2013. febr. 24.

María Dueñas: Öltések közt az idő


"Egy írógép fordított a sorsomon. Hispano-Olivetti volt, és heteken át csupán a kirakatüveg választott el tőle. Ha ma visszanézek az eltelt évek emelte barikád mögül, nehéz elhinnem, egy egyszerű készülékben elég erő volt hozzá, hogy eltérítsen kijelölt életpályámról, és néhány nap alatt felrobbantson minden tervet, ami rajta tartott. Így történt azonban, és képtelen voltam másképp cselekedni, amivel mindezt megakadályozhattam volna."

Így kezdődött az a történet, amiben minden túlzás nélkül mondhatom, hogy bő egy hétig benne éltem és lélegeztem María Dueñas mesemondó képességének köszönhetően.

Az Öltések közt az idő egy olyan magával ragadó történet, melyben egy fiatal spanyol nő kalandos életét követhetjük nyomon a spanyol polgárháború és a II. világháború éveiben, aki egy egyszerű varrónőként kezdte és a legkeresettebb divattervezővé vált, miközben az angliai titkosszolgálatnak kémkedett.

A régi vasútállomás Tetuanban. Sira itt
találkozott azzal a férfival, akinek át
kellett adnia a testére erősített
fegyvereket.
Hősnőnk Sira kezdetben egy naiv és gondtalan fiatal lány volt, aki épp a házassága előtt állt, egy jóravaló köztisztviselővel, aki annyira szerette őt, hogy akár tűzbe ment volna érte. Ám egy elsöprő viharos románcnak köszönhetően Sira nemcsak a vőlegényét, de az egyedülálló édesanyját is elhagyta és új szerelmével Ramiroval együtt (aki egy írógép eladó volt) Marokkóba utazott. Hamarosan azonban, ez az általa csodált és imádott férfi csúnyán kihasználta, majd minden lelkiismeret-furdalás nélkül cserben is hagyta, ami után Sira nagyon nehezen tudott csak talpra állni. Mivel a spanyol polgárháború kirobbanása miatt Sira nem tudott visszamenni Madridba így kénytelen volt Tetuanba maradni. Ott ismerte meg Candelariat, aki javarészt seftelésből tartotta fent magát amellett, hogy egy panziót is üzemeltetett, ahova a vérző szívű és földönfutóvá vált Sirát is befogadta. Ó, hogy én mennyire szerettem ezt a jószívű asszonyt, aki olyan ízesen beszélt, hogy az mindig mosolyt csalt az arcomra. Az ő segítségével térhetett vissza Sira a gyökereihez, a varráshoz és nyithatott egy jól menő divatszabászatot.

"Candelaria úgy tekergett be, mint egy testes giliszta. 
-Mit szólsz, lelkem? Tetszik? - kérdezte nyugtalanul.
...
Nem válaszoltam azonnal a kérdésére, hogy tetszett-e a helyiség. Előtte a szemébe néztem egy-két pillanatig, és végiggondoltam, mi mindent tett értem ez az asszony, mióta a rendőrkapitány lerakott az otthonában, hogy megszabaduljon a nemkívánatos tehertől.
Csendben néztem, és váratlanul elsuhant előtte, anyám árnya. Doloresben és a seftes Candelariában vajmi kevés közös volt. Anyám maga volt a szigorú józanság, Candelaria a színtiszta dinamit. Természetük, erkölcsi törvényeik, és ahogy a sors kihívásaival néztek szembe, alapvetően különböző volt, mégis először életemben rokonságot fedeztem fel kettejük között."

Ekkor született meg az új Sira, aki egy független nagyvilági nő álarca mögé bújva hátat fordított szánalmas múltjának, amit egyszerű varrólányként kezdett, majd nagyiparos vagyonának kedvezményezettjeként folytatott, később egy szívtelen csaló világjáró szeretőjeként, majd végül csalás és rablás nyakig adósságban üllő gyanúsítottjaként fejezett be. Ez a Sira már sokkal magabiztosabb és céltudatosabb volt az elődjénél, olyannyira, hogy miután törlesztette az adósságait és lelkileg is kicsit helyrerázódott, képesnek érezte magát arra, hogy az angol titkosszolgálatnak kémkedve visszautazzon Madridba és ott újabb divatszabászatot nyitva értékes információkat szerezzen a németekről.

