2012. júl. 31.

A hét botítója

Képzeljétek, a hétvégén a kislányom pillangókat kergetett a kertben. Ez önmagában véve nem is olyan nagy szám, de az, hogy ezek a bolondok mind (számszerűsítve 2db) a vállára szálltak már igen. Igaz, hogy csak káposztalepkék voltak, de mi akkor is csak ámultunk és bámultunk. Most már biztosan tudom, hogy van egy tündérkém.

2012. júl. 29.

Rachel Vincent: Lélektolvajok (Sikoltók sorozat 1.)

Olyan rég olvastam már egy jó fantasy könyvet, hogy komoly elvonási tüneteim kezdtek lenni, így épp kapóra jött ez a regény, aminek a főszereplője egy lélektolvaj - elég érdekesen hangzik -, azaz egy Bean Sidhe.

A könyv főszereplőjének, Kaylee-nak különleges képessége van, érzékeli ha valaki a közelében meg fog halni. Ilyenkor ellenállhatatlan késztetést érez arra, hogy torkaszakadtából sikoltozni kezdjen. Ez miatt a képessége miatt már a pszichiátriai osztályra is került egyszer - a kedves családja jóvoltából -, ezért Kaylee mindet megtesz, hogy ez többé ne forduljon elő. Normális tinédzser szeretne lenni, buliba járni, fiúkkal randizni, barátnőjével lógni. De sajnos az ő élete nem ilyen egyszerű, sőt. Amikor hozzá hasonló fiatal lányok kezdenek körülötte egyik napról a másikra titokzatos körülmények között meghalni, akkor minden csak egyre rosszabbá válik.

Természetesen az iskola legjobb sráca is szerepet kap a történetben, aki érdeklődést mutat Kaylee iránt. Kayleet ezt nyugtalansággal tölti el, mivel szégyelli különleges képességét, de úgy tűnik, hogy Nash sokkal többet tud róla és az ő titkáról, mint azt a lány gondolta volna.

Alapvetően én egy nagyon hálás olvasónak tartom magam. Nem szoktam könyveket szétcincálni a bejegyzéseimben, igazából górcső alá sem szoktam venni őket, én tényleg csak a kikapcsolódás és a szórakozás jegyében olvasok. Ebből kifolyólag hajlamos vagyok szemet hunyni az apró hibák felett, ha egyáltalán észreveszem őket. Sajnos ennél a könyvnél, ha akartam volna sem tudtam volna figyelmen kívül hagyni azt a bődületesen sok logikai hibát, amit a szerző vétet és amiért a könyv utolsó 10 oldala előtt szinte már könyörögtem neki, hogy sikerüljön mindent kimagyaráznia....... azonban ez nem sikerült. Így miután becsuktam a könyvet, pingponglabda módjára pattogtak fejemben a kérdés; miért? és hogyan? és egyáltalán, mikor? Hihetetlen, de a könyv végére több kérdésem marad, mint amennyi választ kaptam. 
   
No, de hogy akkor mégis miért is tetszett nekem ez a könyv?

Kaylee egy elég tipikus YA hősnő volt számomra. Igaz, hogy a kettő meg a kettő az nála néha öt és önértékelési problémákkal is küzdött, mégis a fiatalsága, a higgadtsága és a különleges képessége miatt nagyon szimpatikusnak éreztem őt. Kapcsolata Nash-al gyorsan fejlődött, de mindezt mégsem éreztem kényszeresnek vagy elkapkodottnak. Nash tipikus jó fiú volt, nem csak szívdöglesztő, de meglepően gondoskodó és óvó szeretettel közelített Kaylee felé. Természetesen a szerelmi háromszög itt sem maradhat el.…. Tod-dal kapcsolatban az elfogultságom még csak kialakulóban van, gondolom, hogy a sorozat többi részében ez majd csak erősödni fog.

Nagyon izgalmasnak és különlegesnek éreztem a történet mitológiai hátterét, aminek a világa, be kell valljam, hogy már az első oldalaktól kezdve magával ragadt. Felüdülés volt a vámpírok, vérfarkasok és a különböző alakváltók után Kaylee különleges képességéről és az ő zűrös családjáról olvasni. Az író könnyed stílusa pedig csak tovább fokozta ezt a pozitív olvasási élményt. Melyik ifjúsági fantasy regényben olvastatok mostanában ehhez hasonlót?

