomozó kissé nyakatekert és körülményes stílusban íródott naplója nyújt segítséget.

Bussi írása szilárd volt és meggyőző, a szereplők pedig nagyon érdekesek és különbözőek. A központi szerep a történetben egyértelműen a két ellentétes tulajdonságú és társadalmi helyzetű családon volt. A Vitral család nyíltsága és a Carville-ék megvető modora köszönő viszonyban sem volt egymással. Én Vitraléknak drukkoltam és a szívem feléjük húzott, csakúgy, mint a nyomozóé is, de mindez, mint később kiderült semmit nem számított, hiszen ő Carville-ék zsoldosa volt, és mint tudjuk a pénz beszél…..

Igazság szerint én ez idáig azt hittem, hogy egyáltalán nem rajongok a krimikért, de úgy látszik, hogy ezt a kijelentésemet felül kell vizsgálnom, mert igen is van olyan krimi, ami maximálisan leköti a figyelmemet és ami miatt hajlandó vagyok éjszakába nyúlóan olvasni.

Bussi nem csak jól ír, de azzal is tökéletesen tisztában van, hogy hogyan kell meglepnie az olvasót a történet végén. Szóval szerintem ez egy bődületesen jó könyv volt, a fene se gondolta volna, amikor a kezembe vettem, hogy ez nekem ennyire fog tetszeni.

Michel Bussi

Mivel az író írását meglehetősen vizuálisnak éreztem, így nem lepődtem meg azon a híren, hogy ezt a könyvet is majd megfilmesítik. Én biztos a nézőközönség között foglalok majd helyet, bár kétlem, hogy annyira látványosan és izgalmasan tudnák filmvászonra vinni a történetet, mint ahogyan én azt a lelki szemeim előtt elképzeltem. (De alapjában véve én egy bizakodó ember vagyok.) 

Kiadó: Sanoma
Eredeti cím: Un avion sans elle
Fordította: Király Katalin
Oldalszám: 440


2014. márc. 7.

Jill Mansell: Szerepcsere

Mivel ez volt az első könyvem az írónőtől, így nem igazán tudtam, hogy mire is számíthatok tőle, illetve a könyv fülszövege alapján volt némi elképzelésem, de ahhoz képest teljesen mást kaptam. Nem mondom, hogy nem tetszett a könyv, de bizony számomra kicsit csalódás volt, és ez miatt csakis a félrevezető fülszöveget hibáztatom.

Bár a történetben valóban szó esik egy Dexter nevezetű igazi nőfaló pasiról, aki a nővére váratlan halála után egy nyolc hónapos kislány gyámjává válik, és valóban szó esik egy Molly nevezetű fiatal és csinos grafikus nőről is, akinek az aktuális kapcsolata épp akkor fulladt kudarcba, amikor Dexter Londonból Molly vidéki kisvárosába, Cotswoldsba, és ott is épp a lány szomszédságába költözik... Szóval a kettőjük találkozása, Dexter nőcsábászból igazi apuka szerepbe való átalakulása és Mollynak a férfi iránt érzett kezdeti érzelmi bizonytalanságának illetve annak fokozatos szétmorzsolódásának valóban a szemtanúi lehetünk, de ezek az események csak úgy nagyjából az egész könyv felét tették ki. A történet másik felében a kisváros lakóinak zavaros, félreértésekkel és hazugságokkal, romantikával és komédiával teli életébe nyerhettünk betekintést, ami mi tagadás, érdekes volt, sőt néhol még izgalmas is, de én nem ezt vártam, na.

A történet többszereplős és ezeknek a szereplőknek az életét az írónő olyan rövid fejezetekben meséli el nekünk, melyek rövidsége számomra tökéletesen megfelelt. Mire unni kezdtem volna a kisváros kávézóját vezető házaspár családi életének széthullását, vagy épp az ő kávézójuk népszerűségének okáról szóló részeket, már jött is a másik fejezet Dexter barátjáról vagy a kisváros egy másik, szintén valamilyen személyes problémákkal küzdő lakójáról. Egyébként a könyv hangulata nyugodt volt, tempója pedig kiegyensúlyozott, melynek köszönhetően simán el tudtam volna magamat is képzelni ebben a barátságos kis helyi kávézóban ahogy forró csokoládét szürcsölgetve épp a helyi pletykákat hallgatom....

De visszatérve a könyvre, amit hiányoltam a történetből az a romantikus pezsgés volt, mert bár Molly és Dexter végigjárták a romantikus fejlődés legjellemzőbb állomásait; a kezdeti szimpátiától kezdve a visszautasítástól való félelmen és ennek köszönhetően a kettőjük közötti kínos táncon át a boldog egymásra találásig, de azt a bizonyos szikrát és visszafojtott szenvedélyt egymás iránt - a mindent elsöprőről meg már ne is beszéljünk - sehol sem éreztem.