Serrano Suner Berlinben Himmlerrel
és több más náci párt vezetővel
Lehet, kicsit hosszasra sikerült a cselekmény ismertetése, aminek a vége még így is nagyon messze van, de higgyétek el, hogy képtelenség röviden összefoglalni a könyv tartalmát és egyben felkelteni az érdeklődést iránta. Remélem azért sikerül a továbbiakban átadnom - ha csak kicsit is - abból a hangulatból, amit a könyv áraszt magából. A regény nem rövid, de szinte repültek a lapok, ahogy a történet beindult. Már az első oldalakon éreztem, hogy ez egy különleges hangulatú regény lesz, ami bár a cselekmény előrehaladtával folyamatosan változott, mégis valahogy az utolsó betűig sikerült fogva tartania. Sira egy nagyon erős karakter volt számomra, az összes mellékszereplőn felülkerekedett. Lenyűgözve figyeltem a jellemfejlődését, melyet a korábbi árulása (az édesanyja és a vőlegénye elhagyása), majd a túlélésért folytatott küzdelme egy idegen országban, és a férfiak iránti bizalom hiánya formált folyamatosan olyanná, amilyen lett.

Rosalinda Powell Fox. Ő volt
Sira legjobb barátnője
A történetben nincsenek mellékszálak, az író mindent a legapróbb részletekig kidolgozott, sőt, néhol számomra már túl részletesen is, gondolok itt főként a történet politikai hátterére. Érdeklődéssel olvastam Spanyolország és Marokkó bemutatásáról szóló részeket, melyekben szép számmal vonultak fel olyan valós történelmi szereplők, akik hatással voltak Sira sorsára vagy csak épp keresztezték azt. Rajtuk keresztül átérezhettem én is e jelentős történelmi időszak viharos légkörét, az emberek szegénységét és haragját vagy épp a túlzott jólétét, a korrupciót, a spanyol-angol-német nagyhatalmi játszmákat és konfliktusokat. A regénynek volt egy tökéletes történelmi váza, amely köré mesterien fonta az író Sira történeté, és mindezt úgy, hogy ez a kettő még egyensúlyban is volt egymással.

Olvasás közben minden erőfeszítés nélkül ott éreztem magam Madrid és Marokkó egzotikus helyein, azokon az utcákon és tereken, ahol Sira nap, mint nap megfordult. Gondolkodni sem volt idő, hogy akarom-e vagy sem, egyszerűen csak ott voltam. Hosszú utat járt be Sira a naiv lánytól az érett nőig, amely úton a szerző olyan művészien vezetett végig bennünket, hogy komolyan felmerült bennem a könyv végére a kérdés, hogy valóban csak egy kitalált személy volt-e Sira? 

Az írónő
 

Kiadó: Gabo
Eredeti cím: A Time In Between
Fordította: Cserháti Éva
Oldalszám: 582
A képek forrása: http://www.thetimeinbetweenbook.com/gallery.php

2013. febr. 19.

Jill Colonna: Akarom, mert Makaron!