„Ez nem a te hibád… – Úgy meredt a kávéjára, mintha lett volna még mondanivalója, csak a szavai a kávéba pottyantak volna, és már túlságosan átáztak volna ahhoz, hogy használni lehessen őket.”
Egyszóval - figyelmen kívül hagyva a józan ész szavát - nekem nagyon tetszett ez a könyv és biztos, hogy folytatni fogom a sorozatot. Szerintem nagyon izgalmas és fordulatokban gazdag további részeknek  nézhetünk elébe.

Ui.: A lehelet finoman kiemelkedő piros betűkkel a könyv borítója gyönyörű.



Sorozat részei:
1. My Soul to Take (2009) - Lélektolvajok (2012)
2. My Soul to Save (2009) - Lélekmentők (2013)
3. My Soul to Keep (2010) - Lélekőrzők (2014)
4. My Soul to Steal (2011)
5. If I Die (2011)
6. Before I Wake (2012)
7. With All My Soul (2013)


Kiadó: Jaffa
Eredeti cím: My Soul to Take (Soul Screamers Series #1.)
Fordította: Farkas Veronika
Oldalszám: 300

2012. júl. 24.

A hét borítója

Teljesen véletlenül botlottam ebbe a két, majdnem teljesen egyforma gyönyörű borítóba. A fekete - fehér képen a leheletnyi piros, a cigaretta füstje és a pepita padló szerintem annyira stílusossá és hangulatossá teszi a borítókat. Egyébként nekem az első jobban tetszik. 


                                                                                      
                                              


2012. júl. 22.

Carol McCleary: A gyilkosság alkímiája (Nellie Bly 1.)

A történet 1889-es párizsi Világkiállítás idején játszódik, a könyv főszereplője valós személy, Nellie Bly az első női újságíró, aki egyben az oknyomozó újságírás úttörője. Nellie Bly, Elizabeth Jane Cochran néven látta meg a napvilágot 1864-ben Pennsylvaniában. Karrierje 16 éves korában kezdődött, amikor a Pittsburgh Dispatch egyik rovatában a Mire teremtetett a nő? című cikket elolvasta. A rovat írója, aki egyébként férfi volt, azzal érvelt, hogy a nők csak a házimunkára és a gyermekek gondozására valók. Az író ezen kijelentésén felháborodva Nellie rögtön tollat ragadott és egy dühös válaszlevelet küldött az újság szerkesztőségébe, melyben felvilágosította az újságot az munkásnők sanyarú sorsát illetően.

Nellie Bly
Bevallom számomra a mai napig hihetetlennek tűnik, hogy egy ilyen nő, mint Nellie Bly, valóban élő személy volt, mert ugye ki lenne oly bolond, hogy magát őrültnek tettetve bejusson egy női elmegyógyintézetbe 10 napra, mindezt azért, hogy egy leleplező cikket írhasson az ott tapasztalt botrányos körülményekről. Erről egyébként Nellie-nek később könyve is megjelent; Tíz nap az őrültekházában címmel. Hihetetlen volt ez a nő! Volt, hogy utcalánynak öltözve gyűjtött információkat a prostituáltakról, vagy épp egy női börtönben szerezett személyesen is tapasztalatokat a nőket ért bánásmódról. Mindezeket a megpróbáltatásokat egy-egy tényfeltáró beszámoló érdekében, valamint a szegények, a prostituáltak és a gyári munkások életének megváltoztatása és életkörülményeinek javítása reményében vállalta. Mindezek mellett Nellie kiállt a gyermekmunka ellen és szívén viselte az árvák sorsát is. És majd elfelejtettem! Ő volt az első nő, aki körbeutazta a Földet. Hát igen, ezért hihetetlen számomra ez a nőszemély, akinek ötleteinek tárháza végtelen volt, és szerény véleményem szerint bátorsága sem ismert határokat.

No, de visszatérve a regényhez, amelyben szintén sok őrült dologra vállalkozik Nellie, közelebbről is megismerhetjük ezt a bájos fiatal hölgyet. „Kalandjai” közül számomra a legbizzarabb, és legfélelmetesebb a női elmegyógyintézetben töltött napjai voltak. Voltak részek ahol abba kellett hagynom az olvasást, és nagy levegőt vennem, mivel a nagy izgalomban teljesen megfeledkeztem róla. Nellie a Blackwell’s Island-i elmegyógyintézetben találkozott először azzal az őrült gyilkossal, akinek a barátnőjén kívül, még több New York-i prostituált is az áldozatává vált. Bár a gyilkosnak sikerül kicsúsznia Nelli kezei közül, ő mégsem adta fel a kutatás és tovább követte a tettest Londonba, majd Párizsba. 