A könyv szereplői hétköznapiak voltak, amely egyébként az egyetlen közös vonás volt bennük, ettől eltekintve mind jellemben, megjelenésben, korban és temperamentumban teljesen különböztek egymástól. Minden kétséget kizárólag Mansell úgy válogatta ki a szereplőit, hogy minden olvasó biztosan találjon közülük magának valót, olyat, akivel ne csak szimpatizálni, de ne adj’ isten még azonosulni is tudjon.

Összességében azt kell mondjam, hogy egy olyan könnyed hangvételű, mégis komoly és életszerű problémákat feszegető történethez, pontosabban történetekhez volt szerencsém, amely a boldogságról, a barátokról és szomszédokról, azok románcairól, problémáiról, és az életük összefonódásáról szólt. Azt nem mondom, hogy letehetetlen volt a könyv, de a hangulata az nagyon tetszett és mindig kíváncsisággal vettem a kezembe, hogy vajon mi lesz a szereplők további sorsa.

Az írónőnek összesen öt könyve jelent meg nálunk, és bár a Szerepcsere nem azt nyújtotta, amit vártam, ettől függetlenül a többi könyvére is kíváncsi vagyok.

Jill Mansell

Az írónő nálunk megjelent könyvei:
Vegyespáros (2008)
Miranda nagy tévedése (2008)
Újrakezdés (2008)
Szólóban (2009)
Szerepcsere (2014)

Kíváncsiságból rákerestem arra a kisvárosra, ahol a történet játszódott és hát mit is mondhatnék… gyönyörű.


2014. márc. 5.

Februári beszerzések

Meg kell mondjam, hogy ez a február irtó rövid hónap volt, főleg ha az embert határidők szorítják, úgyhogy ez a mínusz két nap most nagy érvágás volt nekem.... meg valahogy egyébként is olyan gyorsan eltelt ez a hónap, vagy csak én éreztem így? Mindenesetre a lényeg, hogy most sem maradtam könyv nélkül - mert ha ez így lenne, akkor bizony az azt jelentené, hogy itt a vég.

Az első három könyv vásárlás volt, melyek közül a Szerepcsere szerelem volt első látásra. Imádom azokat a történeteket, amikben a rosszfiúk egy váratlan élethelyzetnek köszönhetően megszelídülnek és felhagyva korábbi buja életvitelükkel igazi kezes báránnyá válnak, miközben persze az igaz szerelemet is megtalálják. Nos, nekem ennek a könyvnek a fülszövege totál ezt sugallta, azonban azóta már volt időm elolvasni és bevallom, kicsit csalódtam benne, de majd írok erről is bővebben. A Hounded után egyértelmű volt, hogy a sorozat 2. részének is a polcomon a helye, így a Hexed is a kosaramban landolt, csakúgy mint a Hétpecsétes titok, amire már a megjelenése előtt felfigyeltem.

A második Jill Mansell könyvet ajándékba kaptam, és bár ez idáig még egyetlen könyvét sem olvastam az írónőnek, most egy hónap alatt rögtön kettőre is szert tettem (szépen bevonzották egymást). Az utolsó kettő pedig csere volt, melyek közül A virágok nyelve különösen birizgálja  a fantáziámat.


Jill Mansell: Szerepcsere
Kevin Hearne: Hexed – Megátkozva
Emma Donoghue: Hétpecsétes titok
Jill Marsell: Vegyespáros
Vanessa Diffenbaugh: A virágok nyelve
Robin Hobb: Az orgyilkos tanítványa


2014. márc. 1.

Khaled Hosseini: És a hegyek visszhangozzák

Az És a hegyek visszhangozzák egy csodálatos és érzelmileg lebilincselő olvasmány volt a számomra. Első könyvem volt ez az írótól, de már most tudom, hogy nem az utolsó.
A könyvben több karakter élettörténetét ismerhetjük meg térben és időben változó történetvezetéssel. A több szálon futó történetek teljesen kiszámíthatatlan módon kapcsolódtak egymáshoz, vagy épp keresztezték egymást, néhol homályos foltot hagytak, amik útközben idővel persze kitisztultak és átláthatóvá váltak. A könyv történetei a szülők és gyermekeik kapcsolatáról, fontos döntésekről - kötelesség vagy szabadság, családi felelősség vagy függetlenség, becsületesség vagy megalkuvás – és azok következményeiről szóltak, a múlt kísértésének és a jelen visszafordíthatatlanságának az érzéseiről, mely érzések legtöbbje számomra fájdalmasak voltak, szinte kézzel tapinthatóak. Egyszóval Hosseini valóban mestere a rabul ejtő egzotikus történeteknek és a finoman szőtt mondatoknak, igazi nagy mesemondó, olyan, aki minden erőlködés nélkül képes nem csak elvarázsolni, de elgondolkodtatni is történeteivel az olvasót, melyek egyáltalán nem mondhatóak tündérmeséknek.