Régóta szemezgettem én már ezzel a könyvvel, amit csak azért nem mertem ez idáig beszerezni, mert egyrészt attól féltem, hogy olyan receptekkel fogok benne találkozni, amit még maga a szerző sem próbált ki (gondolom, mindenkinek volt már ilyen irányú tapasztalata), másrészt pedig azért, mert attól tartottam, hogy olyan alapanyagok szerepelnek majd benne, amik nálunk beszerezhetetlenek. Ám örömmel jelentem, hogy ezek egyike sem igaz, úgyhogy nyugodtan belevághat bárki, aki szeret sütni és alkotni. No, azt azért nem mondom, hogy könnyű feladat a macaronkészítés, de aki olyan tántoríthatatlan süti imádó, mint amilyen én is vagyok, annak muszáj lesz kipróbálnia, még ha a fene fenét eszik is. El sem tudjátok képzelni, hogy mekkora öröm látni, ahogy a sütőben kalaposodni kezdenek ezek a tündi-bündi több színben pompázó korongocskák, amiket a franciák ugyan macaronnak neveztek el, és kisebb kultusszal vettek körül, de felőlem aztán a kiskutya farkának is hívhatták volna mindenféle sallang nélkül, én akkor is ugyanilyen leküzdhetetlen vágyat éreznék az elkészítésüket illetően, mint most. Szóval nagy elszántsággal és lelkesedéssel vetettem bele magam a sütésbe és csodák csodája, ha nem is az első próbálkozásra, de a másodikra már sikerrel is jártam. Igaz, az eredménnyel nem voltam száz százalékig elégedett, de éreztem, hogy lesz ez még jobb is.

A könyvet egy skót származású hölgy Jill Colonna írta, aki 20 éve él Párizsban és macaronfüggő. A könyv első fejezete a szerző ezen függőségének és megszállottságának a kialakulásáról szól, amiben a legjobb és legérdekesebb rész számomra az volt, ahol arról olvashatunk, hogy hogyan is eszik a francia nők úgy a macaront, hogy attól egy dekát nem híznak. (Hihetetlen, de ezeknek a franciáknak az étkezési szokásaik mindig ámulatba ejtenek.)

„Ebédidőben a lányokkal együtt ültünk egy előkelő áruház teaszalonjában, a macaron pedig egyetlen elegáns hölgy tányérjáról sem hiányozhatott. Olyan volt, akár egy divatkiegészítő.
Szerelem volt első látásra: csöppnyi, könnyed macaronok üldögéltek a porcelán tányérokon, nem sugallva, hogy „a ruhaméreteddel játszol, ha megkóstolsz….”

A könyv lépésről-lépésre vezet bennünket végig a macaron elkészítésének a folyamatain, amelyeket Jill képekkel is alátámaszt a biztonság kedvéért, hogy a legkisebb hibát se tudjuk elkövetni. Természetesen mindeközben bölcs tanácsokkal is ellát bennünket a színes korongocskák készítésének technikáját illetően. Az igazi élvezet a könyvben a gyönyörű képeken kívül a receptek voltak, amiket 40 körül számoltam. Van köztük vaníliás, kávés, mandulás, citromos, pisztáciás és ezek még csak a szelídebb változatok….. szóval, van itt minden, amit csak el tudtok képzelni, plusz még amit nem.
Ezen felül a szerző nagyon ötletesen a könyv hátulján összegyűjtött néhány olyan receptötletet, amikben a kimaradt tojások sárgájának a felhasználására ad tippeket, mivel egy adag macaron sütése után bizony 5 darab is felhasználatlan marad. Bevallom én a macskánknak adtam, amitől olyan gyönyörű lett a szőre, hogy aki meglátta, nem állta meg szó nélkül. Na, de visszatérve a könyvre az ötlettáron kívül a hátulján még egy gyorskeresőt és egy macaronszervízt is találhatunk. Az előző a tojásfehérje, mandulaliszt és cukor arányhoz ad segítséget, míg az utóbbi a macaronkészítés gyakori hibáira hívja fel a figyelmet. 

Természetesen teszteltem én is néhány receptet, amik eredményeit közkincsé is teszem, és hogy mások is okuljanak a hibáimból, azokat a macaronokat is megmutatom, amelyek nem sikerültek épp fényesre. Egyébként, ha kalapos lett, ha nem, a gyerekeim odavoltak érte, és alig bírták kivárni, hogy egy napot érjen a hűtőben.