 Henri  de Toulouse-Lautrec:
 Moulin Rouge
Párizsban vagyunk. Az 1880-as években. El tujátok képzelni? Eiffel felépíti híres tornyát, a város tele van anarchistákkal, prostituáltakkal, egyre erősödik a polgári engedetlenség, miközben a város nyakát szorongatja a Világkiállítás. A történetben szerepet kapnak olyan híres személyiségek, mint Louis Pasteur, Oscar Wilde, Jules Verne, Toulouse-Lautrec... és még sokan mások. Kedvencem Oscar Wilde lett, akiről olvasva rögtön kedvet is kaptam néhány regényéhez. Olyan részletesen és hitelesen ír a szerző a párizsi éjszakákról, a Moulin Rouge-ról, a kánkánt táncoló fiatal lányokról és a különböző francia művészekről, hogy nem csak elvarázsolt, de ott érezhettem magam a párizsi társas élet fő színterein, különböző kávéházakban és tánchelyiségekben.

Maga a történet egy nagyon érdekes és izgalmas történelmi fikció - egy rettenthetetlen hősnővel az élén -, ugyancsak érdekes és valós történelmi személyekkel fűszerezve. Furcsa volt számomra, ahogy az író a szereplőkkel játszott, ahogy Verne-t nem csak Nellie nyomozó társává tette, de romantikus románcba is keverte vele, vagy ahogy egy mindent elpusztító járvány veszélyével fenyegette Párizst. Ugyancsak nagyon érdekesnek és izgalmasnak találtam az anarchistákat, akiknek a beszélgetéseik jóval többről szóltak, mint holmi kávéházi filozofálás.

Nellie nem csak egy előrelátó, felelősségteljes, bájos és modern nő volt ebben a történetben, hanem az 1880-as évek feminista hősnője, akit a bosszú hajtott, hogy elkapjon egy mániákus gyilkoló pszichopatát.
Egyetlen kivetnivalóm a regény hosszát illetően volt, melyet kissé terjengősnek és hosszúnak éreztem, bár jobban belegondolva ez valóban szükséges volt ahhoz, hogy az író a történelmi hátteret és Nellie személyét hitelesen és izgalmasan tudja ábrázolni.

Nagyon jól szórakoztam olvasás közben, egy olyan csodálatos utazásban volt részem, melyben az írónak sikerült a történelmet egyesítenie a tudománnyal és megspékelnie egy félelmetesen izgalmas rejtéllyel. A sorozat következő része sajnos csak jövőre fog megjelenni, A gyilkosság illúziója címmel, bízom benne, hogy ugyan olyan jó lesz, mint ez volt. Ha nem jobb!  

Carol McCleary

ui.: A könyv borítója nagyon szép, jó kézbe venni, ellenben a hangyanagyságú betűmérettel irtóra megszenvedtem.

Kiadó: K.U.K.
Eredeti cím: The Alchemy of Murder
Fordította: Boda András
Oldalszám: 352

2012. júl. 18.

Könyvek, amiket várok #14

Ismét egy olyan író trilógiája fog a közeljövőben megjelenni, aki Julia Quinn mellett a másik nagy kedvencem és egyben a szívem csücske. (Hiába van nekem csak egy belőle, mégis sokan elférnek benne.)

Sokan úgy tartják, hogy Heyer történeteinek folyása túl lassú és unalmas. Én nem így gondolom. Az első tőle olvasott regényemnél én inkább a romantikát hiányoltam belőle főként. A másodiknál már tudtam, hogy mire számíthatok, így nem görcsöltem a rózsaszín felhők hiánya miatt, inkább élveztem a történetet, az írónő stílusát és finom angol humorát.  
A harmadik könyvével meg már végérvényesen levett az írónő a lábamról.

Egyértelmű hát, hogy nekem ez a trilógia kell, szükségem van rá. Mert megérdemlem.