A könyv nyitó története egy gyönyörű népmese, amely érzésem szerint áthatja az egész könyvet. Ebben a mesében egy szegény ember arra kényszerül, hogy áldozatul adja a legkisebb gyermekét egy szörnynek, mert ellenkező esetben a faluja elpusztul. Az apa azonban nem nyugszik és évekkel később őrült bűntudattól vezérelve megkeresi a fiát és amikor megtalálja, azt látja, hogy boldogan él a szörny palotájában. Az első reakciója, hogy fogja a fiát és hazaviszi, de a div (más néven ogre) azt mondja neki, ha hazaviszi a gyermekét, akkor nyomorban és szegénységben fogja leélni az életét, ha viszont ott hagyja neki, akkor bár elfelejti a szüleit, de boldogságban és gazdagságban él majd tovább. Az apa nem tudja, hogy mi tévő legyen, átkozza a divet, mire ő azt feleli: "Ha olyan sokat éltél volna már, mint én, felelte a div, felismernéd, hogy a kegyetlenség s a jó szándék csak ugyanannak a színnek az árnyalatai."
Pari és Abdullah apja azért mesélte el ezt a mesét a gyermekeinek a Kabulba vezető hosszú útjuk során, hogy megértesse velük tettének okát.

A történet 1952-ben kezdődik ahol egy szegény afgán faluban élő testvérpárral találkozhatunk, akik között különösen erős kötelék alakult ki. Abdullah hét éves, szeretett kishúga Pari pedig három. Pariról Abdullah gondoskodott születése óta, amióta az édesanyjuk a szülésben meghalt. A családjuk nagyon szegény volt, olyannyira, hogy fűtésre sem tellett, melynek köszönhetően az egyik mostohatestvérük – mert időközben az édesapjuk újra házasodott – meghalt a hidegtől. Egy nap az apjuk Parit és Abdullahot elviszi Kabulba, egy gazdag házaspárhoz, akiket a nagybátyjuk révén ismert meg, és akiknek tulajdonképpen eladta a kislányát. Az elkövetkező évtizedekben a két testvér távol kerül egymástól, Abdullah Kaliforniába, Pari pedig Párizsba, ahol a nárcisztikus és bohém életet hajszoló mostohaanyja nevelte fel. Pari olyan fiatalon vesztette el az igazi családját, hogy egy idő után el is felejtette őket, de mindig is érezte "Hogy az életéből hiányzik valami vagy valaki, olyasmi, ami mintegy megalapozza az ő egész létét. Néha homályos, határozatlan érzés volt, mint egy sötét mellékutakon, borzasztó messziről érkezett üzenet, gyenge rádiójel, távoli, zajos. Máskor olyan tisztán érezte ezt a hiányt, olyan meghitten közel, hogy összeszorult tőle a szíve."


A könyv kilenc fejezetből áll, amiket Pari és Abdullah története foglal keretbe. Az ő szétválasztásuk áll a középpontjában ennek a burjánzó és lendületes történetnek, ami olyan, mint egy sor összefonódott novella. Olyan emberek életét ismerhetjük meg a könyv különböző fejezeteiben, akik valamilyen úton-módon kapcsolatban álltak egymással. Olvashatunk Abdullah mostohaanyjáról és az ő gyönyörű fogyatékkal élő nővéréről, Nabiról a gyerekek nagybácsijáról, aki annál a kabuli háznál dolgozott sofőrként, ahova Parit eladta az édesapja. Olvashatunk a házban élő házaspárról, az ő kapcsolatukról, a szomszédban élő unokatestvérekről, akik Amerikába menekültek és csak a háború után látogattak vissza Afganisztánba. Olvashatunk egy görög szigetekről Afganisztánba érkező plasztikai sebészről – aki a háború után segélyszervezeti dolgozóként került a kabuli házba - és az ő barátságáról egy eltorzult arcú lánnyal. Olvashatunk két külön társadalmi helyzetben élő fiú barátságáról és az egyik felnőtté válásáról, na és persze Pariról, az ő párizsi életéről és nagyvilági mostohaanyjáról.

És bár mindegyik karakterre nagy hatással voltak az afganisztáni események, az ország és annak történelme mégsem kapott akkora hangsúlyt, mint a család, a testvérek közötti szeretet, a becsület, az önfeláldozás és a gyermekkor jelentősége.

A könyvben rengeteg szereplőt vonultat fel a szerző, számomra talán már túl sokat is. Felőlem nyugodtan kihagyhatott volna közülük egyet-kettőt más szereplők történetének a javára. Mindenesetre most már tudom, hogy miért is lett ez a könyv a 2013-as év szépirodalmi szenzációja. Khaled Hosseini rendkívül tehetséges író, akire érdemes odafigyelni, úgyhogy mindenkinek csak ajánlani tudom ezt a könyvét, ami számomra mindenképp maradandó élményt nyújtott.

Khaled Hosseini

Ui.: A szerző korábbi művei a Papírsárkányok és az Ezeregy tündöklő nap is felkerült az olvasandó könyveim listájára.

Kiadó: Libri
Eredeti cím: And the Mountains Echoed
Fordította: Nagy Gergely
Oldalszám: 502

A turné állomásai

A BTK ezúttal egy három állomásos miniturnéra invitál benneteket, melynek a főszereplője Khaled Hosseini 'És a hegyek visszhangozzák' című könyve.