Az olvasás mellett a sütés a második hobbim, úgyhogy élvezettel készítettem ezeket a kincsecskéket, igaz nem mindegyik sikerült úgy, ahogy elképzeltem, de úgy gondolom, hogy kiváló játszótérré válhat a konyha sütés közben mindazon háziasszonyok számára, akik elég kreatívak és szeretnek a színekkel játszani. 

Katt a képre és nagyobb lesz!
Ezek a macaronok rózsaszínnek indultak, de kevés festéket tettem bele ezért lettek ilyen haloványkák.

Ezek a zöldikék pedig azért lettek ilyen ducik, mert túl kemény lett a tésztája. Egyébként volt egy olyan próbálkozásom is, ahol meg túl hígra sikerült a tészta, de úgy döntöttem, hogy azt inkább jobb, ha nem látjátok... borzalmasan néztek ki.  
Mindenesetre most egy ideig felfüggesztem a sütést, mert macaronmérgezésben szenved az egész család, de a következő hónapban újra izzítom a sütőt.

Kiadó: T.bálint
Eredeti cím: Mad About Macarons!
Fordította: Lieberman Klára
Oldalszám: 128

2013. febr. 13.

On Sai: Calderon, avagy hullajelölt kerestetik

A könyvet már majd egy hónapja olvastam és mivel sajnos nem vettem a fáradságot, hogy rögtön utána papírra is vessem a gondolataimat róla, így ez most csak egy amolyan szedett-vedett bejegyzés lesz, amiért mindenkitől előre is elnézést kérek.

A legelső gondolatom a könyvvel kapcsolatban az volt, hogy ebből egy brutál jó filmet lehetne készíteni, no nem olyat, ami napok múlva is, teszem fel porszívózás közben folyamatosan ott motoszkál majd az ember fejében, de egy egyszeri, szombat esti könnyed és szórakoztató kikapcsolódásnak mindenképp megtenné.

"Genius Calderon meghúzta a ravaszt, de a lézerfegyver felmondta a szolgálatot. A zizegésből ítélve lemerült az energiacella. Meg sem lepődött rajta, csak fásult mozdulattal kivette a szájából a csövet, és az ablakon beszivárgó hajnali derengést bámulta.
Mara halott."

Már az első oldalakat olvasva elkapott a gépszíj és rögtön tudtam, hogy ez egy nekem való olvasmány lesz, elsősorban a humora és természetesen Calderon kapitány miatt, akinek rekordidő alatt sikerült belopnia magát a szívembe. A történet kicsit meghökkentő módon indul, ugyanis Calderon már a nyolcadik öngyilkossági kísérleténél tart (a fent olvasható idézetből láthatóan ismét eredménytelenül) mégpedig azért, mert mindig akad valaki vagy épp valami, ami e halálos tevékenységében meggátolja. És mivel kortól és helytől függetlenül egy temetkezés mindig is drága mulatság volt és lesz, és nem utolsó sorban egy úriember nem temetkezik hitelbe, így Calderonnak bizony pénz után kell néznie, ha kényelmes nyughelyet kíván magának biztosítani a jövőben. Nos a legkézenfekvőbb dolog  erre ugyebár a munka, amely nem is áll olyan messze hősünktől, így rendes emberhez méltóan, ám de nem rendes módon munkát is talál magának egy hatalmas űrcirkáló kapitányaként. Igaz gyakorlata és tudása az nem sok van hozzá, és az állást is gyanúsan könnyen kapta meg, de mindez egy cseppet sem zavarja, mivel bízik annyira magában, hogy tudja, nincs az a helyzet amiből ne tudná magát kivágni. Na és innentől kezdve kezdődik a bonyodalmakkal teli történet tele akcióval, ármánnyal és egy kis romantikával.