GEORGETTE HEYER:
Régi szép színek
Alastair trilógia 1. 

„Gratulálunk Miss Heyernek életerejéért, elevenségéért, finom humoráért és azért, hogy képes olyan történetet mesélni nekünk, amit olvasva eláll a lélegzetünk a gyönyörűségtől.”
Boston Evening Transcript

Justin Alastair, a hideg szívű Avon herceg bosszút akart állni valakin; ebből a megfontolásból vásárolt meg egy vörös hajú párizsi utcagyereket, akit apródjává tett. Avon gyanította, hogy a finom vonású szép apród, Léon valójában Léonie, és nem más, mint az elvetemült Saint-Vire gróf törvényes leánya, akit a gróf fiú örökös iránti mindenre elszánt aljas vágya fosztott meg örökségétől. A herceg terve egyszerű volt: Léonie-t ellensége előtt parádéztatni, ártatlan gyámoltjával visszaköveteltetni születési jogait, és ezzel tönkretenni valódi apját. Ám a herceg nem számított arra, hogy Léonie bámulatos átalakulása milyen gyengéd érzelmeket támaszt benne… és már beindította a veszélyes ármány gépezetét…

Kiadó: Gabo
Oldalszám: 430
Várható megjelenés: 2012. július 31.

GEORGETTE HEYER:
Az Ördög kölyke
Alastair trilógia 2.

Éjszakai lányszöktetés
Az okos, gyakorlatias Mary Challoner tudta, hogy a megátalkodott Dominic Alastair, azaz Vidal márki nem akarja feleségül venni a húgát, bár anyjuk erősen ebben mesterkedett. Ezért Mary hidegfejjel eltervezte, hogyan védheti meg húgát úgy, hogy becsapja Vidalt. De arra nyilván nem számíthatott, hogy a feldühödött nemes úr őt szökteti meg! Vidal vonakodva, de felismeri felelősségét, és miután rájön, milyen komolyan őrzi erényét Mary, házasságot ajánl a hölgynek. Ám hiába a gondosan kigondolt házassági terv. Vidal sosem gondolta volna, hogy egy nő elutasítja. A megrökönyödött, elbűvölt és zavaróan kísértésbe került Vidal megesküszik, hogy Mary a felesége lesz. Akkor is, ha ez az utolsó cselekedet az életében…

Kiadó: Gabo
Oldalszám: 354
Várható megjelenés: 2012. július 31.

A harmadik rész Háború és bálok címmel majd csak augusztusban fog megjelenni. Borító és fülszöveg még nincs hozzá.

2012. júl. 16.

2012. júl. 13.

Julia Quinn: Miss Miranda Cheever titkos naplója (Bevelstoke trilógia 1.)

Tudom, elfogult vagyok… átkozottul elfogult Ms. Quinn regényeivel kapcsolatban, úgyhogy ha valaki azt reméli, hogy akár csak egy parányi kis negatívumot is - amit egyébként nem találtam - fogok napvilágra hozni a könyvvel kapcsolatban, akkor annak bizony csalódást kell okoznom, mert kérem az ide látogató most egy maximálisan elégedett olvasói véleménnyel fog találkozni.

Aki ismeri az írónő regényeit, az tudja, hogy az összes könyvének a témája ugyan az, nevezetesen: ha nem szeretsz, hát én szeretlek, s ha én szeretlek jól vigyázz!... sokféle variáció létezik e témára, de a lényeg természetesen mindig ugyan az; a szerelem beteljesedése.

Miranda Cheever, legjobb barátnője Lady Olivia 11. születésnapi pariján találkozik a lány bátyjával, és egyben a Bevelstoke család legidősebb fiával Turner-rel, aki iránt rögtön szerelemre lobban. Turnert akkor még csak szórakoztatta ez a nyakigláb és nem túl vonzó fiatal teremtés, akinek azt tanácsot adta, miközben a húga születésnapi partjáról kísérte épp haza, hogy vezessen naplót.
- Jól van, akarja tudni, igazából miért gondolom, hogy naplót kéne vezetnie?
- Mert egyszer bele fog nőni a testébe, és éppen olyan szép lesz, mint amennyire okos, már most. És ha akkor elolvassa a naplóját, utólag majd látja, mennyire buták az olyan kislányok, mint Fiona Benett. És csak majd nevet rajta, hogy az édesanyja azt mondta, a vállánál kezdődik a lába. És talán majd egy picit elmosolyodik, ha eszébe jutok, és visszagondol erre a mai beszélgetésünkre.
Miranda felnézett rá és arra gondolt, a fiú bizonyára azon görög istenek egyike, akikről az apja olvasni szokott.
Miranda megfogadta Turner tanácsát és az első bejegyzése a naplójában így hangzott:

1810. március 2.
Ma szerelmes lettem
Az évek múltak, Turner pedig beleszeretett és feleségül is vett egy olyan nőt, aki kegyetlenül becsapta és kihasználta őt. A felesége halálos balesete Turnert egyáltalán nem rázta meg, ellenkezőleg, fellélegzett és őszinte megkönnyebbülést érzett. Megfogadta, hogy soha többé nem házasodik újra. Miután Turner hazaköltözik a szülői házba elkerülhetetlenné vált, hogy ne találkozzon Mirandával nap, mint nap, aki már családtagnak számított a Belvestore házban. Egy este, amikor Turner túl sokat ivott, természetesen egymásba botlanak a könyvtárszobában és elcsattan egy csók, ami nem is tudom, hogy melyiküknek okozott nagyobb meglepetést.

Nem akarok hasonlóságokat keresni a könyv szereplői és a Bridgerton család tagjai között, de Miranda nekem kissé Penelope Featherington-ra hasonlított. Éppen olyan szerény és visszahúzódó, a háttérből csendben figyelő, nem túl szép lány volt, mint Penelope, aki szintén a legjobb barátnőjének a bátyjába volt már évek óta reménytelenül szerelmes. Mirandát nem lehetett nem szeretni. Ő egy nagyon gyakorlatias és realista nő volt, nem táplált hiú reményeket a jövőjével kapcsolatban. Ugyanakkor megmosolyogtatott azon feminista megnyilvánulása, amit  egy férfi(!) könyvesboltban követett el  - egy felettébb ellenszenves - eladó ellen, amely szituációban valószínűleg én is pont így tettem volna. Mirandának egyébként volt egy apja, aki kétség kívül a legfurább és legkikezdhetőbb figura volt számomra a könyvben. Nem is tudom, hogy egyáltalán létezett-e, sok vizet nem zavart az már biztos.

Bevallom Turner kevésbé volt vonzó számomra, mint a legtöbb Bridgerton hős, de a regény végére vele is megbarátkoztam. Sok tettével nem értettem egyet, legfőképp a kicsit hosszúra nyúlt (6 hetes) távollétével, amely idő alatt Mirandát kétségek közt hagyta vergődni, ami nem épp úriemberhez illő viselkedés volt a részéről. Miranda szerencsésre nagyon jól kezelte a helyzetet és bár én jobban móresre tanítottam volna a férfit a kötelezettségei elmulasztása miatt, elfogadtam, hogy Mirandának ennyi is elég volt.

A cselekmény középpontjában az a bűvös szó állt, amit Turner képtelen volt kimondani, annak ellenére, hogy a tettei lépten - nyomon ezt bizonyították. Számomra ez kissé elcsépeltnek és banálisnak tűnt, ebbe a korban meg aztán végképp furán vette ki magát, hogy Miranda ennyire ragaszkodjon ehhez a szerelmi vallomáshoz, mikor a házasságkötéseknél a szerelem helyett inkább a társadalmi pozíciók játszottak döntő szerepet, de persze romantikus történetről lévén szó joga, sőt kötelessége Mirandának ragaszkodnia, hogy a szeretett férfi ezzel a szóval becézgesse és szeretgesse őt.

Julia Quinn egy csodálatos író. Miranda és a Turner karaktere intelligens és szívből szerethető, őszinte beszélgetéseik és szócsatáik szórakoztatóak és nagyon humorosak voltak. A történet vége természetesen kiszámítható, senki nem fogja összecsapni a tenyerét és azt kiáltani, hogy hát ezt nem is gondoltam volna, de nem hiszem, hogy ettől a műfajtól bárki is ezt várná el.

Ms. Quinn könyveiben még egyszer sem csalódtam, ami biztos azért van, mert tudom, hogy mit várhatok el tőlük. Nem egy atomreaktor működési elvének részletes leírását, hanem egy könnyed kikapcsolódást, amely közben - és most vessetek meg, de  nem kell sokat gondolkodni csak élvezni a történet romantikáját és a szereplők vicces szócsatáit.