A könyv erőssége egyértelműen a karakterek voltak, és azok közül is elsődlegesen Calderon kapitány, akinek bevallom nem csak a humora és a külleme, de a talpraesettsége és a lovagiassága is teljesen levett a lábamról. Az érzékeny lelkéről és az emberek manipulálásában való kivételes tehetségéről már nem is beszélve, ami olyan jól ment neki, mint alkoholistának az ivás.
Felüdülés volt számomra a regény még akkor is, ha valami oknál fogva nem tudtam gördülékenyen haladni vele, amit lehet, hogy a fáradság hozott ki belőlem vagy csak egyszerűen nem állt rá az agyam az írónő stílusára, fogalmazásmódjára, a fene se tudja. Más negatívumot nem is igazán tudnék mondani róla, hacsak nem azt, hogy a végét kicsit túlírtnak éreztem, mintha csak azért szaporította volna a szerző a sorokat, hogy növelje a könyv terjedelmét, illetve volt egy jelenet - amikor Calderont átjárja a kard szelleme a szekrény tetején és egy kicsit még tovább is -, aminél kifejezetten olyan érzésem volt, hogy nem kellő gondossággal lett összefésülve az előtte és az utána következő részekkel.

Mindezek természetesen olyan apróságok voltak, amik egyáltalán nem rontották a könyv élvezeti értékét, sőt, hogy őszinte legyek nem gondoltam volna, hogy ez az űropera vagy inkább nevezzem űrponyvának(?) ennyire elnyeri majd a tetszésemet. Arról már nem is beszélve, hogy az elején olvasható ajánlást rendkívül kedves gesztusnak éreztem az írónőtől. Olyan személyesre sikerült, hogy tényleg elhittem, hogy ez a pár sor csak nekem szól.

"Ajánlom a regényt minden kedves Olvasónak, aki naponta ingázik munkába, iskolába a járműveken szardíniaként összezárva, átlopva a lelkét egy másik világba.
Ajánlom azoknak is, akiknek a vállán túl nehézzé vált az élet. Egy korty finom bor, egy jó ponyva és az asztalra tett láb engem is sokszor átsegített az élet zivatarán. Megtisztelve érzem magam, hogy most én mesélhetek."

On Sai


Az On Sai, ami számomra nem túl bizalomgerjesztő álnév egy magyar írónőt takar, akinek a honlapján még több részletet olvashattok a regényből.
Kiadó: Könyvmolyképző
Oldalszám: 288
Ár: 2.124.- (kartonált)


2013. febr. 5.

A. O. Esther: Elveszett lelkek

Sophiel egy angyal, aki azért szállt le a Földre, több száz angyaltársával egyetemben, hogy teljesítse szent küldetését, azaz segítse a Térítőket és az embereket a Sötét Angyalok ellen vívott harcukban. Küzdelmük kiváltó oka; hogy míg a Térítők úgy hiszik, hogy kivétel nélkül minden embernek, legyen az jó vagy rossz meg kell bocsátani, addig a Sötét Angyalok vezére nem hisz a bűnbocsánatban, szerinte a vétkeseknek bűnhődniük kell és a pokolban van a helyük. (A könyv olvasása közben biztos vagyok benne, hogy mindenkiben felmerül majd a kérdés, hogy egyáltalán létezik-e tisztán csak jó, és tisztán csak rossz ember? Ennyire fekete-fehérek lennénk? De erre úgyis választ kaptok majd.)
Sophiel egy csata közepén találkozik a Sötét Angyalok vezérével Elijahal, akit rögtön elbűvöl a lány szépsége és ártatlansága. A bukott angyal képtelen halálos csapást mérni Sophielra, akinek végül is sikerül megszöknie a férfi elől az erdőlakó manók segítségével a magas fák sűrűjébe, ahol aztán  marad némi ideje arra, hogy nyugodtan átgondolja a sötét harcos iránt érzett különös érzelmeit, illetve felfedezze az emberi élettel együtt járó, számára még ismeretlen érzéseket, mint például a félelmet, a fájdalmat, a szeretetet... és a szerelmet. A szereplők újbóli találkozása természetesen elkerülhetetlen, ami higgyétek el, hogy bőségesen tartogat még meglepetéseket nem csak nekik, de az olvasók számára is. 