A trilógia következő része, Ami Londonban történt címmel fog megjelenni és Oliviáról fog szólni. Ismerve a kis hölgy habitusát, biztos nagyon szórakoztató lesz.


Julia Quinn
A trilógia további részei:
Ami Londonban történt (2#)
Tíz dolog, amit szeretek magában (3#)

Kiadó: Gabo
Eredeti cím: Secret Diaries of Miss Miranda Cheeve
Fordította: Palásthy Ágnes
Oldalszám: 400

2012. júl. 10.

Bátky András: Bazsó és Borka

Tartalom

Ha itt most az elején elárulnánk,
mi vár rád, akkor minek olvasnád végig
ezt a könyvet?
Ha kiolvastad, lécci lapozz vissza,
és írd meg helyettünk.

Ez a kis apró szösszenet a könyv elején rögtön megalapozta a hangulatunkat a továbbiakban. Jómagam és a csemetéim is e rövid és "velős" tartalomból azt a következtetés vontuk le, hogy bizony ebben a nagy melegben, egy hűvös szobában nagyon jól fogunk szórakozni.
A történetek egy szeretni vagy inkább égetnivaló(?) ikerpárról - Bazsóról és Borkáról – szólnak, akiket mintagyereknek éppen nem lehet nevezni, na de  őszintén! Melyik gyereket lehet?

A kis könyvben öt rövid történetet olvashatunk arról, hogy ez a két rosszcsont, milyen agyafúrt módszerekkel képesek bosszantani egymást, illetve a szüleiket. Részletesen megtudhatjuk hogy hogyan keresnek aranyat a Duna-parton - amit egyébként teljesen normálisnak tartottam ellenben azzal, amikor az én gyermekeim a nagymama kertjét felásva keresték Attila sírját -, vagy épp hogyan tévesztik meg az anyukájukat azzal, hogy teljesen egyformán öltözködnek fel, és hogy milyen furfangos csínytevéssel képesek rávenni a szüleiket arra, hogy mennyi előnnyel is járna, ha saját kiscicájuk lenne.

Minden történetben megjelenik az ikerpár anyukája, akinek nehéz helyzetét őszintén átérzem. Mert ugye kire marad a csatatérré változtatott nappali rendbetétele, vagy az ikrek sárból való kivakarása egy kiadós aranyásás után? Természetesen az anyukára, akinél ha néha elszakad a cérna és hangját megemelve ledorongolja a csemetéit, akkor sem tör felette senki pálcát.

A könyvben található történetek rövidek, könnyen olvashatóak és nem utolsósorban nagyon viccesek. Első olvasóknak kifejezetten ajánlom az előbb említettek, illetve a nagy betűméret miatt.

A könyv illusztrációja annyira tetszett, hogy rögtön utána is néztem Lakatos Imre további műveinek és hát lám lám, nem hiába volt Ő nekem ismerős, mivelhogy a Dobozváros meseregény is az Ő nevéhez fűződik. Igaz azt a könyvet még nem olvastam és még csak a benne lévő képeket sem láttam, de az biztos, hogy az itt látható jellegzetesen karakteres és vidám rajzai maximálisan elnyerték a tetszésemet. 

Jó ötletnek tartottam a könyv elején az ikrekről készült csokival összemaszatolt fényképalbumot, és a legvégén a kis különbségkereső feladatot, ami itt is megtalálható.  A könyv hátulján a következő szöveg olvasható: 

Vigyázat! Kizárólag szülők nélküli olvasásra! (Úgysem tetszene nekik…) 

Hát ez kérem nem igaz, mert én nagyon jól szórakoztam az ikrek huncutságain és kíváncsian várom a folytatást.

Illusztráció: Lakatos István
Oldalszám: 95
Ár: 1490.-

2012. júl. 5.

Neil Gaiman: Amerikai istenek (10. évfordulós bőv.k.)

A történet egy frissen szabadult fegyencről, Árnyékról szól, aki felesége váratlan halála után valamilyen megmagyarázhatatlan belső késztetés hatására egy titokzatos idegentől állást fogad el. Ezzel az ismeretlen munkával Árnyék egy istenek között zajló háborúba csöppen bele, amivel kezdetét veszi számára a nagy kaland. A csata Amerikában zajlik. Az egyik oldalon a régi, a mítoszokból és a legendákból ismert pogány hagyományos istenek állnak, míg a másik oldalon az új, a mai fogyasztótársadalom által alkotott és imádott, „modern” istenek. Hogy a háború kirobbanásának mi volt az oka? A válasz nagyon egyszerű; azokat az isteneket, akikben az amerikaiak a történelmük során hittek, akiknek rendszeresen áldoztak és hódoltak, fokozatosan a feledés homályába vesztek és helyettük egy sor, olyan új isten kezdi átvenni a hatalmat, akik a technológia fejlődéséből; az internetből és a médiából merítik hatalmukat.

No, de a történet nemcsak ezekről az istenekről szól - bár igen nagy terjedelemben ír róluk az író -, hanem Árnyék utazásáról, egy kisvárosról - ahol az első perctől érezni lehet, hogy valami nagyon nincs rendben -, Árnyék feleségéről, valamint különböző amerikai(!) - mert erről esélyünk sincs megfeledkezni - útszéli látványosságokról és azoknak álcázott szent helyekről. Vagy ha éppen nem ezekről volt szó a könyvben, akkor önálló történeteket olvashattunk azokról az Amerikába érkező bevándorlókról, akik a saját a fejükben hozták el magukkal isteneiket, feltétlen hitükkel és áhítatukkal. Ha a fent említetteket összegyúrjuk, akkor bizony egy nagyon hosszú és csapongó könyvet kapunk, néhol izgalmas és kétségkívül nagyon fantáziadús, de többségében nagyon is unalmas és érdektelen részekkel.

A könyv feléig végig úgy gondoltam, hogy ez egy jó könyv, mert annak kell lennie! (lásd: Hugo-, Nebula-, Locus-, SFX Magazine- és Bram Stoker-díjas sikerkönyv, már ezek felsorolása is hosszadalmas) Hiába hallottam és olvastam sok helyen, hogy ez az író legjobb műve, nekem a Sosehol mégis sokkal jobban tetszett. De a csordaszellemnek hála, továbbra is hittem a könyvben, és vártam. Vártam, hogy majd talán jobb lesz. De nem lett jobb, sőt, a vége már komoly kihívást jelentett a számomra.

Tetszett, hogy az író a természet szabályait felrúgva felkeltette a holtakat, Árnyék álmait valóra váltotta, és ahogy a szellemekről és a köztünk élő emberi alakot öltő különböző istenségekről írt. Az is tetszett, hogy a hőst állandó kihívás elé állította, és hogy valóságos helyszínekről hirtelen térben és időben elemelt, mely után elképesztően misztikus és szürreális helyszíneken találhattuk magunkat.

Ellenben a főszereplő számomra hihetetlen unalmas volt, nem ragadt magával a vágy, hogy drukkoljak neki, vagy hogy egyáltalán izguljak érte. Ezt a reakciót valószínű, hogy Árnyék passzivitása váltotta ki belőlem. Nem találkoztam még ilyen főszereplővel, akinek ennyire mindegy lett volna minden és a sorsába is ennyire beletörődő lett volna. Árnyéknak nem voltak ambíciói vagy bármi féle motivációi, ami a történet szempontjából előnyös volt, mivel sok vizet nem zavart szerencsétlen, de sajnos pont emiatt vált érdektelen karakterré számomra. Az egész szereplő gárdából Árnyék felesége volt a legszimpatikusabb. Szerintem a benne rejlő lehetőségeket kiaknázatlanul hagyta az író.

Szeretem Gaiman stílusát és fantáziáját, épp ezért nem vagyok biztos abban, hogyha a rövidebb verziót olvastam volna, akkor is ilyen rossz szájízzel csuktam volna be a könyvet. Nem tudom, hogy ott mely fejezetek, hogy s mint lettek megrövidítve….. őszintén kíváncsi lennék rá...... bár az is igaz, hogy ennek nem mostanában szándékozom utána járni. Mindenesetre a könyv nem szegte kedvem, továbbra is kíváncsi vagyok a szerző további műveire, amik közül a következő kiszemeltem az Elveszett próféciák.

Neil Gaiman
3/5
Kiadó: Agave
Eredeti cím: American Gods
Fordította: Juhász Viktor
Oldalszám: 647

2012. júl. 3.