Nehéz dolgom volt a könyv értékelésével, mert bár maga a történet tetszett, de néhány helyen az írásmód, ahogy mindezt az írónő papírra vetette már nem nyerte el maradéktalanul a tetszésemet. A könyv célközönsége egyértelműen a romantikát kedvelő érzékeny lelkületű női olvasók, mint amilyen én is vagyok, így a könyv témája, melyben egy Földre szállt törékeny angyal szerelembe esik a sötét oldalon álló, velejéig gonosz, ám de rendkívül vonzó fekete lovagba és viszont, nem okozott csalódást, még akkor sem, ha ez a felállás már lerágott csont. Ennek köszönhetően a hősnőnk szívét marcangoló olyan kardinális kérdéseket sem éreztem elcsépeltnek, mint például, hogy:

„.. van-e létjogosultsága a szerelemnek az ellenségek között?”
„… lehet-e bűn az igaz szerelem?”
„Vajon rosszá válunk mi magunk is, ha rossz az, akit szeretünk?”

Ami viszont kifejezetten zavart, az a hősnő butuska megnyilvánulásai voltak, amiből arra a következtetésre jutottam, hogy bizony nem az eszéért fogjuk őt megkedvelni. Már az első oldalakon kiderült, hogy Sophiel egy Földre szállt harcos angyal... na és akkor itt rögtön álljunk is meg egy szóra. Nem igazán értettem, hogy az írónő most Sophielnak a kegyetlen harcos - az amazont már le sem merem írni, mert ne feledjük, hogy ugye harcolni jött a Földre – vagy inkább, és ez volt túlnyomó részt jellemző rá, a törékeny és gyermekien naiv, érző szívű égi tünemény szerepét szánta. Mert itt kérem ugye mindenki látja a szöges ellentétet a két jellem között, mellyel én nem igazán tudtam mit kezdeni, és épp ez miatt nem tudtam különösebben komolyan venni sem Sophiel karakterét.
Ezek után méltán kérdezhetné hát tőlem bárki, hogy mégis mi az, ami megfogott a könyvben a csodás küllemén kívül, mert bizony megfogott, hazudnék, ha az ellenkezőjét állítanám. Mint már említettem szeretem azokat a szerelemes történeteket, amikben harcolniuk kell egymásért a szerelmeseknek, dönteni vagy épp feladni valamit a szerelmükért. Szerettem a sokszínű szereplőket a regényben, az angyalokat, a tündéreket, a manókat és a lidérceket, valamint a hozzájuk tartozó fantasztikus környezetet, amit hol túl részletesen, hol pedig kissé szegényesen tárt elénk a szerző. A kezdeti erdőlakós, még a kisebb gyermekek számára is élvezhető részeken túl pedig az írónő is érezhetően kezdett belelendülni a mesélésbe és ennek köszönhetően, kezdett egyre izgalmasabbá válni a történet.

Sajnos volt néhány olyan jelenet a könyvben, amit sokkal nagyobb horderejűnek éreztem annál, mintsem hogy egy-két mondattal legyenek azok rövidre zárva, illetve a párbeszédek stílusával sem voltam mindig igazán kibékülve. Többségüket igen vérszegénynek, illetve "lebutítottnak" (főleg az erdőlakós részeknél) éreztem, melyek miatt olvasásuk közben határozottan olyan érzésem támadt, mintha az író gyenge képességűeknek feltételezné az olvasóit és ezért biztos, ami biztos alapon, inkább kézen fogja és vezetgeti őket a saját kis elképzelt világában. 

No de mielőtt menthetetlenül belemerülnék a könyv negatívumainak az elemzésébe, el kell mondjam, hogy számomra is meglepő módon, de mégis élvezet volt olvasnom minden egyes sorát. Persze néhány helyen nagyokat sóhajtoztam, megjegyzem nem a gyönyörűségtől és cö-cögtem elégedetlenségemben, de alapjában véve egy nagyon megkapó romantikus történettel volt dolgom, aminek a központi témája a szerelem mellett a hit és a hinni akarás. 

A könyv folytatása, Hívogat a fény címmel fog megjelenni február végén.

A. O. Esther


Kiadó: Decens Magazin Média
Sorozat: Összetört glóriák 1.
Oldalszám: 444

2013. febr. 1.

Könyvek, amiket várok #16

Hát ezt már megint nem lehet idegekkel bírni, de legfőképp idővel! Annyi új könyv jelenik meg ismét mostanság, hogy szigorúan rangsorolnom kell, és listát készítenem a hőn áhítottakról. No, nem mintha nem lenne a molyon külön erre a célra fenntartott polcom, jobban mondva polcrendszerem, de hogy mégse vesszek el az új könyvek hullámzó tengerében, muszáj lesz szelektálnom. Következzenek hát azok, amik fennmaradtak a rostán.

Ugye mondanom sem kell, hogy Julia Quinn új könyve, a Micsoda éjszaka! áll a listám élén. Ez a könyv a Smythe-Smith sorozat második része, ami bár szerény véleményem szerint az írónő, eddig általam olvasott leggyengébb sorozata, ettől függetlenül mégis ölni tudnék érte.

Julia Quinn: Micsoda éjszaka!
1824 nagyon jó év volt Daniel Smythe-Smith számára:
- három év száműzetés után visszatért Angliába
- részt vett a világ legrosszabb koncertjén
- megcsókolt egy teljesen ismeretlen hölgyet
- elhárított egy rablótámadást egy londoni utcán
- főszerepet játszott egy tízfelvonásos melodrámában
- szerencsésen túlélt egy balesetet
- ártalmatlanná tett egy őrültet
- szerelmes lett
És még csak áprilist írunk…
Kiadó: Gabo   Oldalszám: 340   Várható megjelenés: 2013 február közepe

Második helyen áll Daniel Glattauer könyve, akitől már két, a Gyógyír északi szélre és a Hetedik hullám című regényét is volt szerencsém olvasni, és mivel azok nem okoztak csalódást, sőt, maradandó élményt nyújtottak, természetesen erre a történetére is nagyon kíváncsi vagyok. 

Daniel Glattauer: Örökké tiéd
„Te vagy az én fényem, én a te árnyékod. Már egyikünk sem létezhet a másik nélkül.”
A harmincas éveinek közepén járó, egyedülálló Judith a szupermarketben ismerkedik meg Hannesszal, aki a tömegben a sarkára lép. Nem sokkal később a férfi felbukkan az elegáns kis lámpaüzletben, amelyet Judith a gyakornoklány, Bianca segítségével vezet. Hannes nőtlen építész, a legszebb férfikorban van – nem csupán minden anyós álma, de Judith barátait is teljesen lenyűgözi. Judithnak kezdetben nagyon jól esik, hogy a céltudatos férfi a tenyerén hordozza, lesi minden kívánságát. Ám Hannes szűnni nem akaró törődése idővel egyre nyomasztóbbá válik. Judith úgy érzi, a férfi fokozatosan kisajátítja, ellenőrzése alá vonja. Hiába próbál szakítani vele, Hannes még az álmaiba is beférkőzik. S amikor fölébred, a férfi máris készen áll, hogy valami jót tegyen vele…
„Thrillerbe forduló szerelmi történet. Humoros, fordulatos, lélegzetelállító.” Die Presse
Kiadó: Park    Oldalszám:320    Várható megjelenés: 2013. március 20.

Aztán ugye maradva a romantikus műfajnál, itt van még nekem az Athenaeum kiadó által már tavaly beígért, de csak az idén megjelenő új könyve A szultán asszonya. Ezt is muszáj lesz elolvasnom.

Jane Johnson: A szultán asszonya 
1677-et írunk. A két szolgálóleányával London felé, jövendőbelijéhez tartó szőke és kék szemű angol lány, Alice hajóját kalózok támadják meg. A kalózok a szép szüzet a szultánnak szánják, s nagy haszonnal el is adják a meknesi háremébe. A Versailles-i kastélyt felülmúlni vágyó, nagy lendülettel épülő meknesi szultáni palota legtöbb lakójának sorsát és mindennapjait a szultán kegyetlensége, és első felesége, Zidana intrikái határozzák meg. 
Egy nap Nus-Nus, a szultán írnoka, egy szudáni fekete törzsfőnök elrabolt fia a méregkeverőnél hagyja a Zidana által rendelt szerek listáját, és amikor visszatér a boltba, a kereskedőt holtan találja. A hirtelen megjelenő katonák az írnokot fogják le. 
Alice-hez hasonlóan, Nus-Nusra is szörnyű sors vár. Szorult helyzetükben egymásnál keresnek támogatást és menedéket, végül együtt szőnek terveket a hárem és a palota elhagyására, s a fekete fiú és a fehér angol lány egymásba szeretnek.  
Vajon sikerül elkerülniük balsorsukat és megmenekülni a biztos halálból? Milyen élet vár rájuk a fehér Európában?  
Kiadó: Athenaeum    Oldalszám:512     Várható megjelenés:2013. február 6. 

A kiadó egy másik ígéretesnek tűnő könyve az Örök kísértés, ami egy trilógia első része. Valahol olvastam, hogy az írónő az X-akták sorozatot tartja ma is a kedvencének. Hát.... ezt is muszáj lesz elolvasnom. 

Amanda Stevens: Örök kísértés 
A fiatal és titokzatos Amelia Gray sírkő-restaurátor, aki látja a szellemeket. Az élősködő kísértetek nem tudhatják meg, hogy látja őket, hiszen akkor élete is veszélybe kerül. A lány ezért elkerüli azokat az élőket, akiknek nyomában szeretteik nyughatatlan szellemei járnak. 
John Devlin detektívnek brutális gyilkosságok felderítésekor lesz szüksége Amelia segítségére, ám a férfit árnyékként követi elhunyt felesége és kislánya.  
A lány hiába küzd a férfi iránt érzett vonzalmával, nem hozhatja a kísértetek tudomására, hogy látja őket, sőt látja azt is, ahogy parazitaként szívják el a férfi életerejét. Azonban hiába igyekszik tartani a távolságot, a kettejük közti vonzalom elmossa a határokat e világ s a másvilág között…  
Kiadó: Athenaeum    Oldalszám:352     Várható megjelenés:2013. február 28.


A felsorolás még mindig nem ért véget, mert itt van még a sorban Jennifer Ashley könyve, amire annak ellenére, hogy a sorozat első részét kissé vulgárisnak éreztem, mégis nagyon kíváncsi vagyok. 

Jennifer Ashley:Lady Isabella botrányos házasága
Hat évvel korábban a fiatal Lady Isabella Scranton megbotránkoztatta Londont: megszökött a szélhámos Lord Mac Mackenzie-vel. Három éven át tartó szenvedélyes és viharos házasságuk után Isabella újra felhívta magára a figyelmet. Ezúttal azzal, hogy elhagyta férjét. Mac azóta megváltozott, jó útra tért. Csak Isabellára tud gondolni, vissza akarja szerezni őt. A nő ellenáll, abba azonban beleegyezik, hogy modellt álljon a férfi erotikus festményéhez. Ahogy meztelenu¨l pózol, ráébred, hogy teste csak a férjét kívánja, ölelését, amely semmihez nem hasonlítható... A bestseller szerző Jennifer Ashley romantikus, erotikus sorozata több díjat nyert. Mac Mackenzie szenvedélyes története rabul ejti az olvasót! 
Kiadó: Kossuth   Oldalszám:352  Várható megjelenés:2013. március 06.

Hát, ezek lennének azok a könyvek, amik mostanság megdobogtatják a pici szívemet, úgyhogy olvasásra fel, mert van mit!